Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

í8b\ országos ülés 1913 deczember 15-én, hétfőn. ín közlekedési vállalatokat, a m. kir. postát kötelezi. Többen felemlítették és alapos aggodalomra ad okot az a meghatározása a szállítási dijaknak, amely e szakaszban foglaltatik, hogy t. i. azonos dijakért köteles szállítani. Az »azonos« szó alatt sok mindent lehet érteni, mig egy másik ép olyan kifejező és megfelelő szóval, t. i. hogy »egyenlő« dijakért köteles szállítani, meg volna oldva a kérdés és el volna oszlatva minden félreértés, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A törvényjavaslatnak legtöbbször neheztelt és legerősebben megtámadott egyik legsérelmesebb szakasza a 11. §., amely a sajtótermékek terjesztését hatósági engedélyhez köti. Nem akarok arra hivatkozni, hogy ez a törvényes rendelkezés a 48-iki törvényben természetszerűleg nem foglaltatott benne, csupán azt kívánom kiemelni, hogy a terjesztésnek az a módja, amely mai nap divatban van, a kolportázs, a közviszonyok, a kultúra és egyáltalában a műveltség és előhaladás terjedésével kapcsolatos fejlemény, azt a kor szelleme kívánja meg és annak korlátokat és határt szabni nem lehet, mert ez nem a sajtótermékek terjesztésének biztosítását fogja eredményezni, hanem ellenkezőleg a czenzura jellegével bir, amely czenzura pedig természetszerűen sem elméletileg, sem gyakorlatilag fenn nem tartható elavult intézmény, amely kizárandó. Nézetem szerint tökéletesen el volna érve a kívánt és kívánatos rend és gyorsaság, valamint az ellenőrzés is, azáltal, ha a sajtótermékek terjesztése, ép ugy mint az időszaki lapok kiadása, egyszerűen bejelentéstől tétetnék függővé, ha a bejelentés volna kötelezővé téve és azután mindazokban az esetekben, amidőn akár a közrend, akár a közerkölcsiség, akár a magánbecsület, akár más olyan nemes személyes jog, amelynek megvédelmezése kívánatos, megsértetnék, az engedély megvonása volna törvényileg biztosítandó, de akkor sem ugy, mint ahogy a törvényjavaslat kontemplálja, közigazgatási utón, hanem csakis birói utón (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és igy sem olyan formában, mint a javaslat kontemplálja, hogy akkor, ha szabálytalanul vagy alaptalanul történik ez a megvonás és természetszerűleg nagy károkat okoz, akkor a károsult semmiféle törvényes támpontra nem hivatkozhatok kárának megtérítése szempontjából, tehát itt a kártérítési kötelezettséget logikai következésképen meg kellene állapítani. A 13. §-nak az az intézkedése, amely mellesleg megjegyezve, nem is eléggé világos, hogy t. i. a sajtótermékek utczai terjesztésével foglalkozóknak igazolványt kell váltaniuk, amely felett a rendőrhatóság rendelkezik és vezet nyilvántartást, ismét teljesen jogosulatlan térre viszi a sajtó működésének korlátozását és ellenőrzését. A rendőrség beavatkozását a sajtótörvényből vagy egyáltalában ki kellene küszöbölni, vagy a minimumra kellene szorítani. A törvényjavaslat 15. §-ának a falragaszokról rendelkező része szintén sok kontroverziára adhat alkalmat. Meri bárminő elmeéllel vizsgálja is az ember a szakasz rendelkezéseit, nem tudja megállapítani, vájjon a falragaszok, felhívások, agitaczionális közlések hatósági engedélyhez vannak-e kötve, vagy ettől mentesek-e? Ezt nem tisztázza a javaslat és igy igen sok összeütközésre és jogtalan zaklatásra fog alkalmat szolgáltatni. Röviden meg kell említenem a törvényjavaslat azon intézkedését, amely a kauczió fentartásával, összegszerű felemelésével és letételének megnehezítésével leplezetten hatalmi czélokat kivan szolgálni. Ha konczedálom is azt, amit a minister ur beszédében kifejtett, hogy a kaucziónak egyébként nem érvényesíthető kártérítési kötelezettségek érvényesítése szempontjából némi jogosultsága van, nem képzelhetek okot a kauczió felemelésére. Ez csak megnehezíti különösen az ellenzéki időszaki lapok alapítását ; és a kauczió felemelésének kétségtelen az a czélja, hogy az uralkodó pártnak és rendszernek megkönnyítse a helyzetét, az ellenzéki álláspontot pedig lehetőleg megnehezítse. De annak, hogy az egész kodifíkaczionális akcziónak egyik alapgondolata a központi hatalom megerősítése és körülbástyázása, legnagyobb bizonyítékául szolgál a büntető rendelkezésekre vonatkozó rész, amely aránytalanul magas büntetéseket szab ki még csekély jelentőségű cselekményekre is, amiből nyilvánvaló,, hogy a javaslat czélja az elrettentés, a visszatorlás, a bosszú. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Röviden megemlítettem már, hogy a rendőrhatóság beavatkozásának nagymérvű kiterjesztése szintén erre a tendencziára mutat. A 31. §. és a törvény több rendelkezése, midőn a közigazgatási hatóságoknak és a rendőrbiróságnak döntő birói eljárásra ad jogot, a szabadságjogokat támadja meg. Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam nagyszabású beszédében már kellőleg stigmatizálta ezt a jelenséget és bizony nagyon kívánatos, hogy a közigazgatási hatóságoknak, különösen a rendőrhatóságnak hatásköre a minimumra redukáltassák. Még azt kívánom megjegyezni állitásom támogatására, hogy a 36. szakaszból egész kirívóan tűnik ki az általam emiitett tendenczia, midőn ez a szakasz kimondja, hogy szerzőként kell büntetni azt is, aki a sajtóterméket a büntető törvénybe ütköző tartalommal megrendelte, úgyszintén azt, aki a sajtótermék büntetőtörvénybe ütköző tartalmának megírására vagy egyébkénti megalkotására a szerzőt rábírta. Nem azért, t. ház, mintha ezt az intézkedést magát diffikultálnám, hanem azért, mert ezen rendelkezés alapján tág tere nyílik olyan eljárás folyamatba tételének, amely valósággal inkvizitórius jellegű és az újságírással, a publiczisztikával foglalkozó rétegek körében konsternáczió,