Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-489
489. országos ülés 1913 deczember 20-án, szombaton. m A belügyminiszter ur kíván válaszolni a Giesswein Sándor képviselő ur által a székesfehérvári rendőrkapitánynak az esperanto tudományos gyűlés betiltása és az esperanto nyelv becsmérlése tárgyában hozzá intézett interpelláezióra. (Halljuk ! Halljuk !) Sándor János belügyminister: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk!) Giesswein Sándor t. képviselőtársam a háznak november 5-ikén tartott ülésében interpellácziót intézett hozzám, egy szerinte világra szóló izgalmat keltő ügyben, amely annak nyomán keletkezett, hogy Székes fehérvér város rendőrfőkapitánya az ottani esperantisták nevében Molnár Gyula és Nagy József által kért tudományos esperantó-felolvasás megtarthatására az engedélyt nem adta meg s ezt azzal indokolta, hogy az esperanto tolvajnyelv. (Mozgás és derültség.) Miután az ügy a vezetésem alatt álló belügy ministeriumban sem bejelentés, sem kérés, sem felebbezés formájában addig meg nem fordult, nem válaszolhattam mindjárt az interpelláczióra, hanem az illetékes hatóságoktól kellett a felvilágosító jelentéseket bekérnem. Ezen felvilágosító jelentések most előttem fekszenek, s ezekből megállapíthatom, hogy itt semminemű rendőri, erőszakoskodásról, munkásgyülések eltiltásáról szó nem lehet, hanem legfeljebb egy felfogásbeli különbségről, vagy pedig félreértésről lehet szó. Ezen félreértést pedig maguk az esperantisták okozták akkor, midőn azt az írásbeli bejelentést, amelyet utólag t. képviselőtársamnak rendelkezésére bocsátottak, sem azelőtt, sem akkor, sem azután sem be nem adták, sem fel nem mutatták a rendőrfőkapitány előtt. Ez hivatalosan megállapítást nyert maga a polgármester ur részéről, akit, ugy hiszem, t. képviselőtársam is — mert hivatkozott reá — az esperanto nj^elv és tudomány lelkes barátjának ismer el. A dolog tehát nem ugy történt, amint t. képviselőtársam előadta, hanem ugy, amint részletesen elő van adva a hivatalos iratokban, hogy két munkásküísejü ember megjelent a főkapitány előtt, olyan két ember, akiket ő nem ismert és bejelentették, hogy az esperanto egyesület gyűlést kíván tartani, hogy azon esperanto nyelven szavaljanak, beszéljenek, aztán később ezt magyar nyelven is elmondják és hogy egyáltalában propagandát csináljanak az esjaerantó nyelvnek. A főkapitány erre azt mondotta : van-e az esperanto egyesületnek láttamozott alapszabálya ? Mert nekem nincs tudomásom arról, hogy Székesfehérvárott vagy egyáltalában itt ilyen egyesület lenne ; ha annak láttamozott alapszabályai lennének, azok keresztül kellett volna, hogy menjenek az én kezemen. A munkások erre azt felelték, hogy nekik ugyan jóváhagyott alapszabályuk még nincs, azonban láttamozás végett már felterjesztették ez alapszabályokat. Erre viszont azt jelentette ki a főkapitány, hogy kérem, ha felterjesztették volna, akkor is itt kellett volna a városi, hatóságon keresztülmenniök, én láttam volna, de én még a felterjesztés végett állítólag beadott ! alapszabályokat sem láttam, tehát konstatálom, | hogy önök nem léteznek, mint egyesület s ennélj fogva ezen a czimen egyesületi működést ki nem fejthetnek, egyesületi gyűléseket nem tarthatnak. Ebben az illetők megnyugodtak s csak azt sajnálták, hogy miért nem jöttek ők előbb a főkapitányhoz, akkor nem tették volna közzé azokat a hirdetéseket, amelyek nekik pénzükbe kerültek : kár volt a fáradságért és a költségekért. Ezzel a hivatalos aktus tulaj donképen be is fejeződött. De hogy emiél semmiféle erőszakoskodás vagy hatalmaskodás nem történt, mutatja az, hogy a rendőrfőkapitány azután kedélyes, barátságos beszélgetést kezdett az illető munkásokkal, amelynek folyamán hosszasan és részletesen megbeszélte velük azt, hogy tulaj donképen mi is az az esperanto nyelv és mi indítja a munkásokat arra, hogy ők azt megtanulják. A munkások azt hozták fel, hegy nekik szükségük van erre azért, hogy ha külföldre mennek, akkor ennek a nyelvnek segélyével könnyebben boldogulhatnak. Erre viszont a főkapitány felhozta, hogy hiszen annál okosabb volna, ha élő nyelveket tanulnának meg és azután mennének a külföldre, viszont a munkások más érveket hoztak fel és eközben tréfás megjegyzést tett a főkapitány és azt mondta, no, akkor ugy látszik, maguk azt szeretnék, hogy legyen olyan nyelkük, amelyet maguk értenek, de a munkaadók nem és az quasi tolvajnyelv lenne a munkások közt. Még akkor sem találtak a munkások ebben semmiféle oly nagy sérelmet, mert folytatták a beszélgetést; elővették az esperanto nyelvtant, magyarázták azt, mire a főkapitány kijelentette, hogy az szép dolog és ha kívánatosnak tartják, ám tanulják meg, sőt hozzátette, hogy tudomása szerint a polgármester is érdeklődik a dolog iránt, a főjegyző pedig esperanto tanfolyamot akar tartani és ha tanfolyam lesz, »hát én is elmegyek és megtanulom én is«. A munkások erre becsülettel köszöntek és távoztak. Semmiféle izgalom sem volt e kérdésből folyólag még Székesfehérvárott sem, annál kevésbbé lehetett világszerte és semmiféle feltűnést sem keltett volna, ha nem akadt volna a sajtóban egy pár ember, akik ezt a kérdést, mondjuk az esperanto iránti jóakaratból — nem mondhatom, hogy a hatóság iránti jóakaratból, mert igazán, a hatósággal szemben való ellenkező indulatból — kihegyezték, kiszínezték és a lapokban kikürtölték, hogy a székesfehérvári rendőrfőkapitány az esperanto nyelvet tolvajnyelvnek nevezte. A rendőrfőkapitány igazán az ügy iránti érdeklődés által is vezettetve, minden lehetőt elkövetett, az illető lapnak küldött be nyilatkozatot, a helyi lapokban hosszasan nyilatkozett, a Budapseti Hírlapban is nyilatkozatot adott közre és hosszasan, részletesen elmondotta, hogy a világért sem azért tagadta meg a gyűlés engedélyezését, mert tolvajnyelvnek tartaná az