Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

i-86. országos ülés 19l3deczember Í5-én, hétfoil; 477 Iianem a haza, a nemzet érdekében, mint, felteszem, önök is. És akkor mit mondott nekik Kossuth Lajos? Azt mondotta: »A r^olitikai bölcsesség nem abban áll, hogy a kényszerűségnek engedjünk, hanem meg kell azt előzni. A nemességnem lehet ura a nemzetnek, de vezére, az lehet. Gyönyörű hivatás, de uj tényezők vannak a küszöbön. Bebocsátásuk elhárithatatlan.« Nem fogadom el a javaslatot. (Elénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Elnök: Ki a következő szónok? Gr. Draskovich János jegyző: Tüdős János! (Zaj a baloldalon. Felkiáltások bal felöl: Egy kis szünetet kérünk!) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak! Tüdős János: T. képviselőház! Nehéz helyzetben volnék, ha azután a nagyszabású beszéd után, amelyben az igen t. előttem szóló ennek a törvényjavaslatnak általánosságban és részleteiben is oly kimerítő, a minueziákig menő, de mindig igazságos kritikáját kifejtette, arra vállalkoznám, hogy a törvényjavaslatnak mindenegyes, kifogás alá eshető pontját én is szemügyre venném, előtárnám és ez által mutatnám ki azt, amit már erről az oldalról oly kiváló szónokok és olyan elsőrendű jogászok kimutattak, hogy t. i. ez a törvényjavaslat — nem akarok nagyon erős kifejezéssel élni — f érezni unka, de ha ez nem is, legalább is nem kellő megfontolással és nem kellő előkészítéssel a törvényhozás r asztalára hozott javaslat. Én tehát a ház asztalára letett ezen javaslat részletes bírálatát a vitának mostani előrehaladott állapotában nem kívánom megkísérelni, mert a törvényalkotás ilyen minueziózus munkája terén és különösen akkor, amikor ilyen fontos közintézménynyel, mint a sajtó, foglalkozik, magamat szakembernek, szakértőnek el nem ismerhetem. De szerény nézetem szerint erre nincs is szükség, mert a ház ezen oldaláról igen nagy és kiváló jogászok és szónokok annyira szétszedték, annyira izzó-porrá törték annyira megrostálták és hogy ugy mondjam, jórészét vagy kétharmadát ugy kirostálták ennek a javaslatnak, hogy annak a kis tiszta búzának, ami benne maradt, tovább rostálásával én nem kívánok foglalkozni, valamint ahhoz sincs kedvem, hogy a kirostált ocsu felforgatásával töltsem az időt. A t. ház engedelmével azonban, tekintettel azon részletes bírálatra, amelyben ez a törvényjavaslat már eddigelé is részesült, én bizonyos általános politikai szempontokat kívánok kiemelni, (Halljuk! Halljuk!) amelyeket az eddigi felszólalások során is több izben érintettek, de amelyek szerény^ nézetem szerint nem lettek kellőleg kiemelve. Én tehát bátor leszek megkísérlem, hogy megfelelő kritikával kisérjem általános politikai szempontból azt az úgyszólván gyári módon, gyári méretekben és egyszersmind gyári minőségben is dolgozó kodifikaczionális munkát, amivel a t. kormány és a t. túloldal most foglalkozik. Megkísérlem ezt tenni az ennek a rezsimnek kezdete óta eltelt időn végigmenve, hogy röviden i ekapituláljam a történteket. (Halljuk ! Halljuk!) Nem tudom ezt a javaslatot a legjobb akarattal sem külön, egymagában, a többi már eddig törvényerőre emelkedett és még az elő" készítés embrionális stádiumában levő javaslattervezetek közül kiragadni, elkülönítve szemlélni. Én ezt a javaslatot csak ugy látom és ugy is nézem, mint egy nagy szemjét — nem akarok nagyon erős kifejezéssel élni, bár mondhatnám bilincsnek, de hagyjuk ezt — annak a láncznak, amelyet idestova két év óta egy nagy és hatalmas, de igazán hatalmi mániában kitörő elme, egy szinte lebirhatatlan akaraterő és egy kimeríthetetlen energia, egy embernek, a mélyen t. miniszterelnök urnak személyében megtestesítve (Elénk éljenzés a jobboldalon és a középen.) Magyarországnak és a magyar nemzetnek, nem kívánom ezt a szót alkalmazni leigázására és elnyomására, de annyit mindenesetre merek mondani, hogy ősi szabadságainak és a jövőbe tekintő szabadság-törekvéseinek letörésére és elsorvasztására jobb ügyhöz méltó sikerrel kovácsolt. Ha a lefolyt eseményeket és ezt a működést áttekintem, azt látom, hogy ezek a lánczszemek mindinkább szaporodnak, egyik a másikba fonódik s habár mindegyik jó kemény, mint a vas, mégis mint a kígyó, ugy öleli körül ezt a szegény, erőben hanyatló, elcsigázott nemzetet. T. képviselőház! A múlt év elejére kell visszatekintenünk, amikor a parlamentáris rend, sajnos, felbomlott és amikor a véderőjavaslatok keresztülvitele czéljából, általánosan elismerve, a ház törvényes szabályai megsértettek és ennek a törvénysértésnek segítségével a véderőjavaslatok törvényerőre emelkedtek. Amint ezen javaslatok törvényerőre emelkedésével a legfelsőbb hadúr megkapta azt, amit kívánt és ami őt megillette, (Felkiáltások jobbfelöl: Ugy van! Megillette! Mozgás balfelöl.) amint megkapta ezt, elhárultak azok az akadályok, amelyek megakaszthatták és lehetetlenné tehették volna azt, hogy az a vezető férfiú ennek az országnak, ennek a nemzetnek is megadja azt, amit erre a szegény nemzetre a sors reá mért. A véderőről szóló törvényjavaslatok törvényerőre emelkedése után következett a parlamenti rendnek és csendnek megteremtésére szolgáló uj házszabály, annak a rendnek és csendnek megteremtésére, amely csend olyan némaság és amely rend olyan nyugalom, amely a szolgasághoz hasonlít. De ez még nem volt elég, mert a parlament törvényeinek, a házszabályoknak épségben tartására szükség volt olyan eszközökre, amelyek az ellenállást úgyszólván lehetetlenné tegyék és kiirtsák. Ezért született meg a jparlamenti őrségről szóló törvény, amelynek ez idő szerint áldásos hatása alatt szenvedünk. Ezt követte a választójogi