Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-481

310 Í81. országos ülés 1913 november 27-én, csütörtökön. Ráth Endre: Unt annyiszor hallom, hogy külön nem jegyzem meg magamnak. (Derültség balfelöL) Mondom, Almássy képviselő ur megtámadta Székely Aladár képviselőtársunkat, amikor a gúnynak egy bizonyos nemével odafordult hozzá s azt kérdezte tőle, hogy hol ül most, bizonyosan arra czélozva, hogy miért nem ül közelebb hozzá egypár székkel. (Felkiáltások jobbfelöl : Isten mentsen!) Én emlékezem arra az időre, amidőn a kedves papát és fiát együtt nagyon szerették ott. (Felkiáltások a jobboldalon: Soha!) Hegyi Árpád: Majd még Tiszára is mondják, hogy soha! Felkiáltások a jobboldalon: Azt soha!) Dehogy nem! Majd egyszer, ha nem lesz ministerelnök. (Felkiáltások a baloldalon: Lukácsra is mondták, Tiszára is mondani fogják! Nagy zaj a baloldalon. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk'!) Elnök: Hegyi Árpád képviselő urat kérem, ne zavarja a tanácskozást. Ráth Endre : Tisztelt képviselőház ! Ha mi egymásnak csak szottizokat akarnánk mondani, vagy beszédeinknek nem lenne komoly tendencziája és szándéka, akkor én megjegyzéseket tehetnék erre, hogy én a sok hős közül, akiket most szerencsém van látni, akkor egyetlenegyet sem láttam, aki Székely Ferenczczel vagy Székely Aladárral szemben ennek kifejezést is adott volna. De akkor Székely Ferencz piros bársonyszékben ült, most pedig az ellenzéken. (Élénk mozgás a jobboldalon.) A képviselőház régi tagjai emlékezhetnek arra, hogy mikor a magyar képviselőházban a legfontosabb kérdések tárgyaltattak, sokszor igazán nagy és széles latitude-ök voltak ugyan a különböző pártok és árnyalatok között, de ezt a szélességet és az ellentéteket legtöbbnyire áthidalták azáltal, hogy a tárgyalási modorban kölcsönös objektivitás, kölcsönös elnézés és sohasem a harag és a szenvedély volt az ur. (Élénk helyeslés, ügy van! a baloldalon.) Ma pedig azt látjuk, azt kell tapasztalnunk (Halljuk! Halljuk!), hogy amikor ide bejöttünk és komolyan tárgyalni akarunk, (Felkiáltások a jobboldalon: Helyes!) nemcsak a hallgatóság részéről találkozunk egyenesen nyilt támadással, de a legnagyobb sajnálatunkra az eddig mindig oly nagyrabecsült és pártatlannak hitt elnöki székkel szemben is vannak bizonyos clifferencziáink. Mert kérem, hogyan történhetik meg az, hogy a legnagyobb zür-zavarban utasíthasson valakit rendre az elnök ur, mielőtt meggyőződhetnék arról, hogy tülajdonképen történt-e a házon valamely sérelem, vagy csak kísérlet is történt-e? Régi és állandó gyakorlata ennek a háznak, hogy felszólítsák az illető képviselőt, akitől, állítólag a közbeszólás ered. Én emlékezem reá, hogy a miniszterelnök urat annak idején meg is kérdezte az elnök ur arra vonatkozólag, hogy mi volt az a megjegyzés, amit tett, mire a miniszterelnök ur férfiasan ismételte azt, amit mondott. Ennek azután az volt a következménye, hogy az elnök ur abban a helyzetben volt, hogy az igazság szerint Ítélhetett afelett, hogy szükséges-e a rendreutasitás, igen vagy sem. De megtörténhetett itt akárhányszor az, hogy mi nem is szándékoztunk elkövetni semmit és a következő szót, ami elhagyta az ajkunkat, elnöki rendreutasitást követett, így volt ez ma is. Megkaptuk a rendreutasitást, először, majd másodszor, ismét harmadszor és nyomban utánna a mentelmi bizottsághoz való utasítást. Eltekintve attól, hogy a fegyver, ami magában a házszabályokban le, van rakva, úgyis oly erős fegyver a mi véleményünk szerint, hogy még méltányosan és igazságosan alkalmazva is alkalmas arra, hogy az ellenzék szabad véleménynyilvánitását egyszersmindenkorra elfojtsa, nincs szükség arra épen most, a sajtótörvény tárgyalásánál, hogy amikor ugy áll itt az ellenzék, mint amely Magyarország rombadöntött alkotmányának utolsó pillérét támogatja. (Nagy derültség a jobboldalon.) Bakonyi Samu; Kérem, ne nevessék ki a meggyőződésünket! Ez nekünk meggyőződésünk ós nincs joguk kinevetni bennünket! (Felkiáltások a baloldalon : Ez a komoly tárgyalás ? Nagy zaj a baloldalon.) Elnök: Kérem a t. képviselő urakat, méltóztassanak a rend fenntartásának jogát az elnökre bizni. Ráth Endre képviselő urat illeti a szó. Ráth Endre: Azok az urak, akik ma talán fiatal hevülésükben ezt kaczagnivalónak tartják, olvassák csak el a történelem lapjait. Sokszor volt reá példa, hogy sok dolgot helyesnek tartottak valamely korban, amire a legközelebbi jövendő már reáczáfolt s igazolta, hogy az a nemzet jogainak legteljesebb feladása volt. Ma is igy lesz! A törvényjavaslathoz ezúttal nincs jogom szólni s az elnök ur indítványával szemben nekem az az indítványom, hogy a jogtól való megfosztottságnak teljes tudatában kérjük ezt legközelebb tárgyaltatni és ezért az elnök ur napirendi indítványát nem fogadom el. (Élénk helyeslés bálról.) Elnök: Méltóztassék megengedni, hogy egy pár megjegyzést tegyek arra nézve, amit Ráth Endre képviselő ur e perezben előadott. (Halljuk ! Halljuk!) Minden ember tévedhet; megtörtént ez velem is, más elnökökkel is ismételten. Méltóztatik tudni, hogy az elnöki emelvény olyan magasan van elhelyezve és az akusztika olyan rossz, hogy ha emellett még 15—20 képviselő zajong, nehéz innen megállapítani, hogy ki az, vagy kik azok, akik főképen okozzák a zajongást. (Igaz! Ugy van ! jobb felöl.) Némely képviselőnek már olyan a temperamentuma, hogy ha csak valamit mond a társának, máris gesztikulál és az ilyen külsőség esetleg megtévesztheti az elnököt. Az elnök a leg-