Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-483
370 483. országos ülés 1913 november 29-én. szombaton. indokolása rövidesen végez e kérdéssel és a kauczió jogosultsága mellett azzal argumentál, hogy hiszen nálunk tulajdonképen semmiféle közvélemény a kauczióval szemben nem alakult ki. E tétel megczáfolása végett leszek bátor megint a 48-as közvéleménynek némely megnyilvánulásaira hivatkozni, amelyekből igazolni kivárom, hogy igenis a magyar közvélemény már 1848-ban a kauczió intézménye ellen foglalt csaknem osztatlanul állást. Mindenekelőtt a » Pesti Hirlaj)* egy kijelentését leszek bátor reprodukálni, amely a kauczió kérdésére vonatkozik és igen élesen kel ki a kauczió intézménye ellen. Azt mondja többek között 1848. márczius 23-iki számában (olvassa): »Igy a nemzet veszi ki kezeinkből a tollat, mely Íróinak jutalmazásáról még nem gondoskodott oly bőven, hogy 10—20000 pengő forintnyi biztosítékot legyünk képesek letenni, vagy továbbá is marad az irodalom némely fontosabb ága tőzsérek kiváltsága, az irodalom független lelkű munkásai pedig kénytelenek lesznek tovább is mások hasznáért fáradozni, vagy pénz-arisztokratákhoz zsoldra szegődni*. így ír a »Pesti Hírlap«, amely akkor a magyar progresszív mozgalom egyik főképviselője volt. Egy más alkalommal megint visszatér a »Pesti Hirlap« erre a kérdésre és így fakad ki a kauczió intézménye ellen: »Lenyügözője ez a szellemnek, támasza a pénz-arisztokrácziának, mely, míg ezreket saját zsebébe dug munkás szellemek által teremtett jövedelemből, ezen szellemeket nyomorult fillérekkel fizeti ki, szóval a szellemet aláveti az anyagnak«. (TJgy van! a baloldalon.) De hogy ez nemcsak a Pesti Hírlapnak volt véleménye, hanem általánosan elterjedt vélemény volt, annak igazolására hivatkozom itten Királyi Pálnak egy czikkére, amely az ő nevének kezdőbetűi alatt a Jelen Kornak 1848 márczius 26-ikán megjelent számában látott napvilágot. Ebben azt mondja (olvassa): »A gondolat, a lélek, mely a világ-átalakító mozgalmakat támasztá és vezérlé, mely az embert a világ második teremtőjevó teszi, a gyűlölt monopólium zsákmányává legyen? Kérdjük, ki fogja a tiz és illetőleg húszezer pengő forint biztositékpénzt egy lapengedélyért letehetni? Tőzsérek, uzsorások, kereskedők, stb., kik a lapszerkesztés s irodalmi érdekekhez nem értenek, de mivel a Geschäft nyereségesnek fog tetszeni, belevágnak s elkövetkezik a második úrbéri, — itt már bérrendszer, mely az inkább megszorultakat s mintegy sorsuk által arra kárhoztatottakat önállástalan napszámosi állapotra fogja juttatni.« S ugyanebbe a konczertbe beleszól már most, nem a pesti forradalmároknak, hanem a pesti pugrisoknak lapja, a »Pester Zeit«, amelyet ők a reggeli kávéjukhoz szoktak olvasni és amely nagyon okosan és nagyon szépen irt erről a kérdésről. Ez a czikk a márczius 24-iki számban jelent meg »Das neue Pressgesetz und die Journalistik« czimen. Ebben ki van fejtve, hogy a sajtó és a zsurnalisztika a népé és a nép közös tulajdona kell hogy legyen. Azt irja ez a czikk (olvassa) : »Die Journalistik . . . niuss frei jedem zum Gebrauch dastehen, wie die Luft Gottes zum Einathmeu. Denn wie kein materielles Lében ohne diese, so kein constitutionelles ohne jene«. S most már ezzel kapcsolatben erősen támadja a kauczió intézményét és ennek következményeiről ir, mondván a következőket e tekintetben (olvassa): »Hiedurch wird aber der obgenannte Zweck der freien Journalistik völlig untergraben; denn die Journalistik wird dadurch ihrer völligen Ereikéit beraubt, den Händen des Volks entrissen und der Geldaristokratie in die Hände gespielt und von einer Sache des Geistes zu einer Sache der Speculation herabgewürdigt; denn der Bucbhändler oder sonstige Keidre wird gewiss nur dann sein Geld zur Cautíon herschiesseu, wenn sich das Unternehmen im voraus sehr rentabel zeigt, schwerlich aber bloss der guten Sache willen. Dass aber die gute Sache nicht immer rentabel, und die rentable Sache nicht immer die gute ist, braucht wohl nicht erst auseinandergesetzt zu werden. Der Buchhändler oder sonstige Keiébe wird ferner nur dann die Caution beschiessen, wenn an die Spitze des Lnternehmens Kedacteure und Mitarbeiter von bereits bewährten, wohl accreditierten Namen und Euf stehen.« S most jellemző, hogy miképen gondolkozik ez a lap a szellemi fejlődés feltételeiről és előmozdításáról. Erre nézve jellemző a következő jmsszus. (Olvassa): »Die Journalistik wird dadurch wieder zum Privilégium Einzelner. Die Aufgabe der freien Presse ist aber, die publizististiche Wirksamkeit zum Gemeingut Aller zu macben, besonders aber bisher ungekannten, von dem Drang der Umstände niedegehaltenen Talenten, — figyeljünk erre — wie es derén im Volk viele gibt, die Schranken zu öffnen. Zu geschweigen von den, dass selbst die wohlakkreditierten Kcdakteure und Mitarbeiter, dass tiberhaupt jeder Journalist jetzt vom Verleger mehr beschränkt sein wird, als früher vom Zensor. Den dieser hatte, liess er etwas Unerlaubtes passieren, höchtens einen Verweis zu erwarten; jener aber zittert für seine Kaution die er schwerlich opfern will, da das ganze bei ihm nur Spekulations-Sache. ííoch mehr. Es bestanden auch bisher mehrere Zeitschriften, die ohne pekuniären aSTutzen abzuwerfen, blos der guten Sache willen von einzelnen oder von Vereinen erhalten werden. Doch durch die hohe Kaution werden diese aber im Mutterleibe erstickt«. Ez volt a pesti pugrisok véleménye 1848-ban a kauczióról és annak következményeiről, amelyeket ez intézménynek a zsurnalisztika fejlődésével okvetlenül elő kellett idéznie.