Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-497
497. országos ülés \91k január 2<J-án, kedden. 333 tárgyi igazság alapján ejtse ki álláspontját. (Helyeslés balfelől.) Ezek előrebocsátása után méltóztassék megengedni, hogy rátérjek a javaslat egyes elvi kérdései tekintetében elfoglalt álláspontom megvilágítására, különösen pedig a kártérítés kérdésének taglalására. A tradicziókat szivesen őrzöm meg magam is ; de ha már megőrzöm őket, csak ugy van értékük, ha érintetlenségükben és a maguk tisztaságában maradnak meg. Semmi értelme sincs tehát annak, hogy a szabad gondolatot — amint az ügyvédi kamarában elhangzott felszólalás mondotta — hátsó gondolatnak tegyük meg ; annak sincs sok értelme, hogy a büntető törvénykönyvben Csemegi által alkalmazott definicziónak miért volt szüksége ilyen nagy átalakulásra. Nekem pl. többször volt alkalmam a gyakorlati életben foglalkozni a sajtótörvénynek azzal a szakaszával, amely oly szépen meghatározta a nyomtatvány fogalmát. Az a meghatározás nagyon egyszerű és világos volt, most pedig e javaslat szerint (olvassa): »Sajtótermék valamely iratnak, ábrázolatnak vagy zeneműnek nyomda, kőnyomda, metszet, minta, fényképezés és általában gép vagy más mesterséges készülék vagy vegyészet utján előállitott többszörösitése.« Hogy ez miért szebb, azt nem tudom megérteni. Egy dolog azonban feltűnik nekem és ez az, hogy a zenemű sokszorosítását is a sajtójavaslatban látom megemlítve. Nem tudom, hogy ki merészkedett mostanában valami gúnydalt csinálni a kormány valamelyik tagja ellen. Nem tudom tehát megérteni, hogy miért vették fel ezt az intézkedést a javaslatba. Ebben a javaslatban ugyanis egyetlen rendelkezést nem találunk, amely ne irányulna valaki ellen ; amikor a javaslat az utczai elárusitásról beszél, akkor Az Est és A Nap ellen intézkedik, amikor a kártérítésről és a lefoglalásról beszél, akkor a Népszavára gondol, (Felkiáltások balfelől: Pesti Hirlap ! Pesti Napló !) mikor a pályaudvarokról való kitiltásról van szó, akkor gondolok a Pesti Hírlapra, vagy a Pesti Naplóra. De hogy ki bántotta meg zene utján a kormány tagjait, azt nem tudom. Legalább nem emlékszem rá. (Derültség és taps balfelől.) Hogy ennek az intézkedésnek egy sajtótörvényben mi keresni valója van, nem tudom józan észszel megérteni. Az indokolásban erre vonatkozólag semmiféle támpontot nem találok. Elvégre az megtörténhetik,-hogy valaki gúnydalt csinál, azt valaki megzenésíti, azonban, ha valaki bűncselekményt követ el, azt vagy szóval, vagy 7 tettel, vagy passzív magatartással követheti csak el. A zene pedig se nem szó, se nem tett, se nem passzív magatartás, a zene valami különálló dolog ; az külön dolog, mikor én érzéseimnek holdvilágánál este gitárral tudok kifejezést adni, ha tudok ; azonban, hogy 7 ez egy T büntető cselekmény tényálladékát állapítja meg, ezt józan észszel megérteni képes nem vagyok. Ellenben a czélszerüségi szempontok mit mondanak ? Ahogy én. járatos vagyok a zenében, — megjegyzem : nagyon kevéssé vagyok járatos — azt tudom, hogy a zenének ütemei vannak. Odaadhatom a legjámborabb, a legártatlanabb verset megzenésíteni s holnapután — amint az a választásoknál nagyon szokásos — arra a népdalra, gunyiratot találnak ki s azt énekhk a népdal dallamára. Nagyon furcsa lesz, mikor például valami gúny dal miatt sajtóeljárást fognak inditani, nyomozzák a fokozatos, kizárólagos felelősség szerint a második, harmadik szerzőt s kiderül, hogy az egy rég meghalt czigányprimás. Polónyi Géza: Beethoven! Polónyi Dezső: Vagy Beethoven. En azt érteném, ha ennek volna valami aktualitása, de ennek aktualitása sem volt, mégis bele került ide. Méltóztassék megengedni nekem, hogy ne indokoljam bővebben, hogy teljes szívvel és lélekkel csatlakozom az erről az oldalról felszólalt képviselőtársaim azon véleményéhez, hogy ne siessünk olyan nagyon az ilyen fontos javaslatokkal, hanem dobjuk ki azokat a közvélemény elé megérlelés szempontjából, mielőtt a ház asztalára kerülnek, s kérdezzük meg az erre hivatott faktorokat, a Budapesti Újságírók Egyesületét, a budapesti és egyéb ügyvédi kamarákat s majd ha így a véleménynek tüzében kiforrva kerülnek a javaslatok ide. nem fogunk találni bennük olyasmit, ami egyszerűen lehetetlen, aminek értelme nincs. Mert nincs zeneszerző, aki azt fogja mondani, hogy én a zenével becsületsértést, meggyalázó tényt akartam elkövetni. Néhány szóval kívánom megvilágitani a sajtótermékek terjesztésére vonatkozó rendelkezésekkel szemben elfoglalt álláspontomat. Először is nem kétséges az, hogy a sajtószabadság fogalmában benne van és annak lényeges, integráns részét az képezi, hogy maga a terjesztés ténye bástyáztassék körül kellő biztosítékokkal és legy r en az, mely minden szabadságot élvez és minden erőhatalom vagy önkény 7 ellen megvédessék. Hiába termeli valaki a legszebb, a leggyönyörűbb, a leghasznothozóbb gondolatokat, semmit sem érnek azok, ha én azokat szabadon nem terjeszthetem. Ezen elvből kiindulva nem tudom megérteni, hogyha már egyszer a terjesztés szabadságát a törvény korlátai között törvénybe iktatjuk, akkor éles és elhatároló különbséget tegyünk a szerint, amint a sajtótermékek utczai kolportázs utján vagy 7 posta, vagy 7 szétküldés utján terjesztetnek. Ez tulajdonképen az államhatalom szempontjából közömbös kellene, hogy legyen. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy én honorálom az indokolásnak azt az érvét, hogy némileg igenis a szegényebb, a könnyebben befolyásolható néposztály érdekében történik ez a rendszabályozás. De azért talán mégsem szabad itt is minduntalan azt a néhány igazán külvárosi boulevard-lapot szem előtt tartani, hanem reá kell vetni a figyelmünket azokra a nagyobb és előkelőbb, a külföld minden államában — hiszen folyton a külföldre hivatkozunk — elismert elsőrendű sajtótermékekre, avagy nálunk az országban is azokra,
