Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-482

48$. országos älés 1913 november 28-án, pénteken. 319 ségünkre, a magyar történelmi osztály büszkesé- | gére, meg kell állapítani, hogy a czenzura soha törvénybe iktatva nem volt. (Helyeslés.) Lovászy Márton : Most kerül bele először! Bródy Ernő : Az egyházi czenzura valamelyik fajáról szó van az 1791-es törvényben, de maga a czenzura Magyarországon soha törvényes fogalommá nem vált. Á karok és rendek soha nem engedték meg azt, hogy a sajtószabadság joga törvényesen megszórittassék azáltal, hogy a czenzura kimondatik. Sőt abban a dicső időben, az 1790-es időben, mikor a függetlenségről és önállóságról szóló gyönyörű passzusok kerültek bele a . magyar törvénytárba, az 1791. évi XV. t.-cz. kifejezetten fentartja a magyar országgyűlés jogát a sajtószabadság tárgyában való intézkedésre. De természetesen hiába csinálták ezt meg törvény ben, Bécsben gondoskodtak arról, hogy ha nem törvényben, de pátensben, rendeletben, olyan czimen, amilyenen méltóztatnak akarni, Hofdecret, Nachdecret és egyéb czimeken behozhassa a czentralisztikus kormányzat a czenzurát. Mint intézmény, először Mária Terézia hozta be és megalkotta a Bücher Zensur-Hufkommissiont, a külön udvari czenzurát. II. József pedig kiadta liberális czenzurarendeletét, amely nagyon jellemző az akkori időkre, úgyhogy 1798-ban Sonnenfels, az udvari czenzura. tagja igy kiált fel: »Itt, Ausztriában, van az igazi sajtószabadság, ahol megvan a czenzura, itt megvan védve az iró, a könyvnyomdász, a könyvkereskedő, itt, a czenzurának ezen dicső hazájában!« Ezt ő a legjobb jóhiszeműséggel irta. Nagyon kedves és naiv felfogások voltak abban az időben. Idéznem kell az igazságügyminister urnak egy kedves ismerősét, Lisztet, a hires büntetőjogászt, a berlini egyetem tanárát, aki abban az időben, 1879-ben, amikor ezt a könyvét kiadta, gráczi jDrofesszor volt. Ez a könyve a osztrák sajtójogról szól. Ebben igazán nagyon kimerítően vannak ezek a kérdések tárgyalva. De a czenzura jellemző volta tekintetében egy adalékra kívánok itt emlékezni, amely az akkori idők naiv felfogását igen hűen és élénken tükrözteti vissza. Ha meg méltóztatnak engedni, talán eredetiben, német nyelven, olvasnám fel. (Halljuk ! Halljuk !) Azt mondja ő (olvassa) : »Bezeichnend für den Geist der Zeit, für die Bescheidenheit der Forderungen, für die politische Kurzsichtigkeit aller Beteiligten ist die, als kühne, gefährliche Tat gepriesene Petition der Wiener Schriftsteller vom 11-3. 1845. Die angesehensten Vertreter der österreichischen Kunst und Wissenschaft hatten unterzeichnet. Das Petit lautete: 1. Erlassung eines Censur-Gesetzes auf Grundlage der Instruk . tion von 1810 und öffentliche Kundmachung dieses Gesetzes.2«— és ez a legérdekesebb — Verleihung einer unabhängigen Stellung für die Censoren« — független állás a czenzorságra ! — 3. Gründung eines wirksanien Rekurs-Zuges in Censur-Angelegenheiten.« Liszt hozzáteszi igen rövid kommentárkép (olvassa): »Das war die Pressfreiheit, I welche die österreichischen Liberalen jener Tagé — »unvorgreiflich« — anzust eben den Mut hatten.« íme, a bécsi irók annyira fel voltak lelkesedve, oly merészek voltak, hogy függetlenséget kértek a czenzor számára. Ez legjobban bizonyítja az akkori idők felfogását és naivságát. De ha ez volt a nézet Ausztriában, a magyar történelem és a magyar közélet más jiéldákkal szolgál nekünk. Itt van a magyar közéletnek és történetnek egy korszaka, amelyről már a múltkor, amikor az esküdtszék reformját tárgyaltuk, volt szerencsém megemlékezni : a 30-as és 40-es . évek korszaka, amelynél szebb, amelynél nemesebb nincs a világon sehol. Az az emelkedett felfogás, az az európai világnézlet, az a tökéletes tájékozottság és nagy műveltség, amelyet akkor tanúsított a magyar közélet, a magyar törvényhozás, példátlan. Igaz, hogy példátlan, hogy egy nemzetnek egy időben három olyan zsenije legyen, mint Kossuth, Deák és Széchenyi, hogy egy időben ilyen óriási elmék ragyogjanak, ilyen dicsőségei, büszkeségei legyenek az országnak. De bocsánatot kérek, az a magyar közélet nemcsak azért volt nagy, mert ilyen jDéldátlan világzseniket szolgáltatott, akik a világ minden részén a legelsők lettek volna, hanem a magyar táblabírói fajban azoknak a tacitusi elméknek, azoknak a minden czikornya és sallang nélküli egyszerű, józan gondolkozású, igazán européer, művelt elméknek milyen sokaságát találjuk : a Szemerék, a Szalayak, bocsánat, nehogy valami szentségtörést kövessek el, ha megemlítem : báró Eötvös József, a Bezerédj ek. . . Pető Sándor: Beőthyek ! Bródy Ernő: A Beőthyek, Klauzálok ! Olyan gazdagságát látjuk a fényes elméknek, hogy az embernek igazán a legnagyobb gyönyörűsége visszatérni ezekbe a múlt időkbe. A múltkoriban hallottam itt, hogy nem is igazi demokrata, aki nem lép a Terézvárosi Demokrata Körbe. Hát a magyar történelemnek e, korszakában én megtalálom a Terézvárosi Demokrata Kör őseit a történelmi osztály azon-.nag-yjaiban, akiknek emléke legyen örökké áldott"] (Taps halfelöl.) Pető Sándor: Más termés volt akkor Biharban ! Bródy Ernő : Ráesik véletlenül a tekintetem Kozma Andor t. képviselőtársamra. Az ő atyja, Kozma Sándor főügyész, szintén helyet foglalhat ezeknek a nagyoknak a sorában. Kozma Sándor működése, neve, emléke legyen, igen is, örökké áldott ; mert ügyészben a hazafinak a lelke, az emberi szívnek a melege még olyan mértékben nem lakozott, mint Kozma Sándorban. Sümegi Vilmos: Magyar és liberális volt! Bródy Ernő: T. képviselőház ! Talán elragadott a hév ; de mondhatom, a mai szomorú időkben, amikor annyi ellentét, annyi kicsinyeskedés czivakodik, amikor a magyar közéletet minden igazi hivatásától elterelik taktikából, lelki üdülés visszatérni ezekbe a régi időkbe, lelki gyönyörűség visszaemlékezni erre a múltra, és nekem, mint az újkor gyermekének, legna-