Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-481

Í81. országos ülés 1913 november 27-én, csütörtökön. 279 még egyet. Láttam esetet és rettenetesen felborzadva gondolok rá vissza, mikor a mai fotográfia művészetének felhasználásával, a fejeknek kicserélésével egy fotográfia jelent meg egy kirakatban, mely egy nőnek a legalávalóbb módon való megbecstelenítő sét tárgyazza. Az a nő lehetett anya, lehetett testvér, lehetett gyermek. Én, ha a hozzám közelállók közül látnám az ilyen alávaló visszaélést, gyüokkal mennék annak, ki ezt merészelte cselekedni. Igen t. uraim, ez is olyan terület, hogy ezt a kincset csak egyszer lehet meggyalázni, ezt többet elvesziteni már nem lehet. Ilyen példák vezetnek engem, igen t. uraim, mikor azt mondom, hogy ha van ilyen ember, ki megfeledkezve magáról, ilyen módon közelit embertársához, annak kezét megfogom, hogy ezt sikerrel ne tehesse. De volt egy más eset is s erről beszédem folyamán talán még fogok beszélni, ez az aTatósztrájk kérdése. Lehet, hogy elfogult vagyok, vessenek rám követ, akik még most sem tudtak engem eltéríteni attól a felfogásomtól, hogy az aratósztrájknak, mint jognak megengedése Magyarországon közveszélyt jelent. Én ma is ezen az állásponton vag}^ok, mert tudom, hogy az aratósztrájknak sikeres végrehajtása és az arra való lázitás egyes embereket, családokat, községeket a többé soha helyre nem állitható végpusztulás örvényébe sodorhat. Nos, t. uraim, miért vagyunk akkor állam és társadalom, ha embertársainkat ilyen ártatlanul való tönkretételtől megóvni nem tudjuk ? Talán nem merítettem ki ezekkel az összes példákat, de talán jeleztem, hogy az előzetes lefoglalás alatt mást nem értettem., mint azt, hogy ahol helyre nem hozható erkölcsi vagy állami érdeknek vagy a kárnak közvetlen veszélye forog fenn, ott a bírónak, de akkor is csak a társasbirónak adom meg a jogot, hogy ebben a kérdésben sürgősen intzékedjék. De volna egy más feltételem is. Az én előzetes lefoglalásom egyik feltétele, hogy a nem magyar államnyelven megjelenő időszaki vagy nem időszaki lapok hozassanak az illetékes hatóságok tudomására. Ha van előzetes lefoglalás, mint ahogy pl. ez a javaslat is fentartja, akkor azt a privilégiumot adni, nem mondom, hogy latin, szanszkrit vagy görög nyelven megjelenő lapoknak, hanem nem magyar nyelven megjelenő olyan lapoknak, amelyeknek nyelvét sem a királyi ügyész, sem az illetékes biróság nem érti: nem lehet, mert ezzel prémiumot adunk a nem magyar ajkú lapoknak arra, hogy ezt kijátszhassak. Elbúcsúzhatom ettől a témától s remélem, a jövendőben nem fognak félreérteni, ha a t. minister urnak megvilágosítom azt, hogy én nem tartottam túlságosan liberálisnak a büntetőperrendtartásnak 567. és 568. §-ait, csak azt mondtam, és ezt ma is állítom, hogy sohasem tudtam megérteni egy törvényhozástól — akár rólam lett légyen szó, akár a minister úrról, — hogy ha van egy élő törvény, amely ki van hirdetve és mindenkire kötelező, hogy akkor rossz néven veszik egy ministertől, ha ezt a törvényt végrehajtja. Ez az, ami ellen én védekeztem. Az igazságügyministernek elsősorban kötelessége az élő törvények végrehajtásáról megfelelő módon gondoskodni; ezért felelős. Ettől a kérdéstől tehát elbúcsúzhatunk és rátérhetünk a további kérdések taglalására. (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) Itt van a 11. §. Nem szándékozom vele hoszszasabban foglalkozni, bár érdemes vonla pontról-pontra letárgyalni, de minthogy ez inkább a részletes vita keretébe tartozik, csak általánosságban jegyzem meg, hogy itt egy konkurrens jogelvonási hatáskör állapittatik meg részben a belügyminister, részben a törvényhatóságok tisztviselői számára. Emellett az engedélyezés tekintetében abszolúte nélkülöz ez a javaslat határidőket. Azt mondja, hogy a közigazgatási tisztviselő 15 nap alatt tartozik az engedélyezést elintézni, mert ha el nem intézi, akkor az engedély megadottnak prezumáltatik, de már arról abszolúte nem intézkedik, hogy ha az első fokon megtagadják az engedélyt és jogorvoslattal élnek a ministeriumhoz, a belügyminister mennyi idő alatt köteles ezt elintézni. Ha tehát ki akarják játszani egy ellenzéki lapnak a megjelenését, ehhez semmi egyéb nem szükséges, csak az, hogy az alispán megtagadja az engedélyt, a jogorvoslatot pedig a belügyminister addig heverteti magánál, amig egy másik belügyminister veszi át az ügyet. Egy törvény, amely ilyen hézagokkal jelenik meg, nyilvánvalóan a hatalmi érdekek szolgálatában egyenesen a kormánynak szolgáltat ki minden ellenzéki lapot (Ugy van ! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és exiszteneziájában akkor fojtja meg, mikor még meg sem jelenhetett. Hiszen azt mondja a törvényjavaslat a kolportázsnál például, hogy a belügyminister és az illetékes közhatóságok a közrend és közerkölcsiség szempontjából megtagadhatják ugy a kolportázst, mint az egyenként való utczai terjesztést. Az eredeti javaslatba a t. minister ur pláne azt akarta felvétetni, — és ez árulja el leginkább az ő czélzatát — hogy a belügyminister a törvényben meg nem jelölt egyéb okok alapján is (Mozgás balfelól.) elrendelheti az ilyen megvonást. Ezt az igazságügyi bizottság nagy kegyesen megjavította. Hamar rájöttek az izére, hogy nincs szükség egyéb okokra, teljesen elég a közrend és a közerkölcsiség. Sümegi Vilmos: Micsoda nagy takaró ez! Polónyi Géza: Mert tisztelettel kérdem én most már a büntetőjogászt, nem a magánjogászt: hol van kodifikálva a közrend és mi az a közerkölcs? Különösen kérdeni a t. minister urat : hol vannak kodifikálva gyűjtőfogalomként azok a deliktumok, amelyekben a szegény halandó polgár megtudhatja, hogy az ő cselekedete ma a közrendbe, vagy a közerkölcsiségbe ütközik-e? Szabad nekem egy gyönge hasonlattal a dolgot illusztrálnom? (Halljuk! Hall-