Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-485

446 4$/j. országos ülés 1913 deczémber 6-án, szombaton. fog állani ministeri állására való hivatkozással a felvilágosításokat megadni vagy a czáfolátokkal szolgáim. És itt köteles vagyok a nemzet szine előtt figyelmüket felhívni egy rendkívül érdekes és fontos körülményre. Arról értesít minket a bécsi sajtó, — a kezemben van, de nem szándékozom felolvasni — hogy a román képviselőkkel folytatott tárgyalások során a román képviselők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ők a 81-iki román programm alapján elsősorban az Erdély autonómiájának nevezett posztulátum alatt az Erdély egyesítésére vonatkozó törvénynek hatályon kivül helyezését követelik s ennek folytán nyíltan, bevallottan az államnak területi épsége, közjogi önállósága és egysége ellen támadást intéztek. Azt is olvasom, — igen természetes, hogy azt nem szükséges, hogy kommentáljam — hogy a ministerelnök ilyen postulátumoknak teljesítésére nem kapható. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelól.) Ezt természetesnek tartom, mert ismerem a multat és ismerem a ministerelnököt. (Igaz ! TJgy van ! jobbfelől.) De hiszen, aki erre vállalkoznék, azt elsöpörné egy felzúdult nemzetnek közvéleménye ugy, mint a pozdorját. Azonban amire én őt figyelmeztetni akarom és amit a tisztelt ház előtt is hangsúlyozni kívánok, az az, hogy meggyőződésem szerint olyan férfiakkal szemben, akik politikai posztulátumuk elseje gyanánt azt felállítják, akik tehát a föderalisztikus állameszme szolgálatában állambontó követelésekkel állnak elő, erre nem az a felelet, t. uraim, hogy azt nem teljesítem, hanem addig, amig ezek az urak ezen követelések tekintetében ki nem jelentik, hogy ezektől feltétlenül reczedálnak és a maguk részéről nem tartják megengedhetőnek, hogy azok továbbra is fentartassanak, az ilyen urakkal továbbtárgyalni sem szabad. (Igaz ! Ugy van l balfelől.) Azért nem szabad tárgyalni, mert akkor, hogyha ilyen követelésekkel lépnek fel, a többi követeléseknek intencziói tekintetében vissza kell térni arra, hogy az ezen álláspontjuknak szolgálatában követeltetík. Hogy milyen stádiumban vannak ezek a dolgok, nem tudom és ezért nem is foglalkozom azokkal a részletekkel, amelyek e tekintetben a lapokban megjelentek, de nagyon lekötelezne a t. ministerelnök ur és az ország megnyugtatására szolgálna, ha különösen ezen pont tekintetében megczáfolná a bécsi lapok által promulgált ezen álláspontot s kijelentené a maga részéről is, hogy nem tartja megengedhetőnek egy magyar minister részéről azt, hogy olyan emberekkel, akik ezt posztulátum gyanánt felállítják, további tárgyalá sokat folytasson. Már most rátérek magára a témámra, a horvátországi kérdésre s itt szeretnék lehetőleg rövid lenni. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) A ministerelnök ur 26-iki beszédében meglehetős részletességgel nyilatkozott a horvátokkal való megegyezés tárgyában, egy kis hézagot hagyott a beszédében, amikor azt mondja, hogy vannak ezenkívül aprócseprő jogi kérdések, amelyeknek részletezésével és szellőztetésével azonban foglalkozni nem kíván. Beszédem, illetőleg interpelláczióm fonalán rá fogok utalni arra, hogy interpelláczióm egy ily hézagnak kitöltésére vonatkozik. Mielőtt azonban magára erre rátérnék, szükséges, hogy megállapítsam a t. ministerelnök ur részéről annak a rettentően megdöbbentő ténynek kihatását, amelyet abban szegezett le, amikor elmondta itt, e ház szine előtt, hogy a megegyezés egyik kardinális pontja épen az, hogy a pragmatikára vonatkozó törvény hatályon kivül helyeztetik. Horvátország területén, az 57. szakasz megkerülésének czéljából, a nyelvre vonatkozó rendelkezések nem a törvényben, hanem a messze kilátásban levő jövendőig rendelettel kell, hogy szabályoztassanak, de e rendeletnek máris megállapitott szövege szerint egyik rendeltetése az, hogy kell ugyan tudni Horvátország területén magyarul a vasúti alkalmazottaknak, de azért a későbbi pontok szerint lehet Horvátország területén az is vasúti hivatalnok, — ha nem foglalkozik, nem tudom micsoda hatáskörrel, a melyet ott megjelöl, — aki csak horvátul tud. Ennek ily meztelen alakban való bejelentése ezzel az utólagosan tett szankczióval, hogy erre nézve pedig a horvátországi képviselők, akikkel ő alkudozott, kijelentették, hogy ők ezt maguk részéről el nem fogadják ugyan, nem is helyeslik, de ők a tollerare posse álláspontra helyezkednek, az egy rendkívül megdöbbentő jelenség. Mert nekem magamnak az 57. szakasz és a szolgálati pragmatika tekintetében talán külön véleményem volt barátaimmal szemben, akik akkoriban a kormányon voltak, de a helyzet ma nem az, hogy efelett ma disputáljunk, hanem az, hogy törvény alkottatott Magyarországon, amely a magyar államnyelv elismerését követeli oly területen, amely Magyarországot illető gazdasági területet képez. Az a kormány, amely ily viszonyok közt a magyar nemzet presztízsének ily súlyos megaláztatásával eredmény gyanánt hirdeti azt, hogy a horvátok részéről kieszközölte, hogy a toüerari posse, hogy ők tűrni hajlandók azt, hogy a magyarság magát törvényhozás utján megalázza és a meghozott törvényt hatályon kivül helyezze, az oly megdöbbentő jelenség, amelylyel szemben hiába keresem a mérleg másik serpenyőjében azokat az ellenértékeket, ha olyanok lehetnének, amelyeket ezzel szemben a horvátok részéről talán kaphatnánk. De én ily ellenértékekkel nemcsak nem talál* kozom, hanem találkozom másfélékkel, találkozom azzal, hogy ugyanakkor, amikor a ministerelnök ur ezt a bejelentést teszi és amikor nyílt szívvel ünnepelni kívánja a magyarságnak és horvátságnak ezen engesztelését és kibékülését egy jobb jövő reményében, ugyanakkor olvassuk, hogy Zágrábban deczémber 2-ának 65 éves évfordulója alkalmából nagy nemzeti ünnepély és nagy hivatalos pompával rendezett egyházi ünnepség tartatik. A magyar történelemnek tanúsága szerint