Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-483
Í83. országos ülés Í9Í3 november 29-én, szombaton. 365 azonban az a hatóság, amely a kolportázs kérdésében rendelkezik, nincs abban a helyzetben, hogy elolvashassa azt a sajtóterméket, mert hiszen az ő intézkedése nemcsak a már megjelent sajtótermékre, hanem a még csak jövőben megjelenendő sajtótermékre, a születendő gondolatra is vonatkozik. Szükségesnek tartom még annak kiemelését, amire már Pető Sándor t. képviselőtársam is rámutatott, hogy itt az engedélyezési jog semmiféle korlátozásnak nincs alávetve. Azok a korlátozások, amelyek ebben a szakaszban foglaltatnak, nem az engedélyezési jogra, hanem az engedély megvonására, az utczai terjesztés megtiltására vonatkoznak. Ezen szabályozás szerint tehát ugy áll a dolog, hogy az engedélyezés tekintetében a hatóság teljesen kényekedve szerint, a legnagyobb önkénynyel járhat el és csak az engedély esetleges megvonásánál van kötve bizonyos szabályokhoz. Tüdős János: Az engedély protekczió lesz! Székely Aladár: Ami pedig az engedély megvonását illeti, egészen eltekintve attól, hogy ezekben a feltételekben, amelyeket a törvény megállapit, közrend, közerkölcsiség stb. semmiféle garancziát nem találhatunk, mert azok olyan nyújtható fogalmak, hogy azoknak czimén minden intézkedést lehet igazolni, még annyiban is önkényszerüséget látok ennek a kérdésnek szabályozásában, amennyiben még az sem tartja szükségesnek kimondani a javaslat, hogy oly esetekben, ha ezek fenforognak, azt engedélyt vissza kell vonni, hanem itt is csak a fakultatív alakot használja, azt mondja, hogy ilyen esetekben a hatóság az engedélyt visszavonhatja, ha akarja, ha pedig nem akarja, akkor ilyen esetekben sem vonja vissza. Erre azt az ellenvetést lehetne tenni, hogy ebben nincs veszedelem, mert hiszen minden kormánynak érdeke és kötelessége a közrend és közerkölcsiség fentartása és ennélfogva nem igen lehet attól tartani, hogy egy kormány nem fogja visszavonni az ilyen kolportázs-engedélyeket olyan esetekben, amikor erre a visszavonásra a közérdek, a közerkölcsiseg szempontjából szükség van. Ezt a választ azért nem tartanám a magam részéről kielégítőnek, mert igenis, lehetségesek olyan esetek, amikor szükséges, hogy kötelessége is legyen annak a hatóságnak a visszavonás. Természetesen nyugodt időkben ilyesmi nem fordul elő, de gondoljunk olyan időkre, amikor felborul a nyugalom; amikor van már egy erős forradalmi mozgalom bizonyos irányban, akkor igenis előfordulhat az, hogy annak a kormánynak érdekében fog állani, hogy egy más irányú mozgalmat karoljon fel. Gondoljunk az oroszországi állapotokra, ahol. a nép forradalmi kitöréseivel szemben a kormányok a pogromot játszák ki. Ilyen esetek nálunk is előfordulhatnak. Az indokolás szerint ezekre a rendelkezésekre a pornográfia elleni küzdelem szenipontjából van szükség. Azt hiszem, az indokolásnak ez a része sem őszinte és hasonlít a sokat emlegetett sanda mészároshoz: máshova néz, mint ahova vág. Az, amit a kormány a javaslattal fejbe akar sújtani, nem a pornográfia, hanem az ellenzéki sajtó. (Igás! Ugy van! balfelöl.) Az igen t. kormány nem a nemi életnek, hanem a politikai életnek bizonyos nuditásaira gondol és attól fél, hogy ezek tétetnek leleplezés tárgyaivá. (Igaz ' TJqy van! bal felől.) Felmerült az az ellenvetés, hogy a javaslat az utczai elárusitásnál nem különböztet járó-kelő és fix elárusitás között. Erre nem helyezek súlyt, mert bizonyos határig mindegy, akár a vevő jár, akár az eladó jár; a helyzet különben minden pillanatban változhatik: vagy a hegy jön Mohamedhez, vagy a Mohamed a hegyhez. Nézetem szerint azonban nem a fix helyen való árusításnál kell alkalmazni a járó-kelő árusítás szigorú szabályait, hanem ellenkezőleg, a járó-kelő elárnsitásra kell a fix elárusitásra vonatkozó enyhébb szabályokat alkalmazni. Az utczai elárusitás fogalma köréből azonban mindenesetre ki kellene venni azokat a különös módon történő darusításokat, mikor jjéldául tető alatt vagy az utczán ülve, kirakodva történik az árusítás, mikor annak határozottan fix helyen való elárusitás jellege van. Méltóztassanak jiéldául azokra a kellemes emlékekre gondolni, amelyeket minden Parist járó ember a boulevard-ok és a Szajnapart könyvkereskedőitől magával hozott. Mily szabadon és tiszteletreméltóan kezelik ott ezt az ügyet: a járó-kelő megáll egy perezre, felvesz egy könyvet, olvas benne, esetleg megveszi, esetleg nem veszi meg és megy tovább a maga utján. Miért nem lehet ez nálunk is igy ? És mivel a minister ur mindig kriminalisztikai szakszempontokat vesz tekintetbe, figyelmébe ajánlom, hogy az ilyen helyeken soha sem szokott lopás előfordulni, mert az utolsó csavargó is megbecsüli a kultúrának ezeket a helyeit. Azzal a szabályozással szemben, amelyet a javaslat 11. §-a a kolportázs tekintetében feltüntet, a helyes szabályozás elveire is rá kellene most már térnem. (Sálijuk! balról.) A helyes szabályozás alapja, nézetein szerint, csupán a bejelentési rendszer lehet (Helyeslés bal felöl.) és pedig egy olyan bejelentési rendszer, amelynél a hatóságnak, ahol a bejelentés történik, kötelességévé tétetik, hogy azt a bejelentést minden esetben azonnal tudomásul is vegye. Legfeljebb egy kivételt lehetne ez alól megengedni, azt az esetet, hogy olyankor ne vehesse tudomásul a bejelentést, amikor az előzmények már ugy alakultak, hogy a megtörtént bejelentéssel szemben is joga volna a hatóságnak a bejelentést visszavonni, illetőleg egy tiltó rendelkezést kibocsátani, például ha már az illető sajtóorgánum, amely csak később tér át a kolportázsra, előzőleg olyan büntetéseket szenvedett, amelyek az ügynek megfelelő szabályozása mellett a betiltást jogosulttá teszik. Ez az
