Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-493

140 ím. országos ülés 19U Az ujabb jogfejlődés ellenkező felfogásból indul ki, Neki a sajtó nem veszély, hanem kulturális és politikai szükség, életfeltétele pedig a szabad mozgás. A megelőző rendszabályokat tehát a legszükségesebb mértékre szállítja le: ami pedig a repressziót illeti, ugy azt tárgyikig a sajtó utján elkövetett bűncselekmények nagyobb politikai súlyához, alanyikig az elkövetési mód sajátszerűségéhez méri. Minthogy a közönséges jog szerinti felelősségi rendszer képtelen és veszedelmes eredményekre vezetne, a törvényhozó beéri a részleges elégtétellel, amit a belgák ugy jellemeznek, hogy mig a közönséges jognak legalább egy áldozat kell, a fokozatos rendszer beéri legfeljebb egy áldozattal. Nincs okunk az 1848: XVIII. t.-cz. felelősségi rendszerének akár a köztörvényi, akár a vegyes rendszerrel való felcserélését óhajtani. De van még egy fontos tekintet, mely nem közvetlenül a jogi szempont alá esik ugyan, de amely a legiszláczió eme terén, hol az általános politikai tekintetek mindig nagy szerepet játszanak, különös méltánylást érdemel, értem az anonimitás kérdését. Ha a szabadsajtó egyik nélkülözhetetlen kelléke a szabad államnak, viszont a szabadsajtónak egyik lényeges feltétele az anonimitás joga. (Helyeslés balfelöl,) Nem szabad ezt a sajtó privilégiuma gyanánt felfogni. Szükség van rá nemcsak az alkotmányos kormányzat biztosítása végett, hanem a mindennapi igazságszolgáltatás szempontjából is, ha azt a jogállam szellemében akarjuk kezelni. Az adminisztráeziónak tudomással kell bírnia a létező hiányokról és hibákról. A jogállam szemében minden egyes polgár érdeke jogérdek, a rajta esett sérelem a jogon esett sérelem, mely lehetőleg minden egyes esetben orvoslandó. Ennek első feltéle az, hogy a jogsértés az adminisztráczió tudomására jusson, ami csak korlátlan panaszjog mellett fog megtörténni. De ilyen közhasznú feljelentéseket csak ugy várhatunk kívánatos mértékben, ha az súlyosabb személyes hátrányok nélkül lehetséges vagyis a legtöbb ember csak ugy fog az újságokban felszólalni, ha névtelenül teheti. Ezt pedig csak a fokozatos felelősségi rendszer teszi lehetővé. E rendszer mellett a közvéleménynek mindig van gazdája: a lapkészitő. Azért az alkotmányos érzékű törvényhozás respektálni fogja a névtelenség jogát. Az a fellengző érvelés, hogy minden embernek legyen bátorsága helyt állni véleményóért, a nagy jogpolitikai feladat megoldásánál figyelembe nem jöhet. Józan törvényhozó nem a hősi tulajdonságokra alapítja rendeleteit, hanem az átlagos emberi ^tulajdonságokkal számol.« (Helyeslés balfelöl,) Ep ugy, t. ház, mint ahogy mi ezen sajtójavaslat bírálatánál nem az átlagos kormány átlagos erőszakoskodásaival, de a jelen kormánynak minden ellenzéki mozgalmat és véleményt hősiesen letipró, meg nem tűrő erőszakosságával számolunk. január i'i-én, szerdán. Ha szabad volna néhány percznyi szünetet kérnem. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Felkiáltások balfelöl: Éljen Kállay !) (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Kállay Ubul képviselő urat illeti folytatólagosan a szó. Kállay Ubul: T. ház ! Hallottam a törvényjavaslat indokolásánál többek között felhozni a sajtónak mai durva hangját. Őszintén bevallom, ez a hang sokszor sértette az én fülemet is, nemcsak a jelenben, de a múltban is, a koaliczió alatt is, amikor egy gróf Andrássyról, egy Apponyiról, egy Kossuthról olyan czikkek jelentek meg, amelyek úgy beszéltek róluk, mint ahogy gonosztevőkről, mint a társadalom salakjairól szoktak beszólni. Szmrecsányi György: De azért nem gondoltak ilyen sajtóreformra. Elnök (csenget) : Csendet kérek. Kállay Ubul: Igaz, hogy csak elvétve, egyes lapokban, amelyek közül talán már némelyik azóta félhivatalossá higgadt és most bennünket akar kioktatni a tisztességes hangról, talán szem előtt tartva Montesquieu mondását, hogy: II y a un moyen pour empécher les erimes ce sönt les peines, il y a en pour fairé changer les maniéres, ce sönt les exemples. Eszembe jut erről a durva hangról a XVI. század közepének hitvitázó irodalma, amikor, csak hogy két jellemző példát idézzek, ilyen finom czimü iratok jelentek meg: Vén bivaly orrára való karika! Bányászcsákány, amelylyel ezer mocsokkal eszelősen szinlő és mázoló tudatlan sárgyuró megcsákányoztatik. Idézhetném tömegével a példákat. És miért hozom fel ezeket ? Mert meggyőződésem, hogy minden irodalom a maga korának és az ő közönségének Ízlése szerint igazodik. (Ugy van! a báloldalon.) [Nekem meggyőződésem az, hogy a mai tisztességtelen sajtóelmocskosodásának legfőbb oka a maga közönsége és hogy javulás addig nem remélhető, amig a társadalom maga kezébe vesz olyan sajtóterméket, amely esküdt ellensége minden erkölcsnek, minden magyar érzésnek és amelyet piszkos, idegen világnézetek erőszakolnak reá. (Ugy van ! a baloldalon.) Meggyőződésem, hogy a finom izlés, a jó erkölcsök nem paragrafusokkal, hanem csak megfelelő neveléssel és jó példaadással teremthetők meg. (Ugy van! a baloldalon.) De különben is nagyon természetes, hogy oly korban, mint a mai, mikor a többség szeszélyének megvalósítására minden eszköz alkalmas, mikor minden közszabadság intézménye a végét járja, a sajtó nem lehet oly finom, nyugodt és előkelő, mint olyan korban, mikor a pártellentétek csak rendes parlamenti tárgyalások keretében szokásos bírálatok és viták képében jelennek meg és maga a harcz nem a par-