Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

ÍM. országos ülés 1913 foglalkoznunk, amely dolog szabályozásának hiányát nagyon érezzük. A gyülekezési jogot értem. (Ugy van! balfelöl.) Hiszen nálunk épen az a baj, hogy az ilyen dolgoknak egymással összefüggésben kellene lenniök és én teljesen helyeslem azt, amit egyik képviselőtáram ma mondott, hogy a polgári törvénykönyv, hozzáteszem, a büntetőtörvénykönyv számtalan kapcsolatban van a mi törvényünkkel, a jelen törvénynyel is; és nem tudjuk, talán egyikmásik szakasz nem is ide tartozik, hanem inkább a büntetőtörvénykönyvbe, sőt épen a pornográfia elleni küzdelmet oda kellene utalnunk. Azért nehéz is Ítéletet mondani a törvényjavaslatról, mivel nem tudjuk, hogy ezek a parallel mozgó dolgok hogyan lesznek elintézve. De nézzük, hogyan intézkedik a törvényjavaslat a terjesztést illetőleg. Mert manapság a legszabadelvübb törvényhozások is elismerik azt az általános doktriner igazságot, hogy gondolatait sajtó utján mindenki terjesztheti — amint mindenütt az egyéni szabadság felett áll a közszabadság — a közszabadság elvének érvényesülnie kell. (Helyeslés balfelől.) De ki fogja ezt Hiegitélni? Mert a dolog lényege az, hogy ez egy egészen független intézmény részéről történjék. (Helyeslés balfelöl.) A 11. §. mondja meg, kinek kezében van letéve annak eldöntése, vájjon egy sajtóterméket lehet-e és hogyan, miképen lehet terjeszteni, mert ettől függ a sajtó irodalmi fejlődése, mivel senki sem ir azért, hogy iróasztalfiókjába rejtse gondolatait. E szakasz közrendről és közerkölcsről beszél. Magában véve ezek is nagyon tág meghatározások, de a következő alinea hozzáteszi, hogy a belügyminister rendeletet adhat ki, hogy bármely oknál fogva . . . Vadász Lipót: Kincs már benne! Töröltük! Giesswein Sándor: Eszembe jut itt egy régi latin vers, amelynek a czime: Quinque tituli bibendi és a mely igy szól: Hospitis adventus, praesens sitis atque futura Sic bonitas vini, et sic quaeounque altéra oausa vagyis a vendég eljövetele, a jelenlegi szomjúság és a jövendő szomjúság, a bor jósága és bármely más ok. (Derültség balfelől.) így a nyomtatvány terjesztését is bármely oknál fogva be lehet tiltani. Ha mi azt kívánjuk, hogy a mi népünk politikai fejlődése megérjék, hogy kellőképen tájékoztatva legyen minden oldalról, akkor nem szabad a politikai hatalom rendelkezése alatt álló hatóságnak a kényére bizni azt, mert ha személyileg bármily tisztelettel vagyok is azon hatóság irányában, mégis tény az, hogy az a hatósági személy állásánál fogva igen könnyen abba a helyzetbe fog jutni, hogy nem tud objektiv Ítéletet mondani és a közrend érdekét abban látja, hogy a mostani politikai rendet, hatalmat kell fentartani. Hogy milyen különféle vélemények vannak a hatóságoknál, ezt mutatja az, ami nem régen deczember 15-én, hétfőn. 483 történt, hogy egy hatósági személy nem engedélyezett egy gyűlést, vagy lebeszélte azokat, akik meg akarták tartani, mert az eszperantó szerinte tolvajnyelv. így megtörténhetik, hogy egy iratot készítek az eszperantó nyelvről és azután megint azt mondják rá, hogy tolvajnyelv, a közrendet forgatom föl vele és nem engedik meg a terjesztését. Másfelé megtörtént, hogy egy népgyűlést amiatt nem engedélyeztek, mert sértene a vasárnapi munkaszünetet. Amikor az urak vadászni mennek, az nem zavarja a vasárnapi munkaszünetet, de amikor a nép akar egy kis politikai fölvilágosítást, az zavarja. Ezt annak az igazolására hozom fel, hogy milyen önkényes, vagy korlátolt fölfogás juthat érvényre, ha törvénnyel statuáljuk, hogy a törvényhatóság első tisztviselője inappollábilis ítéletei mondjon arra nézve, hogy valamely iratot, vagy nyomtatványt szabad-e terjeszteni, vagy sem. Hiszen, ha ezt megengedjük, akkor teljes szabadságot adunk arra, hogy a politikai hatalom olyan hatáskört gyakoroljon, amelyre nem hivatott. Hiszen tudjuk, hogy Angolországban és Amerikában a választások egész nagy irodalmat hoznak létre. A választások ott is drágák. Es különösen ami Angolországot illeti, azt lehet mondani, hogy amennyi pénz nálunk pálinkára megy el, annyi megy el Angolországban nyomdafestékre. Fernbach Károly: Nálunk 36 millió megy jjálinkára! Elnök: (Csenget.) Kérem Fernbach Károly képviselő urat, ne szóljon közbe! Giesswein Sándor: Minden párt nyomtatvány utján terjeszti a maga állásfoglalását. Mig nálunk minden választás eredménye a nép butítása és kultúrájának visszafejlesztése, addig Angolországban, a hol ennek a politikai vitának szabad tere van, mindig a nép kulturális emelésére szolgál a választás. Ha vannak is bizonyos nem becsületsértő, hanem megengedett kortesfogások, de mégis a népet arra vezetik, hogy tanuljon gondolkozni, olvasson el minden iratot, egyik pártét is, a másikét is. Igaz, hogy nálunk is megissza a borát az egyiknek is, a másiknak is. (Derültség balfelöl,) De mégis egészen más eredménye van a választásoknak egy országban, ahol szellemi fegyverekkel küzdenek. És ezt a szellemi harczot, az eszmék harczát csak ugy lehet fejleszteni, ha a sajtónak szabad folyása van, ha nem politikai egyénektől függ az, hogy szabad-e a nyomtatvány terjesztése vagy nem. Azért én szükségesnek találom azt, hogj

r annak megítélése, vájjon valamely nyomtatvány szabadon terjeszthető-e — nem akarok a részletekre kiterjeszkedni és javaslatot tenni arra nézve, hogy mi módon történjók ez, csak mint e törvényjavaslat kritikusának kell állást foglalnom ez ellen, — ne egy embernek, egy közhatósági tisztviselőnek, egy politikai tényezőnek belátásá61*