Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

4ö3. országos ülés 1913 november 29-én, szombaton. 359 fokozatban közelitend az emberiség a tökélete­sedés czéljához.« Egy másik helyen ezt mondja (olvassa): »En is a tökéletesülésnek vagyok szószólója, előt­tem is szent az ember méltósága, mert magam is ember vagyok. Én is az emberek által nyert minden diadaloknak elébe teszem a sajtószabad­ságnak az emberiség jogait bizonyosan kivivő állását.« És most egy másik politikai iróra kell áttérnem, aki talán a magyar politikai iroda­lomnak legnagyobb gondolkozója és amellett mélyen érző vallásos kedély is volt, báró Eötvös Józsefre, aki ugyancsak a Kelet Népe és a Pesti Hirlap czimű művében foglalkozik a sajtóval és a zsurnalisztika kérdéséről a következő kijelen­téseket teszi (olvassa): »A zsurnalisztika az, mely a műveltség meg­szerzését mindenkinek lehetségessé teszi, mely a nagy, egykor egyesek birtokában heverő kin­cseket, hogy úgy mondjam, aprópénzre felváltva ezerek között kiosztja, mely szüntelen változó napjainkban, szüntelen változó formában nyújtja tanácsait, minden nap történetével meghozva oktatását. A zsurnalisztika tanácsadója, barátja a népnek, mintegy közbenjáróként állva a nép s kormányzói között, mely mindkettőnek véle­ményeit képviseli és melyben a kormányzó népé­nek véleményeit, ez a kormány tettének magya­rázatát keresi.« Szól azután egy másik kérdésről, amely szintén nagyon aktuális és azt hiszem, a sző­nyegen fekvő javaslat keletkezésében is jelen­tékeny szerepet játszott. Ez pedig a visszaélések­ről és a visszaélések üldözéséről szól. (Olvassa) : A hirlapok — kérdezi — elhallgassanak minden visszaéléseket ? Mintha az igazságos panasz, mely itt-ott egyes tisztviselők ellen létezik, nem terjedne sajtó nélkül is, — ugyanaz a gondolat­menet, melyet előbb Hume munkájából voltam bátor felolvasni — vagy mendemonda által kö­zölt hir nem nagynlna százszorta nagyobb mér­tékben, mint azt a leghazugabb lap tenni me­részelné s igy nagyítva a nép között nem szülné épen azon rossz következéseket. Nézetem szerint nincs, mi a felsőbbségek tekintetét inkább cson­kítaná, mintha ellenük szólni egyáltalában tilos. (TJgy van! TJgy van! balfélol.) Ilyen esetekben csak mert elöljáróit vád­dal illetni nem szabad, a nép felteszi, hogy méltó oka volna ezt tennie és suttogva egymás között igazságtalanabb, mintha a nyilvánosság tág mezejére kilépni kénytelenittetnek. Nem a hiányoknak nyilvános rostálása, maguk a hiá­nyok csonkítják a felsőbbségek tekintetét (TJgy van! TJgy van! balfélol.) s a nyilvánosság, mely az egyes tisztviselőt vagy hatóságot minden le­hető javításnak eszközlésére bírta, épen ezáltal alajjoka is azon határtalan tiszteletnek, mely­lyel a törvény végrehajtóit épen a legszabadabb sajtóval biró országban körülvéve látjuk«. Még egy általános elvi kijelentés, ugyancsak a visszaélésekkel kapcsolatban; most már nem a sajtó által üldözött, hanem a sajtóban mutat­kozó visszaélésekkel szemben azt mondja (ol­vassa) : »Hogy ott, hol sajtószabadság létezett, visszaélések történtek s történendenek mindig, az kétségen felül áll, s aki a sajtószabadságot azon feltételhez köti, hogy azzal semmi természe­tesen a törvény szigorítása alá eső visszaélések ne történhessenek, az a szabadsajtó elleni stb«. Attól tartok, hogy txílságosan veszem igénybe szíves figyelmüket, (Halljuk! Halljuk! balfélol.) de már kevés van hátra, és azt hiszem, hogy az a kevés méltó arra, hogy meghallgattassák. Szemere Bertalan, az 1848: XVIII. t.-cz. szerzője, 1847-ben, tehát egy esztendővel ennek a törvénynek megalkotása előtt a követjelentési beszédében igy nyilatkozik. (Olvassa) : »A tör­vényhozás soha meg nem érhetik, sem nagyokat nem mivelhet mindaddig, míg szabad követek nem lesznek s míg ezek felett a szabad sajtó intve, tanítva, bírálva és ha kell, sújtva szi­gorúan nem ellenőrködik. (Ugy van! Ügy van! bálfelöl.) Ezt ki kell vívnunk, ezt ki fogjuk vivni, ha nem akkor pihenünk meg, midőn ki­fáradtunk, hanem midőn győztünk.« Et nunc venio ad fortissimum. Kossuth Lajos a sajtóról több rendbeli hírlapi czikké­ben a következő nézeteket nyilvánította (olvassa) : »Jövendőre nézve pedig merjük mondani, hogy szabad sajtó nélkül Magyarhon békés utoni kifejlése vagy épen lehetetlen, vagy csak tömér­dek időpazarlás s fájdalmas vajúdások után lehető.« Egy másik helyen szintén a visszaélésekről szól és azt mondja (olvassa) : »Az időszaki sajtó hivatásában egyik legüdvösb rész az örökös éber figyelem mindenre, mi a polgári közélet s nyilvános erkölcs körében történik. Mi tehát azt gondoljuk, hogy, ha az idő­szaki sajtó a visszaéléseket, kihágásokat, törvény­telenségeket és törvényes kötelességek elmulasz­tását napfényre hozni megszűnnék vagy meg­szüntetnék : szárnyának legjobb tollát, hatásának legüdvösb részét veszítené; kivált, miután van­nak vétkek, miket másképen büntetni és vannak emberek, kikhez másképen férni nem lehet. Minden visszaélésnél a közlőt megnevezni annyit tenne, mint a becsületes akaratú felfedezők két­harmadrészét vagy örökös hallgatásra kárhoz­tatni, vagy üldözésnek tenni ki.« Ezzel kapcsolatban felajánlja a Pesti Hír­lapot, hogy »minden bizonyos visszaélések ellen minden felelősségnek magunkra vállalása által« — tehát nem rettegett a felelősségtől — »fel­lépni, amennyire tőlünk függ, soha el nem mulasztjuk.« Végül még meg kell emlékeznem Kossuth Lajosnak egy későbbi nyilatkozatáról, amelyet Kenedi igen tisztelt képviselőtársam volt szives a vita első napjaiban megemlíteni s amely egy meglehetősen elkeseredett kirohanást tartalmaz a sajtó visszaéléseivel szemben. Ez az. 1849 már-

Next

/
Thumbnails
Contents