Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

4W> í86. országos ülés 1913 deczember 15-én, hétfon. számú eszköz egymásután letördeltessék, inegsemmisittessék. (Ugy van I Ugy van ! a baloldalon.) De ettől eltekintve, abban a károm tényben, amelyet a minister ur felhozott, hol van a birói függetlenség megsértve % Ami az ügyészeket illeti, az ügyészek nem birák, azok a minister bizalmi közegei ; mihelyt a minister irántuk bizalommal nem viseltetik, joga van tőlük a megbízatást akármikor elvonni vagy őket a közszolgálat érdekében más bírósághoz áthelyezni. Ezzel a birói függetlenség abszolúte nincs érintve. Hogy a kassai törvényszék volt elnökét Kassa város hazafias közönsége bojkottálta, ez lehetett az illető úrra nézve kellemetlen, de ebben a koalicziós kormány csakugyan egészen ártatlan. Ami a kinevezéseket illeti, igenis, amint Polónyi Géza t. képviselőtársunk maga is kijelentette, voltak olyan felterjesztések, amelyekhez az uj alkotmányos kormány nem járult hozzá, mert hozzájárulnia erkölcsi lehetetlenség lett volna. (Vgy van! ügy van ! a baloldalon.) De hogy pusztán amiatt, hogy egyes bírákat a volt kormány terjesztett elő kinevezésre, ezek éveken át tartó mellőzésben részesültek volna, ez, bocsánatot kérek, olyan állítás, amely csak tévedésen alapulhat. Tudjuk azt,'hogy ezek az atroczitások Polónyi Géza t. képviselőtársam igazságügyministersége idején történtek. Megengedem, hogy őbenne talán van egy kis agresszív magatartás ; de ő nem volt egy esztendeig sem igazságügyminister és utána Günther Antal következett, egy olyan koncziliáns felfogású ember, akiről méltatlan üldözést feltételezni igazán teljes erkölcsi lehetetlenség. Különösen rosszul esett nekem — és nem tudom megérteni, hogy mi vezette az igazságügyminister urat ebben — hogy ezen resszort-ügyekért, amelyek az illető tárcza ministerének felelőssége alatt történnek, még hogyha hibák történtek ' olna is, felelőssé teszi a volt koalicziós kormány kultuszminiszterét és földművelési államtitkárát. Ezeket pedig nemcsak felelőssé tette, hanem velük szemben használta azt a nagyon is bántó kifejezést, hogy.csak akkor tisztelik a birói függetlenséget, ha az az ő meggyőződésüknek megfelel. Tegyük fel, hogy az igazságügyminister ur megmaradt volna a kultuszministeriumban elfoglalt állásában, ami talán helyesebb lett volna és ezt a sajtójavaslatot egy más igazságügyministei terjesztette volna be ; az, hogy beterjesztette volna más is, nézetem szerint holt bizonyos. Hát ugyan méltányos lett volna-e, hogyha ezen javaslatért az igazságügyminister urat, mint kultuszministeri államtitkárt tennők felelőssé ? En legalább a magam részéről ilyen méltánytalanságra nem lennék képes sohasem. (Zaj. Elnök csenget.) Ezen rövid kitérés után, amelyért bocsánatot kérek a t. háztól, most már csakugyan áttérek beszédem tulaj donképeni tárgyára és érdemlegesen kívánok foglalkozni a sajtójavaslattal. A minister ur november 26-iki beszédében azt mondja : (olvassa) : ^Meggyőződtem, hogy olyan újságírói közvélemény, amely a javaslatra vonatkozólag figyelembe vehető, egy irányban, igenis, kialakult : abban, hogy egyáltalában ne történjék semmi.<< Majd így folytatja (olvassa) : »Az újságírók azt mondják: Méltóztassék ebben a javaslatban különösen a kiadó felelősségét állítani előtérbe, mert az a gonosz kiadó, az a felbujtó, aki a szörnyűséges czikkcket megrendeli; a kiadók inkább a nyomdatulajdonosokról beszélnek, ha pedig az ember a nyomdatulajdonosakkal tárgyal, azt mondják : »Csak a nyomdatulajdonos felelősségét tessék mellőzni, a többi nem tartozik reánk. Természetesen . . .« — mondja a minister ur — . . . »itt egymással szemben álló érdekek küzdelméről van szó és ezek között a kompromisszum lehetetlent. Csodálatos dolog, hogy a minister ur javaslatát sem a szerkesztők, sem a szerzők, sem a kiadók, sem a nyomdászok magukra nézve elfogadhatónak nem tartják. A minister urnak sikerült egy olyan javaslatot csinálni, amely az érdekelt szakkörök egyikének sem kell, ugy, hogy a minister ur elérte azt a valóban igen kiváló eredményt, hogy azok között az egymással szemben álló érdekek között, amelyek közt szerinte még kompromisszum sem lehetséges, teljes nézetegység állott elő. Én ezen nem is csodálkozom, mert az igazságügyminister ur azt a valóban eredeti módját találta fel a különböző érdekek kellő méltatásának, hogy azok egyikét sem vette tekintetbe, de viszont azután, hogy az egyensúly megzavarva ne legyen, nem vette tekintetbe a közérdeket sem, a sajtószabadság érdekét sem. (Ugy van ! balfelől.) És hogy ez csakugyan igy van, arra beszédem folyamán igen számos bizonyítékot fogok felhozni. A minister urnak nagyon kedven ez eszméje a megelőzés, a prevenczió s ő ezt fölébe helyezi az utólagos megtorlásnak. Amint méltóztatnak tudni, a megelőzés és az utólagos megtorlás helyessége vagy helytelensége felett igen mélyreható viták folytak a büntetőjogászok között, amire én ezúttal kiterjeszkedni egyáltalában nem kívánok. Az utólagos megtorlás mindenesetre sokkal jobban szolgálja az igazságot és inkább megfelel a liberális felfogásnak is, (Ugy van! balfelől) míg a prevenczió talán czélszerübb, talán több tekintettel van a szocziális szempontokra, de egyben igen könnyen vezet visszaélésekre is. A fiatalkorúak, a dologkerülő csavargók és a szokásos bűntettesek tekintetében a megelőzés rendszerét, a prevencziót én is elfogadhatónak tartom, de — már bocsánatot kérek — ezekkel az újságírókat talán mégsem lehet egy kalap alá venni. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Nézetem szerint ennek a javaslatnak legtöbb hibája épen abból származik, hogy a kiindulási pont. az az alapelv, amelyre a, javaslat fektetve van : a megelőzés rendszere. Pedig a megelőzés mindenütt inkább lehet helyén, mint épen a sajtó-