Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-484

422 48Í. országos ülés 1913 deczember 5-én, pénteken. adni, ugy hogy ez a kontroverzia folytonosan nagy hátrányokat okoz a gazdálkodó népnek. A sok közül csak egy péklát említek fel. Előfordulnak olyan esetek, hogy a nép valamely földesúr vagy földbirtokos területén szabadon legeltet; mert amig az a terület a földesúr birtokában van, addig afelett ő rendelkezik. Most egyszerre hire terjed, hogy az a földesúr el fogja adni azt a legelőt. Akkor a parasztság óriási áldozatokkal, minden támogatás nélkül, megveszi drága pénzen azt a legelőt, amire neki feltétlenül szüksége van és kiszámítja, hogy majd a legelödijakból hogyan fogja fizetni az annuitásokat. Mikor ez megtörtént, akkor jelentkezik az erdészeti hivatal és azt mondja, hogy hja barátom, ez feltétlen erdőterület. Ide nem fogod betenni a lábadat. Keress magadnak máshol legelőt, hogy fizethessed az annuitásokat. Ez mindennapi eset, ilyen számtalan van. Előáll tehát az a helyzet, hogy mig a vásár előtt annak a parasztnak olcsó pénzen legelője volt, addig a vásár után drága pénzért sincs legelője. Ez kizárólag csak abból keletkezik, mert a mostani földmivelésügyi politika igy akar segíteni sok, sok évi mulasztásain, amelyek az erdők gondozása tekintetében terhelik. A kormánynak föltétlenül gondoskodnia kellene arról, hogy e tekintetben a nép érdeke vétessék mindenütt figyelembe, ugy, amint azt Szabó t. barátom okosan kifejtette, hogy kérdeztessék meg a nép is, hogy az ő érdekeit miképen gondolja jobban megvédhetni, legelővel vagy erdővel, nem pedig előre megállapítani, hogy ez feltétlenül erdőtalaj, különösen olyan területre nézve, amely emberemlékezetet meghaladó idők óta legelő volt, mert ez a nép keresetképességét teljesen lehetetlenné teszi. Hiába mondja az előadó ur, hogy adjunk a népnek alkalmat hogy tőkét gyűjtsön, hogy takarékoskodjék. A nép nem bír takarékoskodni, mert a terhek oly óriási nagysága nehezedik vállaira, hogy alig tudja életét egyik napról a másikra nyomorúságosan tengetni. De menjünk át az igazságszolgáltatás teréreTalán itt fogunk egy oázist találni, amely megörvendeztethet minket nemzetiségeket. E tekintetben elismerem, hogy a mostani igazságügyminister ur nem hajszolja olyan nagy energiával a sajtópereket, mint elődei, de ennek daczára mégis sok sajtóper van most is folyamatban s majd minden héten lehet olvasni, hogy hol Nagyváradon, hol Kolozsvártt, hol, a Bácskaságban valakit izgatásért elitéltek. Én sok izben beszéltem már az izgatási jjerek ellen és most is vallom azt, amit az előző t. igazságügyminister ur mondott, hogy hagyjuk legalább feljajdulni őket, ha egyebet nem tehetnek. Hát én is azt mondom, hogy legalább a feljajdulás* nem kellene büntetni, ha valaki feljajdul, nem kellene azonnal sajtóperrel megtorolni és ezzel a sajtóüldöztetésekkel amúgy is elkeseredett népet még jobban elkeseríteni. Amint bátor voltam már beszédem elején említeni, a levegőben van a hire és híresztelik is és félnek tőle, hogy az egész, magyar államot eladják a nemzetiségieknek. En bátor voltam e hírekből azt következtetni, hogy valószínűleg még azok is, akik hirdetik és érzik annak a szükségét, hogy valamit kellene tenni ez ügyekben, ha alarmirozzák a világot, teszik azt csak azért, hogy a nemzetiségieknek ne kelljen igen sokat juttatniok. Nézetem szerint a leghibázottab politika volna, ha a ministerelnök ur azt hinné, hogy személyes ambiczió kielégítésével vagy egyesek lekenyerezésével meg lehet ezt a kérdést oldani. Az a párt, amelyhez tartozni szerencsém van, ilyesmire nem aspirál. A többek között gróf Andrássy Gyula volt az, aki kijelentette, hogy a főispánokat csak azért tartja, hogy a nemzetiségeket ellenőrizze, mert ha nem volna nemzetiségi kérdés, ezek az urak mint teljesen felesleges, a régebbi időtől visszamaradt hivatalok viselői, szépen eltűnhetnének. Tehát nem hogy a nemzetiségek aspirálnának a főispánságokra, hanem hogyha a nemzetiségek jogai respektáltatnának, akkor mi volnánk azok, akik a főispáni czim és rang eltörlését indítványoznék. Rövid vonásokban kifejtettem, [hogy miért viseltetem bizalmatlansággal a jelenlegi kormány irányában és ezért a törvényjavaslatot el nem fogadom. Elnök: A ministerelnök ur kíván szólni. Gr. Tisza István ministerelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Sálijuk !) Csak igen rövid időre fogom a t. ház idejét és türelmét igénybe venni, (Halljuk! Halljuk!) de ugy gondolom, hogy az előttem szólott t. képviselő urnak néhány állítását nem hagyhatom szó nélkül. Ilyen állítása volt a t. képviselő urnak az, hogy a balkáni zavarok folytán szükségessé vált katonai intézkedések révén elpusztult emberanyagról beszélt s azt mondja, hogy mindenki, aki akarta, hallhatta a sok jajveszéklést, amely Boszniából a rossz ellátás és sok betegség miatt elárasztotta az országot. Először is ami az elpusztult emberanyagot illeti, hála Istennek, arról egyáltalában tudomásom nincs és nem is lehet, mert ha érzékeny anyagi áldozatokat kivánt is a külügyi helyzet a monarchia lakosságától, emberanyag, hála Istennek, nem esett áldozatul. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Ez ellen a leghatározottabban tiltakoznom kell és nem hagyhatok egy perczig sem tiltakozás nélkül egy ilyen nyilatkozatot. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Valamint tiltakoznom kell az ellen is, mint hogyha a Boszniában lévő csapatokhoz behívott rezervisták a rossz ellátás és a betegség miatt jajveszékeltek volna. A legnagyobb mértékben méltatlan vád ez a magyar társadalom minden rétegéből oda, súlyos kötelességük teljesítésére