Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-481

272 i-81. országos ülés 1913 n jukra egy tücsköt fűznek, hogy aztán elefánttá tehessék. Még az irodalomnak apache-ai se álljanak előttünk, mint kivételek, amelyek minket irányítanak, mikor ezen nagy kérdéssel foglalkozunk, hanem álljon a nemzetnek nagy történelmi múltja. Álljon előttünk az a tradiczió, mit köszönhet a magyar nemzet a sajtószabadságnak, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen, t. uraim, szabad önöknek szives figyelmükbe ajánlanom, mit jelentett Kossuth Lajosnak a sajtójog terén kifejtett működése. Emlékezzenek Széchenyire, de emlékezzenek a legutóbbi kor nagy államférfiai közül bárkire és mindig ott fogják találni, hogy a nagy léleknek konczepcziói mellett mindig ott állott egy publiczista, aki annak az embernek nagy értékét közkincsesé tette az ő publiczisztikai működésével, a sajtónak nagy hatalmával. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Emlékezzenek rá, t. uraim, és mondják rá, hogy igaz. Deák Ferencz sem lett volna soha olyan termékenyítő erő Magyarországon, ha nincs Kemény Zsigmond, (ügy van ! bálfelől.) mondjuk még Falk Miksa is a világon. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Emlékezzenek rá, hogy Tisza Kálmán korszakának idején vájjon milyen támasza volt az akkori rendszernek egy Csernatony, egy Jókai (Ügy van I a szélsőbaloldalon.) Emlékezzenek rá, t. képviselő urak, az abszolutizmus és a provizórium nehéz Icorszakára, amikor lánglelkü hazafiak csak allegóriában tehették, hogy meg-meg emlékezzenek a nemzet szabadságáról és magának a sajtónak szabadságával visszavívták a nemzetnek egyéb téren elvesztett kincseit. (Taps bálfelől.) De nekünk van elég nemes példánk csak a közelmúltból. Méltóztassék csak visszaemlékezni, milyen nagy idők és gyönyörű emlékek fűződnek báró Kaas Ivornak, Bartha Miklósnak és hogy teljesen igazságos legyek, a nemzeti öntudat felébresztésében még Eákosi Jenőnek szerepléséhez is, (Helyeslés bálfelől.) aki, mélyen fájlalom, ma más megítélés alá kerül, de a múlt emlékeiből tartozom az igazságnak vele, hogy az a nemzeti öntudat, az a magyar nemzeti közvélemény ilyen hatalmas érvényesülésre jut, abban neki is oroszlánrésze van. Most, mikor a sajtójavaslat törvénybeiktatásával kezdünk foglalkozni, ezek a reminiszczencziák álljanak előttünk, a nagy múltnak ezek a kegyeletes és igaz hagyományai. Es rá fogunk jutni kölcsönös egyetértéssel, hogy nekünk, akiket annyi felől fenyeget vész és vihar, nagyon óvatosan kell hozzányúlnunk a sajtószabadság kérdéséhez és feleslegesen ne csorbítsunk rajta soha, mert ez a nemzet nagy jövendőjén soha helyre nem hozhatólag megbosszulhajta magát. (Taps bálfelől) Már mosp, mikoT én ezt a javaslatot bonczkés alá veszem, igyekezni fogok legjobb meggyőződésem saerint — hiszen több mint valówmber 27-én, csütörtökön. színű, hogy utoljára teljesítem ezt a feladatomat, nemzetemet felvilágosítsam arról, milyen feladatok várnak egy nemzetre, amely a sajtószabadság kérdésében igenis, meg akarja őrizni őseinek kegyeletes hagyományait, meg akarja védelmezni az alkotmányos szabadságot, egyúttal védelmi oszlopokat akar emelni arra is, hogy az egyéni becsület ne legyen üzlet tárgya és ne legyen kiszolgáltatva martalóezoknak akkor, amikor ez a közszabadságot veszélyezteti. (Helyeslés bálfelől.) Ezen a téren igyekezni fogok a magam nézeteit objektíve előadni és kifejteni talán még azt is, — bár ez épenséggel nem feladatom — hogy mi volt az én intenczióm akkor, mikor azt a beszédet elmondtam, amelyet a t. minister ur szives volt itt felolvasni. Mivel azonban a minister ur tegnap ennek a vádaskodási hangulatnak benyomása alatt nem azzal a jóindulattal szállott sikra, amelyet én tőle elvárhattam volna, én is felmentve érzem magamat attól, hogy abban a sima modorban kezeljem ezt a kérdést, amelyben tettem volna, ha a t. minister ur tegnapi beszédét nem hallom. (Helyeslés bálfelől.) Most azonban: amilyen a mosdó, olyan a törülköző ! Számoljunk le a t. ministerelnök úrral s az ő egész rendőri sajtój avaslatával. (Halljuk ! Halljuk ! bálfelől.) E javaslatnál már az apaságnál is kérdés támadt : ki az apa ? Hegyi Árpád : Az már gyanús ! Polónyi Géza : Eszembe jut, mikor gyermekkoromban egy iskola előtt elmenve, két gyermek veszekedését hallottam. Az egyik azt mondta a másiknak : Mit akarsz te, hisz neked apád sincs ! A másik azt felelte : Talán több van, mint neked ! (Derültség.) Én ugy látom, hogy itt is a több apaságnak olyan esetével állunk szemközt, ahol nem' tudom, hogy amikor a t. minister ur megnevez egy csomó ajaát, a saját felelősségét akarja-e csökkenteni, vagy amazok hírnevét kompromittálni. (Derültség !) De vannak még titkos apák is, ezeket a minister ur már nem akarja elárulni, mert hátha baj esnék velük. Mivel azonban a tegnapi nap folyamán magam is az ősök közé kerültem, talán megengedi nekem a t. minister ur, hogy én is elmondjam apasági, illetve ősiségi jogon, hogy tulajdonképen hogyan is gondolkoztam azokról a dolgokról, amiket a t. minister ur tegnap rám olvasott. (Halljuk! Halljuk !) Ha ennek a törvényjavaslatnak jogászi méltatásába bocsátkozom, az első dolog, hogy meg kell állanom egy furcsa törvényhozási tény és szokás előtt. A legújabb időkből való ez, mióta nem a gyorstalpaló, hanem, amint én hallottam itt, a gyorsforraló törvénygyártás rendszere hozatott be. Az ilyen gyorsforraló törvényhozók az abrogiczionális záradékra, amikor t. i. meg kell állapítani, hogy mely törvény lesz hatályon kivül helyezve, feltaláltak egy furcsa árkánumot. Azt mondják egyszerűen : ami ezzel a törvénynyel ellenkezik, az- mind hatályon kivül van. Most már a községi jegyző meg a pap összeülnek s keresik, hogy mi is van hatályon kivül. S minthogy Szia-