Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-479

4-7 Ú. országos ülés 19ÍÉ Szinten a visszaélésnek, vagy mondjuk parlamentárisabb szavakkal, az u. n. apprecziácziónak a dolga, ugy, hogy terjesztés lehet az, ha az inkriminált sajtótermék egy példányát átadom egy barátomnak, ellenben, ha a biró liberális, azt sem veszi terjesztésnek, ha megszámlálhatatlan példányokat küldöttem szét. A memorandumperben egy okiratot terjesztettek, amely a románság kivánságait tartalmazta és amelyet a felség elé juttattak, miután reményüket vesztették a kormány igazságszeretetében és ugy találták, hogy a törvénytelenségek és igazságtalanságok súlyát nem tudják elviselni. Ezért egy óriási manőver indult meg és amint már voltam bátor máskor is mondani és most is visszaidézem becses figyelmükbe, különösen a kormányok figyelmébe, hogy tanuljanak a multakból, ez a per volt az, amely Magyarországnak a külföldön nagyon sokat ártott, amit még szerény személyem előtt is Magyarország igen sok kiválósága beismert. Ez a per volt az, amely elrontotta Magyarország jóhirnevét a külföld előtt és lábra állította a latinság összes országait. A külföldön azt mondták, hogy ez a per nem üatiu Jánosnak és társainak a pere, hanem a román népé: le proces d'une nation. A terjesztés tekintetében a legnagyobb visszaélések történhetnek és ha a terjesztés fogalmát nem körvonalazzuk, ha nem precizirozzuk, hogy milyen vonatkozásban legyen a terjesztő annak a sajtóterméknek a tartalmával, akkor a legnagyobb visszaéléseknek nyitunk tág kaput, mert hiszen makkor terjesztő az az utczagyerek is, aki a sajtóterméket viszi, anélkül, hogy elolvasná. Különösen igy volt ez Erdélyben és csodálatos, hogy mig mindenkit megbüntettek és törvény elé állítottak és vádoltak a büntetőtörvénykönyv 173. §-ába ütköző bűncselekmény miatt, vagyis amiatt, hogy a törvénynek kötelező erejét támadja meg és vonja kétségbe, tehát azokat, akik az unió érvényessége ellen szólaltak fel, ugyanakkor ráoktrojálták Erdélyre a reakczíós osztrák bűnvádi perrendtartást, amely sokkal silányabb és hátramaradottabb, mint a magyar, de szigorúbb volt a felelősség megállapításában. S mert igy tetszett a kormányköröknek, fentartották ezt az osztrák bűnvádi perrendtartást, amely az egyetemlegesség elvénél fogva nem egyszer a szerkesztőség összes tagjait a vádlottak padjára vitte. Igy volt ez, t. ház, az 1896 : XXXIII. t.-cz. életbeléptetése előtt. Amig tetszett ós amig alkalmas és kényelmes volt a kormánynak, megtartották, ha mindjárt osztrák intézmény volt is, hogy ezzel az osztrák intézménnyel sújtsák azokat, akik az unió ellen izgattak. T. képviselőház! Ami a terjesztést illeti, azt hiszem, ez elég kényes kérdés; ennek daczára megemlítem, hogy roppant nagy igazságtalanság foglaltatik a javaslat 10. §-ának harmadik bekezdésében, amely szerint (olvassa): wember íto-én, kedden. 19b »a magyar szent korona országainak területén kivül kiadott vagy nyomtatott, vagy ezen területen kivül egyébként többszörösitett sajtótermékek terjesztését a ministerium eltilthatja«. Már mások is felszólaltak ez ellen és hivatkoztak a

v német birodalmi sajtótörvénynek 14. §-ára. Ott a külföldi sajtótermékeket a kanczellár csak akkor tilthatja ki, ha egy éven belül kétszer voltak megbüntetve. Nálunk pedig a ministerium diszkrécziójára bizatik ennek megállapítása, semmiféle korláthoz nincs kötve, sem idő, sem tartalom tekintetében, hogy az a minister igazolhassa magát, hogy mit inkriminál, és ha inkriminál valamit, hogy meddig terjed az ő tilalmának határa. Azért mondottam, hogy ez kényes dolog, mert Romániában nem régen a bukaresti kereskedelmi és iparkamara egy nagy ankétet tartott, amelyen igen, de igen súlyos vádak emeltettek a ministeriumnak azon eljárása ellen, hogy majdnem az összes romániai sajtótermékektől megvonja a postai kedvezményt. (Mozgás jobbfelöl.) Bocsánatot kérek, tény az, hogy romániai napi, időszaki, sőt mondhatnám szaklap sem igen kerül be hozzánk, sőt mi több, az az ur beigazolta azon szomorú ténykörülményt is, hogy a tranzito utón Magyarországba jutott példányokat is elkobozták vagy felbontották. Ez nagy sérelem, amelyet szerény véleményem szerint anélkül, hogy engem irredentikus tendencziákkal vádolhatnának, az államnak eminensebb és magasabb érdeke szempontjából feltétlenül orvosolni kell. Én azt hiszem, hogy nem indifferens Magyarországon az, hogy ezzel az állammal, annak polgáraival jó viszonyban éljünk és nem indifferens az, hogy e tekintetben is nagyobb udvariasságot mutassunk, annál is inkább, mert tudomásom szerint magyar lapok Romániából nem utasíttatnak ki. Már a recziproczitás elve is ezt hozná magával, de különben is képzelheti a t. képviselőház, hogy milyen erős agitáczionális anyag ez az eljárás, amelyet eddig követtek és amelyet föltétlenül meg kell szüntetni. Elvégre nagyon jól tudjuk és kijelenthetjük, anélkül, hogy az irredentizmus vádjával volnánk illethetők, hogy a mi magasabb kultúránk itthon nem fejlődhetik, épen olyan intézkedések folytán, amelyeket a kormányok mindig alkalmaznak, hogy t. i. felsőbb iskoláink nincsenek és a magasabb iskolákban, az egyetemeken ugy tanítják a román irodalmat, hogy bizonyritkán tesznek oda szakembert és nem olyat alkalmaznak, aki a román irodalom terén érdemeket szerzett, hanem olyat, akit kegyel a mindenkori kormány. (Felhiáltásoh: Ciocán! Siegeseu!) Siegescu nagyon derék ember, de mindenhez érthet, csak az irodalomhoz nem. Eljutottam ahhoz a ponthoz, hogy vonatkozásba hozzam a mélyen t. minister ur forradalmi hajlamait (Zaj. Elnök csenget.) a javaslat 11. §-ával. A sajtójavaslat 11. §-ában a