Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-491
26 492. országos ülés l91k január 12-én, hétfőn. valami javítást, — hogy bármelyik hatóságnak joga van bármely hirdetményének, bármely közleményének — igaz, hogy a szokásos dijért — közzétételét követelni. Egy ilyen tág tartalmú rendelkezéssel annak a veszedelemnek szolgáltatjuk ki az időszaki lap szerkesztőségét és előállítóit, hogy még a való közleményekkel szemben beküldött helyreigazításokat is köteles lesz közzé tenni. Ez azután igen egyszerűen arra vezethet, hogy egy olyan kormány, amely a maga hatalmának még ízlésbeli határait is hajlandó szem elől téveszteni, felhasználja az ezen rendelkezés által nyújtott lehetőséget arra, hogy például a maga sajtóirodájában központilag készült és onnan szétküldött vezérczikkekkel áraszsza el hatósági helyreigazítás czimén az ellenzéki lapokat. Ha a helyreigazítás védi a hatóságot, védi a közönséget, akkor ezzel szemben, ha elfogulatlanul akarunk javítani, méltán megkövetelhetjük, hogy megvédjük magát a sajtót is az indokolatlan, valótlan tartalmú helyreigazításokkal elkövethető támadásoktól. (Helyeslés balfelöl.) Az ilyen kérdést amelynek kényes vonatkozásai annyira kézzelfoghatók, elfogulatlanul, helyesen és a jogrend követelményeinek megfelelően másként, mint a paritás és pedig a teljes paritás alapján szabályozni lehetetlenség. (TJgy van! balfelöl.) Egy korlátot azonban, mintegy érezvén a bekövetkezhető anomáliák lehetőséget, mégis megszab a törvényjavaslat, amikor azt mondja a 20. §. 4. jjontjában, hogy a helyreigazítás valótlanságának nyomban kétségbevonhatatlanul bizonyíthatósága esetében a helyreigazításra szánt közleménynek kiadását megtagadhatja a szerkesztő. Azonban az ebben látszólag foglalt korrektivum teljesen értéktelen annálfogva, mert ez azt a feltételt szabja a gyors, munkája közben izgatott és ilyen ténybeli megállapításokra kevésbbé alkalmas sajtó elé, hogy ő már előzetesen perrendszerüen vizsgálja meg. hogy vájjon a, közölt hir bebizonyithatóan megfelel-e a való-J ságnak és ugyanebből a szempontból tegye vizs-í gálát tárgyává a közlemény helyreigazítását! czélzó nyilatkozatát a hatóságnak vagy a maga-;' nosnak. Ez teljes lehetetlenség, t. ház, mert lehet i tétlenség az én meggyőződésem szerint megy kívánni attól az újságtól, amely elsősorban a hírszolgálat teljesítésére van hivatva, — mert a közönség ezt kívánja tőle — hogy a legaggodalmasabb kutatásoknak rendszeresítésével szerezzen magának perrendszerüen meggyőződést a hozzávetődött hírek valóságáról. Élénken emlékeztet ez a követelmény arra az esetre, amikor jórégen egyszer Maros-Torda vármegye feliratot intézett volt a képviselőházhoz amiatt, mert egy erdélyi főszolgabíró ur sérelmesnek talált magára nézve egy közleményt, amely a kolozsvári »Ellenzék«-nek illető számában jelent meg és amelyben az az állítás foglaltatott, hogy az illető főszolgabíró ur a letartóztatott egyéneket ugy kezeli, hogy csikorgó fagyban levetkőzteti őket és azután ólba záratja. Ezen annyira felháborodott Maros-Torda vármegye közönsége, hogy rendkívüli közgyűlést hivtak össze, amelyben egy feliratot fogadtattak el, amely azt kívánja a képviselőháztól, hogy olyan irányban reformálja a sajtótörvényt, hogy gondoskodjék olyan rendelkezésekről, amelyek a szerkesztőtől azt követelik meg, hogy bármiféle hirt csak akkor legyen jogosítja kiadni, ha a helyszínén megfelelő vizsgálat megejtése után szerez magának meggyőződést a hir tartalmi valódiságáról. TJgy látszik, hogy felújítja MarosTorda vármegyének ezt a régen felhangzott követelését a t. igazságügyminister ur, amikor a helyreigazitási jog gyakorlását vagy az esetleg valótlanságot tartalmazó, helyreigazítást czélzó közlemény visszautasítását olyan feltételhez köti, amely a szerkesztőnek kötelességévé teszi, hogy ilyen perrendszerü nyomozás utján győződjék meg a lapjában megjelent, vagy hozzá beküldött minden hir tartalmának valóságáról. Az ilyen követelésnek teljesítésével azonban a törvényhozó egyszerűen lehetetlenné tenné a hírszolgálat lelkiismeretes teljesítését az illető lapok részéről, mert bocsánatot kérek, a hírszolgálatra való kötelesség lelkiismeretes teljesítésének eleme ám az is, hogy annak publikumát az illető lap megfelelő t gyorsasággal szolgálja ki. (TJgy van! balfelöl.) És ezeket a követelményeket, amikor a hírlapíró lelkiismeretéről beszélünk, nagyon is össze kell vetnünk és nagyon is számot kell vetnünk a közönségben megnyilatkozó felfogásokkal is, amelyekkel egyszerre nem szállhat ám szembe, még hogyha különben a valósághoz való hűség tekintetében a legideálisabb felfogást táplálja is az illető szerkesztő, egykönnyen valamely hírlapvállalat, ha a maga elterjedésének, kelendőségének, tehát fennállásának egyik anyagi biztositékát nem akarja veszélyeztetni. -<~J V"' '-•»--•-Hiába, a modern kornak gyors életével ' nagyon is egybevág az, hogy jelennek meg bizony gyakran hirek a sajtóban, amelyeknek közzététele körül nem minden tekintetben képesek az alaposságnak ezen követelményeit teljesíteni az illető szerkesztők. Nagy veszedelmet rejt magában és nagy visszaélésekre ad alkalmat a helyreigazitási jognak a törvényjavaslatban kontemplált szabályozása azáltal is, hogy a hatóságokról szólva, minden hatóságnak megadja a helyreigazító czáfolat közzétételének jogát, holott azok a jogrendszerek, amelyek a helyreigazitási jog, droit de réponse szabályozását legelőbb tartották megvalősitanclónak, máskép rendelkeznek. Ezek közt legelső helyen a franczia sajtótörvény, annak fejlődése során legutóbb az 1881. Julius 29-én meghozott franczia sajtótörvény, akként rendelkezik 12. §-ában, hogy a hatóság csak oly közleményeknek helyreigazítását követelheti
