Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-493

134 ¥J3. országos ülés 19íh nincs ebben a javaslatban semmi, ami nem büntethető. A javaslat szerint a bejelentést a törvényhatóság első tisztviselőjénél kell tenni. Be kell jelenteni először saját nevét és lakását, másodszor a felelős szerkesztő nevét és lakását, harmadszor a nyomdát vagy más többszöröző vállalatot, melyben a lap készül, negyedszer a lap czimét, alakját, megjelenési helyét, ötödször a jellegét, hogy politikai-e, társadalmi-e, tudományos-e, mert ez az elbírálásnál szükséges, hatodszor a helyet, ahonnan a terjesztés megindul. Ezek mind olyan egyszerű feltételek, hogy megint nem érti az ember, hogy ezek büntetőszankczióval járnak. A javaslatnak ezen különböző mondatai azt a kérdést vetik fel, vájjon mi különbség a bejelentés és az engedély között. Ha addig, amig azt tudomásul nem veszik, én lapomat, amelyet szabadon alapíthattam meg, nem indíthatom meg, mit ér a szabad lapalapitás, ha a gyakorlati életben nem érhettem el azt, amit akartam, hogy a nyilvánosság előtt szabadon megjelenhessek. (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Nincs a világon vállalkozás, mely elé annyi akadályt gördítenének, mint egy lap tényleges létezése elé. A lapalapitási jog annyira szabad és annyira korlátlan, hogy én hiszem, lesz olyan ellenzéki lap, mely három-négy év multán tényleg meg is indul. Nem kell semmi, csak egy-két név; azután az állampolgárság és a nagykorúság igazolása. Az, hogy a kaucziót igazolni is kell, az nem olyan fontos dolog, hisz össze-vissza csak 50.000 K-ról van szó, ez tehát nem fog nehézséget okozni. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Ezen szerény feltételek után nem értem, miként lesznek a törvényhatóság első tisztviselői abban a helyzetben, hogy ha csak egyszerűen neveket kell bejelenteni, hogy ezt a bejelentést ne vegyék tudomásul. Ha tehát ezek egyszerűen a nevekből, mint a rómaiak a belekből fognak jósolni, jó volna a törvényhatóságok első tisztviselőinek bizonyos direktívákat adni, hogy például a lap megindítását nem akadályozhatja-e az, ha a szerkesztőnek a neve például István, vagy csak a kiadónak szabad-e Istvánnak lennie, vagy például nem lesz-e tiszteletlenség a belügyminister úrral szemben, ha a kiadó, vagy a szerkesztő is Sándor lesz ? Ilyen direktívákat jó lenne adni, mert hogy tisztán a nevek alapján hogyan lesz képes valaki annyi anyagi károkat okozni, hogy három fórumon kell a kiadónak keresztülmennie, mig lapját tényleg megindíthatja: ezt igazán nem értem. Ugyanis ha az alispán nem veszi tudomásul a bejelentést, akkor felmegy a belügyminister úrhoz. A belügyminister urat már aztán ismerjük; (Derültség balfelöl,) ha egyszer az alispán nem vette tudomásul, akkor én a belügyminister úrban bizom, ő sem fogja tudomásul venni. (Derültség balfelöl,) Mehet í- január lHn, szerdán. azután a közigazgatási bírósághoz. De a közigazgatási biróságnál elfelejtette, — ugy mint az alispánnál is — a törvényjavaslat a terminusokat. Lehet, hogy a terminus kérdésénél tanult valamit a bankkérdésben a minister ur, mert a terminusoktól fél. Terminus tisztán csak a helyreigazitási kérdésekben és ott van, ahol üldözni kell a sajtót. Ott aztán vannak terminusok, ott röpködnek a terminusok fogházak, pénzbüntetések és záros határidők alakjában. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A 19. §. utolsó mondata azt mondja, hogy az eljárást és a kezelés módját a belügyminister rendelettel szabályozza, Hát ettől a rendelettől — ne méltóztassék nekünk ezt a t. ház túlsó oldalán' zokon venni, •— mi nagyon félünk és szeretnők, ha ebbe a javaslatba bele jönne a mi szerény kívánságunk, hogy ezek a bizonyos fellebbezési vagy felfolyamodási fórumok feltétlenül a legrövidebb záros határidőhöz legyenek kötve. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Amint például a 21. § a helyreigazitási jognál 24 óráról, 48 óráról és három napról beszél, ugyanilyen terminusokat elvárhatna az a lapkiadó, aki más vállalkozásba ugyebár addig nem mer belefogni, mig el nem dől kérdés, hogy vájjon az ő nehezen felvett vagy megszerzett pénzét minő vállalatba fektesse. (Zaj a jobboldalon.) Kérem, Podmaniczky képviselő ur zavar beszédemben. (Derültség balfelöl.) Elnök: Kérem, teljes csend uralkodik, méltóztassék tehát folytatni. Ráth Endre: Szünetet kérek! Elnök: Mondtam már, hogy alig két órája volt szünete a háznak. Félnégy órakor szünetet fogok engedélyezni, addig azonban méltóztassék beszélni. (Zaj balfelöl.) Gr. Andrássy Gyula: A határozatképességet méltóztassék megállapítani. Elnök: Határozatképességről most nincs szó, a tanácskozási képesség pedig a házszabályok szerint nincs számhoz kötve! Gr. Andrássy Gyula: Láng Lajos a delegáczióban máskép magyarázta ezt és a ministerelnök ur helyeselte. Erre még visszatérünk. Nem lehet a házszabályokat itt igy magyarázni és máskép Bécsben. (Zaj.) Hogy mikép lett ott magyarázva, tessék a mínisterelnök ur beszédét elolvasni. Itt akkép magyarázzák a szabályokat, ahogy kényelmes. Ez aztán jogtisztelet. (Zaj.) Elnök: Kérem gróf Andrássy Gyula képviselő urat, ne méltóztassék a tárgyalást zavarni. Ráth Endre: Zsitvay Leo — azt hiszem, ez eléggé ismert név — ennél a szakasznál indítványozta, — és én szeretném, ha az ő indítványa eljutna ide a képviselőházhoz is, — hogy ha már itt megszabjuk a feltételeket, hogy mi szükséges és mit kívánunk meg a lap szerkesztőjétől és kiadójától, akkor feltétlenül bele kell majd venni annak idején, hogy az illető szerkesztő és kiadó az állam nyelvét is értse. Megjegyzem azonban, hogy ezt Zsitvay Leo