Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-484

396 í8k. országos ülés 1913 deczember 5-én, pénteken. akkor a 4%-osnak igy kell állania ; nem igy áll, hanem összevissza áll. Tehát nem a mathematika szerint igazodott a magyar papírok árfolyama, hanem más szerint : a védelem szerint. Ez azt jelenti, hogy minden intézet azon papírjának árfolyamát szállította le, amelyet visszaküldték és nem szállította le azét, melyet nem küldtek vissza. Mert a magyar záloglevelek ára c válság alatt védelmi árfolyam volt. Ha ez igaz, s ismétlem, akkor ezt kell alkalmazni az egész magyar közgazdaságra. Magyarország olyan, mint egy nagy kibocsátó intézet, mi küldjük ki a papírjainkat a külföldnek, amely nagy felvevő piacz. A magyar valuta ennélfogva védelmi kurzus volt abban az irányban, hogy több papiros ne folyjon vissza, hogy aranyainkat el ne vigyék. Ez nézetem szerint egy meggyőző okoskodás, amelyből bátran levonható az a következtetés, hogy a Benedikt-formula jósága vagy rosszasága felett a krizis nem döntött, hanem döntött amellett, hogy be kell hoznunk az aranyvalutát oly időben, hogy beélhesse magát, mert különben ott lettünk volna, ahol voltunk. (Helyeslés jóbbjelől.) Ezzel a valutakérdést elintézvén, jön a másik kérdés, — mert három kérdésem van, — hogy államhitelünkre magára a válság milyen hatással volt. Nagyon erős hatással. Azt a szerencsétlen passziót folytattam a nyáron, hogy majdnem minden nap, talán minden nap megnéztem a magyar koronajáradékot és a román koronajáradékot. A magyar koronajáradékot, amely 1898 februárjában a pari felett állott és amely lassanként lecsúszott, a 4%-os, 80 alá (ma 82'30) és néztem a román koronajáradékot, annak a Romániának járadékát, amely a kilenczvenes években alig birt uzsorakölcsönt felvenni és amelynek lassanként nemcsak hogy a 4%-os pajsirja felemelkedett a magyar 4%-os színvonalára, hanem némely napokban a román 4%-os rente jobban áüt, mint a magyar 4 és %%-os. (Mozgás jobbról.) A mai helyzet sem vigasztalóbb, bár javult, amennyiben a i és %%-os magyar koronajáradék 89'75-ön, a 4%-os pedig 8230-on áll, a román 4%-os pedig 87"25-ön, tehát 5%-kal jobban, mint a magyar 4%-os. Igaz, hogy ebben törlesztés is van, de a törlesztés igen kicsi kvótát képezvén, a különbség igazi okául az mutatkozik, hogy Romániának hitele jobban megerősödött, mint a miénk. (Mozgás jobbról.) Most ennek a pénzügyminister ur igen helyesen levonta a következtetését, de le kell vonnunk magunknak is a politikai következtetést, amely abból kínálkozik és ez az, hogy azért van a magyar közönség letargiában, azért nem látja azt, amit látnunk kell, hogy ugyanis Magyarország ezer éves problémája ismét kiújult és megint nem vagyunk biztonságban, mert azt hisszük, hogy, amiért a Balkán-államok geografiailag alattunk vannak, lehetetlen, hogy ezek az országok fölénk kerekedjenek. Igenis, fölénk kerekedhetnek. Láthatjuk, hogy ha felocsúdnak, mily harczrakész államok támadnak belőlük. Ne feledjük, hogy mi 15 éven keresztül névszerint szavaztunk, azok pedig 15 éven keresztül dolgoztak. (Élénk helyeslés jobb felől.) Most már, ha mi 15 éven keresztül tovább is névszerint szavazunk, ne csodáljuk, ha míg Románia konszolidált kölcsönöket kap, a mi pénzügyministerünknek nagyon nehezen sikerül, vagy legalább is nem nagyon könnyen sikerül elhelyeznie a függő adósságainkat, (ügy van!) Ez a nagy probléma, amelyre minden magyar embernek és ezzel végezek, figyelmét kell fordítania. Az ordító hazafiságnak a divatja el fog múlni rólunk, mint ahogy elmúlt a világ minden részében. Tessék megnézni Európa térképét, a Balkánhegység alatt és felett : Magyarország az orditó hazafiság utolsó menedéke. (Zajos tetszés.) Ezt felváltotta egy sokkal szürkébb hazafiság, a takarékosság hazafisága, (Igaz! JJgy van!) amely azt mondja, hogy az a becsületes ember és hazafi, aki legalább 10 krajczárral többet keres, mint amennyit elkölt. Ez az az alap, amely nélkül a pénzügyminister minden nagy tudománya mellett soha államháztartásunkat kellő mederbe terelni nem fogja. Ez az az alap, amelyre rá kell helyezkednünk és amelyről szembe kell néznünk a világgal. Reánk még nagy feladatok várnak és késő nemzedékek el fognak átkozni minket, ha nem sikerül nekünk saját erőnkből, a külföld nélkül a magyar takarékossággal megszerezni az államháztartás részére azt, amit nem találhatunk meg a külföldön : a saját gazdagságunkat. (Tetszés.) Hogy ez nagyon nehéz, az természetes. Nehéz először is azért, mert állami életünknek sok elferdülése van. Ilyen a kötött birtok túltengése, ilyen az apró bankok elhatalmasodása, vagyis az, hogy a földbirtokok igen nagyok, a bankok nagyon kicsinyek. Veszélyes tünetek ezek, amelyeket reformálni kell. De ennél még sokkal fontosabb, hogy elsősorban nem a kormányzásnak, hanem a közvéleménynek magának kell átalakulnia, a közvéleménynek, amely ezt tartsa fontosnak, ne pedig azt, hogy vájjon a házszabályok folytán tanácskozhatunk-e vagy nem. (Igaz ! JJgy van !) Mert amellett, hogy a házszabályok a rendes tanácskozás tekintetében semmit sem változtak, ez a politika érdekelhet Magyarországon 906 embert, 453 képviselőt és azt a 453 urat, aki arra vár, hogy ő kerülhessen be, (Derültség.) de 20 millió magyart nem érdekel. Azokat érdekli, hogy az embereknek nincs kenyerük és az országnak milliókra van szüksége. A közvéleménynek kell átalakulnia, hogy ne aprólékos dolgokkal törődjék, hanem ezzel a nagy problémával, amely reánk nézve életprobléma, mert ujabb 15 évet nem tölthetünk ugy, mint eddig . . . Ha mindazt, amit húsz éves közgazdasági kutatásom során megtanultam, összefoglalnám egy mondatba, azt mondanám, hogy azért kell a közvéleménynek átalakulnia, mert oly országban, ahol rossz néven veszik valakitől ha dolgozik, amikor nincs szüksége reá, oly országban, ahol nem