Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

492 4-86. országos ülés 1913 deczember 15-én, hétfőn. egy dolgot emelni, amelyre az eddigi vita során, bár az, igazán mondhatom, érvekben és adatokban rendkívül gazdag volt, kevés figyelem fordíttatott s ez a nyomdának felelőssége. (Halljuk ! Halljiűc! balfelöl.) Hogy az igen tisztelt igazságügyminister ur, legalább az időszaki sajtónál, a hírlapoknál fentartotta a nyomdának felelősségét, az arra vall, amire a sajtójavaslat során többször rájöttünk, hogy a t. igazságügyminister ur a sajtó összeállításának mai technikáját nem ismeri. Ma a fővárosban, de a vidéken is, oly nyomdavállalatok vannak, amelyek nem egy vagy két, hanem 10— 15—20 lapot állítanak elő. (TJgy van!) Hogyan lehetséges követeim attól a nyomdatulajdonostól, hogy a nagyterjedelmü lapok tartalmát ismerje, amikor még a szedő sincs abban a helyzetben, hogy annak a közleménynek, amelyet ő kiszed, tartalmát megismerhesse ? Mert a kézirat, ha csak kissé hosszabb terjedelmű, apró darabokra szétvagdalva kerül a szedők kezébe, ugy, hogy az összefüggéstelen mondatból, amely a szedő előtt van, az annak tartalmát, czélzatát megérteni és felfogni nem képes. Ebből teljes joggal és a logika törvényei szerint az következik, hogy a nyomdászt, aki teljesen ártatlan és tudomással sem bír arról, ami a lapban megjelenik, vagyonjogilag felelőssé tenni a lap tartalmáért teljességgel nem lehet. De ha ezt a rendelkezést fentartjuk, amely a nyomdászt felelőssé teszi azért, ami a hírlapban megjelenik, akkor a helyzet egészen megváltozik. (Halljulc! Halljuh! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert akkor a dolog ugy áll, hogy a nyomdász, aki a kártérítéstől fél, aki azt minden körülmények közt el akarja kerülni, igen is vindikálni fogja magának a jogot, hogy a lap tartalma fölött czenzurát gyakoroljon. (Ugy van! a bal- és a ssélsöbaloldalon.) Ennél veszedelmesebb, nyomasztóbb czenzura pedig nincs a világon. Nem akarom ezzel a nyomdatulajdonosok tiszteletreméltó testületét lebecsülni, de természetes dolog, hogy a nyomdászt nem vezeti a hírlapíró nemes ideálizmusa, amely szerint ő hivatásáért áldozni és szenvedni kész. A nyomdászt az az érdek sem vezeti, amely a kiadót esetleg üzleti érdekből nagyobb koczkázatra bírja azért, hogy a lap élénkebb, elevenebb legyen. A nyomdászt egyesegyedül a birságtól és a kártérítéstől való félelem fogja vezetni, (Ugy van! a bál- és a szélsőbaloldalon.) és ennélfogva a nyomdász oly könyörtelen, oly rideg czenzurát fog gyakorolni a lap szellemi tartalma felett, hogy a t. igazságügyminister urnak nem lesz szüksége hatósági czenzorokra, mert oly szigorú czenzorokat nem fog itt találni, a minő szigorúak lesznek ezek a lapkiadók. Ábrahám Dezső: A bizottságnak erről fogalma sincs, mert különben másként csinálta volna. Lovászy Márton: A felelősség kérdésében mélyreható változtatásokat eszközöl a t. minister ur az eddigi rendszerhez képest és amint én a hangulatból kiveszem, ebben a t. miníster urat is, a bizottságot is leginkább a strohmannoktól való idegenkedés vezeti. Bocsánatot kérek, az a strohmann-intézmény nem oly szokatlan a mi közéletünkben. (Halljuh! Halljulc!) A t. miníster ur egyik nemrégiben letárgyalt törvényjavaslatában rendszeresítette a strohmannok intézményét, amennyiben az esküdtek padjaira az eddigi szabad, független és meggyőződésük alapján ítélő polgárok helyett 12 strohmannt ültetett. (Ugy van! a baloldalon.) A nagy politika is alkalmazza a strohmannokat, mert hiszen a mi külpolitikánk a múltban néhány százezer strohmannt küldött a határra, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy a határokon miért kell türniök, szenvedniök. Ha körültekintünk és e javaslat tárgyalásának történetét vesszük figyelembe, ugy vélem, a strohmannt megtaláljuk mi még a ministeri székben is. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én elitélem a strohmannt, ha pénzért, anyagi érdekből vállalkozik arra, hogy a tulajdonképeni bűnöst fedje és helyette a büntetést magára vegye. De tisztelettel meg tudok hajolni az előtt a strohmann előtt, aki a maga elveiért, a maga meggyőződéséért szenvedést vállal magára olyan ügyben, amelyben ő tulajdonképen ártatlan. (Helyeslés bal felől.) Annak a fokozatos felelősségnek az elve nagyon jól van megoldva a mi magyar törvényünkben, kár volt ahhoz a t. miníster urnak hozzányúlnia. Mi, a sajtó munkásai, igenis megköveteljük magunknak azt a jogot, hogy a felelősséget elvállalhassuk akkor, amikor annak szükségét érezzük. Mi nem akarunk abba a helyzetbe jutni, — mert érezzük, hogy akkor hivatásunkat nem tudnók a maga igazi szellemében gyakorolni — hogy a társadalomnak velünk érintkező tagjai között ez a javaslat azt a félelmet keltse fel, hogy a velünk való érintkezés folytán bajba kerülhetnek. Hiszen, bocsánatot kérek, ez a rendelkezés, amely itt homályos kifejezésekkel a czikk megrendelőjét vagy az informálót belevonja a felelősségbe, abba a helyzetbe hozza a sajtó munkásait, hogy a nekik való bizalmas informácziók szolgáltatásától mindenki félni és rettegni fog. Ez pedig megbénítja a sajtót, illetve ennek rendkívül fontos alkotórészét, az informácziőszerzést, a hírszolgáltatást. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A büntetőrendelkezésekről • csak röviden akarok szólni, nemcsak azért, mert az idő már nagyon előrehaladott, hanem azért is, mert az előttem szólt t. képviselőtársaim a kérdést már meglehetősen kimerítették. Azt akarom kijelenteni, hogy a t. igazságügyminister ur a büntetőrendelkezések egész tömegét túlhajtott szigorral zúdította ugyan a sajtó munkásainak nyakára, de a sajtó mun-