Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-499

Í99. országos ülés 191Í teleírni aránytalan büntetési szankcziók vannak fűzve, amelyeket más országokban megmosolyog­nának. Azt hiszem, hogy az, aki a törvényjavaslatot szövegezte, ezekben a kérdésekben teljesen tájé­kozatlan lehet, mint ahogy, sajnos, azok közül, •— akikről, ha szabad ezt a kifejezést használnom, lehullott a lepel, hogy résztvettek ezen törvény­javaslat munkájában, megszerkesztésében, szöve­gezésében — ugy látom, egyetlenegy sem volt olyan, aki tényleg újságot is csinált volna. Azok mind olyan teoretikus elmék, akik — mondjuk meg magyarán — kompilátorok, akik összeszedték az anyagot a világ összes sajtójogaiból. Méltóztas­sék csak megnézni a törvényjavaslatot, az eredetit, nem az igazságügyi bizottság által módosítottat, össze vannak ott szedve a művelt nyugateurópai államok összes sajtórendelkezései és pedig ugy, hogy kikapták belőlük azt, ami az ő reakczionárius felfogásukhoz hasonlit, azt azonban, ami a leglibe­rálisabb, ami ép az ellenkezőjét statuálja mind­annak, amit ez a törvényjavaslat intendál, azt ki­hagyták. Azt mondják például a franczia törvény­nyel kapcsolatban, hogy a javaslat 42—58.§-a a ter­jesztést, vagy az eljárást szabályozza. Mi annak idején, amikor szakegyesületünkben tárgyaltuk ' zekét a kérdéseket, fáradságot vettünk magunknak és meggyőződtünk róla, hogy ezek nem olyan dol­gok, hogy csak ugy egyszerűen át lehetne rajtuk siklani; azokat a paragrafusokat tetszett volna ki­nyomatni, amelyeket igy kumulative felemiit az in­dokolás, nem pedig azokat, amelyek tényleg ki­nyomattak. Meggyőződhetett volna akkor a t. ház és az igazságügyi bizottság arról, hogy épen ezekben a paragrafusokban van megerősítve a sajtó szabad­sága és mindaz, amit itt önök intendálnak, a leghevesebb és legélesebb ellentétben áll mind­azzal, ami ezekben a törvényszakaszokban fog­laltatik. Ami a helyi hatóságokat illeti, itt csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy nemrégen az orosz duma is foglalkozott a sajtójog reformjával. Mi Oroszországba fordultunk, — bár nem tudunk oroszul, de nemsokára arra is rákerülhet a sor, hogy meg kell tanulnunk, egyelőre még nem tudunk — és találkozott köztünk olyan, aki nemcsak angolul, hanem oroszul is tudott és meg akartuk szerezni ezen javaslat hiteles szövegét. Annyit már is meg­tudtunk, hogy az orosz dumában is épen erre a bejelentési kötelezettségre vonatkozólag sokkal enyhébb felfogás van, mint ebben a törvényjavas­latban. Az orosz kormány javaslata az időszaki sajtó­termékek terjesztéséhez a városokban az egyszerű bejelentést követeli és csak a községekben köve­teli meg — attól a helyes gondolattól vezettetve, hogy csekélyebb intelligenczia mellett a felelősség­érzet is csekélyebb — a hatósági engedélyezést. Sőt az októbristák még ezt is tulradikálisnak talál­ták és csak a 10.000-nél kisebb lakosságú falvakra nézve javasolták az engedélyezés kötelezővé téte­január 22-én, csütörtökön. 405 lét. jBatlakoff belügyminister egy felszólalásra vá­laszolva, abban foglalta össze a sajtó törvényhozási szabályozásának vezérelvét, hogy a sajtó ellen­őrzését nem szabad alsórangu közigazgatási tiszt­viselőkre bizni. Méltóztatnak látni tehát, hogy a volt liberális kormányzatnak egyenes utóda és a munkapárt, amely a régibb időkben magát liberálisnak mon­dotta, valamint annak egyik kiválósága : Balogh Jenő minister olyan törvényjavaslatot terjeszt elénk és olyan rendelkezéseket és meghagyásokat kivan ebben a törvényjavaslatban statuálni, ame­lyeket Batlakoff orosz belügyTninister is súlyosak­nak tart, aki tehát sokkal enyhébben és liberáli­sabban gondolkodik, mint Balogh Jenő igazság­minister ur. Barabás Béla : Sajtószabadság a hó alatt! Sümegi Vilmos: A 13. §. a sajtótermékek utczai terjesztéséről szól. Nagyon természetes, hogy én a sajtótermékek korlátlan terjesztésének vagyok a hive (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és semmiféle hatósági engedélyezési rendszerhez, vagy a kolportázs jogának és általában a terjesztésre vonatkozó jognak semmiféle megszoritásához a világon hozzá nem járulhatok. Hiszen ezt különben már annyira kifejtették és annyira magától érte­tődik az, hogy szabadságszerető ember ennek csak ellenzője lehet, hogy e kérdésre részemről tovább kiterjeszkedni nem akarok. Csak mulatságosnak tartom magam is azt, hogy a rikkancsnak 18 éves­nek kell lennie. De nemcsak mulatságos és nevet­séges ennek ezen életkorhoz való kötése, hanem inhumánus is. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mert tessék csak végignézni a főváros utczáin és az ország városain és falvain, (Ugy van ! ügy van ! balfelő .) hány 18 éven aluli szegény gyermek szerzi meg nemcsak magának, hanem a legtöbb esetben otthon nyomorgó, sinylődő, esetleg beteg­ségben szenvedő öreg szüleinek és hozzátartozói­nak a mindennapi kenyeret ! Ilyen inhumanitással akarjuk ezt lehetetlenné tenni ? Legalább a minis­ter ur jó szive essék meg ezeken a szegény gyer­mekeken és ne statuálja ezt a 18 életévet, mert igazán sok ezer családot a kenyérkeresetétől foszt meg ezáltal. A 15. §-ban a falragaszokról szól a javaslat. Ez nem tartozik szorosan a kiadók kérdéséhez, de azért nem akarom mellőzni, nehogy később vissza kelljen térnem e szakaszokra. Kijelentem, hogy az idevonatkozó rendelkezés a legnagyobb visszaélésekre vezethet. Nem is akarok arról be­szélni, amire már sokan utaltak, hogy a minister­elnök ur kilátásba helyezte a vármegyei önkor­mányzat megsemmisítését; hogy erősen beharan­gozták az államosítást s megtörténhetik, hogy már a következő választásoknál államosított tisztvise­lőkkel állunk szemben. Meg vagyok róla győződve, hogy ha majd egy senkit sem sértő, de kifejezései­ben talán kissé erősebb falragaszt akar kihelyez­tetni egy ellenzéki képviselő, arra rögtön ráhúzzák ezt a szakaszt és azt a falragaszt ugyan kifüg­geszteni nem fogják. Hogy a minister ur itt, nem

Next

/
Thumbnails
Contents