Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

472 4S6*. országos ülés 1913 deczember 15-én, hétfőn. és tartalmazzák azok büntetéseit, mig a sajtótörvény tisztán csak annak a körülírására szorítkozik, hogy mi tekintendő sajtó utján elkövetett bűncselekménynek. Ezt az eljárást követi elvileg a beterjesztett javaslat is. Azonban nem következetes ehhez az elvhez, amennyiben olyan büntetendő cselekményeket statuál itt a sajtótörvényben, amelyek abszolúte nem idevalók, mert a sajtótörvényben tisztán csak sajtórendészet) kihágások foglalhatnak helyet, mig minden egyéb büntetendő cselekmény magába a büntető kódexbe való. Ilyen nem a sajtótörvénybe való bűncselekmények a 24. §. 1., 6., 7. és 8. pontjaiban a 28. §. utolsó bekezdésében és a 29. §. 5. pontjában foglalt bűncselekmények. Ezeket egyenként felsorolni nem szándékozom, ha a minister ur fáradságot vesz magának, majd meg fogja azokat nézni. Eltekintve ettől az inkább elvi jelentőségű kifogástól, nekem a 24. §. ellen több rendbeli kifogásom van. Az első pont, amely a munkások sztrájkjával foglalkozik, egyáltalában nem sajtótörvénybe való. De kifogásom van a 3. pont ellen is, bár igaz, hogy csak közigazgatási szempontból. Itt ugyanis az vau. hogy büntetés alá esik, aki »bármi módon« olyan sajtóterméket terjeszt stb. Miután a 8. §. megmondja, hogy mit értünk a terjesztés fogalma alatt, minden jelző amelyet hozzátesz link, csak zavart okozhat, mert azt a felfogást keltheti, hogy az, amit a törvényhozó itt ért, túlterjed azon a kereten, amely a terjesztés fogalmának megfelel. Egyszerűen azt kellene mondani, hogy »aki a 8. §. értelmében terjeszt« vagy csak »terjeszt.« Az 5. pont törlendő a javaslatból, mert az, hogy a bejelentett szerkesztő tényleg foglalkozik-e szerkesztéssel, dolgozik-e és mit: a bíróságra abszoliite nem tartozik. Ez a lapnak belügye, amelyben kívülről sem nem indokolt, sem meg nem engedhető a beavatkozás. Ez a sajtószabadságot evidensen csorbítja. Ámde ellenkezik ez a fokozatos felelősség elvével is, amely a sajtószabadságnak egyik garancziája. A 6. pontot szintén kihagyandónak. tartom. A büntetőtörvénykönyv 31. §-a ugyanis, amely a zsarolásról szól, teljesen fedi azokat a cselekményeket, amelyeket e czimen kifogásolni lehet. Idézem Zsitvay Leónak, a kiváló büntetőjogásznak a »Jogállam« deczemberi füzetében megjelent dolgozatából a következő megjegyzést: Az 5. pont nem idevaló és szövegezésében sem szerencsés, mert a fenyegető elemmel belekontárkodik a büntetőtörvénykönyv 350— 351. §-aiba: »a tolakodó magatartása ismérve pedig ,igen bizonytalant Én magam is e nézeten vagyok, de ha ez a szakasz megmaradna is, az a kifejezés, hogy ellenértékkel arányban nem álló valamely díjért valamit közzé tesz »kikagyandó«, mert ebben bűncselekmény tényálladékát nem látom. Ami a 7. pontot illeti, amely valótlan közleményeknek közzétételét szintén bűncselekménynek mondja, amiért kártérítés is jár, ezt szintén nem tartom mostani szövegezésében elfogadhatónak. A súly ott azon fekszik, hogy »szándékosan« valótlan hirt közzé tesz. De ez a »szándékosan« nem azt jelenti, amit a javaslat ki akar fejezni. A büntetőtörvénykönyv 75. §-a értelmében ugy a bűntetteknél, mint a vétségeknél, megkívántatik a szándékosság, ha csak a törvény világosan büntetendőnek nem jelenti ki a vétkesség, gondatlanságból elkövetett bűncselekményt. A szándékosság tehát nem azt jelenti, amit itt kifejezni akart a minister ur, t. i. hogy »tudva«. Ha ez benne maradna a törvényben, bár én nem tartom ezt sem büntetendő cselekménynek, mert hiszen a hazudozás nem szép dolog, de mégsem büntetendő cselekmény és amit szóval el lehet követni büntetlenül, az miért legyen büntetendő, ha sajtó utján; követtetik el? ugyanebben a véleményben van Zsitvay Leo is, aki a következőket mondja (olvassa): »E szakasz 6. pontjában alkotott vétség sem állja meg a büntetőjogi felelősségi alapot. Ez tűlzás. Túlzott megterhelése a sajtónak szemben azzal, hogy ugyanazt szóval elkövetni sem büntetőjogi, sem anyagi felelősséggel nem jár.« De mondom, ha az igazságügyminister ur és a többség ragaszkodnának mégis ahhoz, hogy a valótlan közlemény büntetendő cselekménynek deklaráltassék, nézetem szerint ez igy lenne szövegezendő: »Aki tudva valótlan hirt tesz közzé és ezzel másnak szándékosan kárt okoz.« Ezzel meg volna mondva az, hogy tudva tette közzé a hamis hirt és szándékozott vele kárt okozni, mert abból, hogy valaki tudva valótlan hirt tesz közzé, még nem következik az, hogy azzal kárt is akar tenni, mert a kár akarata nélkül is bekövétkezhetik. .Nem tudom, az igazságügyi bizottság miért törölte a szövegből ezt a szót, hogy »másnak« ; természetes hogy másnak tesz kárt, mert ha magának okozza azt, nem lehet büntetni s kártérítést nem követelhet. Eszerint a »másnak« szó visszaállítandó. A 8. pont, amelynek intenczióival részemről teljesen egyetértek, t. i. hogy a szeméremsértő sajtóközlemények a legszigorúbb büntetés alá vétessenek, nézetem szerint egy olyan kifejezést is tartalmaz, amely -nem egészen helytálló és esetleg helytelen ítélet hozatalára szolgálhat indokul. Ez a »burkoltan« kifejezés. Azt mondja: »az, aki akár kifejezetten, akár burkoltan stb. stb.«, nem akarom felolvasni a többit. Nézetem szerint a »burkoltan« teljesen mellőzendő lenne és pedig azért, mert hiszen tulajdonképen a súly azon van, hogy szeméremsértő módon történjék a közlés. Már pedig, ha az ugy el van burkolva, hogy nein is lehet észrevenni, akkor nem is lehet szeméremsértő. Azonkívül pedig, aki a burkolt pornográfiát is felismeri, az nincs azon helyzetben,hogy védelemre is szorul}on.(DerüUség.)