Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-476

74 476'. országos ülés 1913 november U-én, pénteken. és művészeti, tudományos munka magánjogi viszonyainak szervezése*. Ebből következtetem én azt, amit épen ő is felolvasott, hagy a sajtójog reformjával, amenynyire csak lehetséges, nem kell sietni, mert szerintem azt széles nagy, szocziális problémák megoldásával szükséges összekapcsolni a szellemi élet egész területén és pedig épen a szellemi munka javára. Két álláspont volt akkoT a jogtudományi publiczisztikéban. (Halljuk ! Halljuk !) Az egyiket Tarnay János kir. kúriai tanácselnök képviselte, — feltétlenül tiszteletreméltó álláspont — aki azon iparkodott, hogy legalább az 1848-iki sajtótörvény judikaturájának fejlesztésével tartsuk fenn az 1848-iki. sajtótörvényt, ameddig lehet. A másik, az én álláspontom volt, még pedig az, hogy tartani kell a sajtójogra vonatkozó végrehajtó törvényt, ameddig lehet, de csak azért, mert az újkori élet által fölvetett problémák nagy sokasága, különösen a szellemi munka, a hírlapirodalom szellemi részének védelmezése, nagyobbszabásu organizatórius intézkedéseket tesz szükségessé. Amikor ennélfogva én ezt a javaslatot, amely nekem is uj volt, kezeimhez kaptam és ugy találtam, amint már mondottam is, hogy kellő intézkedések vannak benne minden irányban és láttam, hogy a javaslatban le vannak rakva annak a szervezetnek alapjai is, amelyeket én a sajtó szellemi munkásai részére szükségesnek tartottam, még pedig a gondolatközlés szabadsága érdekében : akkor az én álláspontommal nemcsak, hogy nem ellenkezik az, hogy ezt a javaslatot ne helyeseljem, hanem egyenesen az én álláspontom követelte meg, hogy ezt a javaslatot örömmel üdvözöljem. (Helyeslés.) Ennyit akartam megjegyezni a Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam által nyakamba öntött kölöncz tekintetében. (Derültség.) De más tekintetben is egy kis politikai kitérést engedett meg magának Vázsonyi Vilmos t. képviselő ur, akkor, midőn a t. ház előtt ugy tüntette fel a dolgot, hogy az ügyvédi kar a maga egészében, amint ő nagy eloge-zsal irta körül, ezen hatalmas erős, szabadságszerető és intelligens kar — ezeket mind aláírom — hogy ez a nevezetes kar, mondom, mind egy szálig ellenünk van és csakis egyedül mi ellenünk, és hogy nekünk, akik itt a munkapártban jogászok vagyunk, nem volt annyi bátorságunk, hogy elmenjünk ennek az ügyvédségnek szaktestületeibe és értekezleteire, ahol a sajtójogot szakszerüleg tárgyalták. Ami az első állítást illeti, ez nagyon szánalomraméltóan van megindokolva, mert hiszen az ország huszonnyolcz ügyvédi kamarája közül én csak három vagy négy olyan kamarát tudok, ahol határozat formájában meg tudták érlelni a demagóg irányzatot, azt pedig világosan konstatálnom kell, hogy az ügyvédi autonómiába, különösen a nagyobb városokban egy bizonyos demagóg terrorizmus fészkelte be magát, (Ügy van ! ügy van!) amely fokozatosan lehetetlenné teszi a tisztes, megállapodott és érdemes férfiak érvényesülését. (Igaz! ügy van!) Ez azonban távolról sem azt jelenti, hogy az ügyvédi kar a maga egészében ellene van e törvényjavaslatnak és igy határozottan tiltakozom az ellen a velleitás ellen, amely ezt a tiszteletreméltó kart akármiképen ellenünk uszítani törekszik. (Élénk helyeslés.) Ami azután azokat az állításokat illeti, mintha mi, akik itt a munkapártnak, a többségnek kebelében a jog művelésében részt veszünk, noha meghívtak bennünket, mégis féltünk volna elmenni egyes értekezletekre : emlékeztetem a t. házat egy nem is oly régen történt föltűnő esetre, 1911ben, amikor a j ogászgyülést megtartották, ennek közjogi osztályában véletlenül Concha Győző egyetemi tanár elnöklete alatt tudományos objektivitással tárgyalták a királyi Curiának a választási ügyekben való bíráskodását, még pedig azzal a czélzattal, hogy e törvény reformját a tudomány eszközeivel előkészítsék, a törvényhozásnak kezére járjanak s ezáltal a munkát könnyebbé és eredményesebbé tegyék. És mi történt ott, a tudománynak szent csarnokában is ? Ismét megjelent az a demagóg kisebbség s hihetetlen lármájával és terrorizmusával a vitát elcsúfította és a határozathozatalt egyszerűen megakadályozta. (Mozgás. Felkiáltások: Hallatlan !) Próbáltuk mi ezt többször is. Az ember nem szeret olyan helyen szabad tanácskozásban részt venni, ahol letiporják, és ahol nem szabad tanácskozást, hanem mást akarnak tőle. (Igaz! Ugy van!) Ha szabad, egy nem egészen uj, de talán ide találó adomával megmagyarázom a mi jogászainknak helyzetét — s nemcsak azokról van szó, akik itt vannak, de igen sok olyan érdemes jogászról is, aki nem képviselő. Egészen ide illik Jókai ama bizonyos afrikai misszionáriusának esete, akit a fekete király meghívott ebédre, s aki gyanút fogván, amikor nála volt a fekete adjutáns, azt mondotta neki, hogy menjen előbb vissza ő felségéhez és kérdezze meg, hogy minek hivja meg tulaj donképen vendégnek vagy pecsenyének. (Élénk derültség.) Hát hogy pecsenyének elmenni nem szándékoztunk, ezt, azt hiszem, mindenki természetesnek fogja találni. (Élénk tetszés.) Már most azoknak az életviszonyoknak, amelyek 1848 óta beállottak, taglalásába kellene bocsátkoznom, de e tekintetben sokat kell reábíznom a t. ház tagjainak részben tapasztalataira, részben visszaemlékezéseire, részben pedig történelmi ismereteire. Közülünk, akik most itt vagyunk, azt hiszem, az 1848-iki évben még senki nem volt eszebiró ember, de mégis mindenki tudja, hogy ez a kor, amelyben ma élünk, amelynek jótéteményeiben és — hogy ugy mondjam — dicsőségeiben részesedünk, egészen más, mint ama'nagy korszak. A régi jó idők Biedermayer-féle előfizetési felhívásaitól elérkeztünk a kolportázsig, amikor a sajtótermékeket az utczán árasztják szét ; a posta-