Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-479

192 4-79. országos ülés 1913 november 25-én, kedden. sajtóra vonatkozó részét. Legyen szabad nekem is innen kiindulnom. Az emberi jogok deklarácziója, az 1789-iki forradalom és az 1791. évi konstituczió. amelyek törvénybe iktatták ezen magasztos elveket, nem tiltakozhatnak a minister urnak ezen merész kijelentése ellen. De nem tiltakozhatnak azok a nagyságok sem, akik fejlesztették ezen törvénybe lefektetett sajtószabadság eszméjét terjesztették és áldásossá tették az egész emberiségre. Ok nagyobbára meghaltak, azonban műveik élő tiltakozás azon merész állítás ellen, hogy ez a javaslat csakugyan olyan elvi alapon nyugszik, mint a deklaráczió. i z a szakasz körülbelül azt mondja, amelyre hivatkozik a mélyen t. minister ur ós amely a konstituczió 11. §-ába van iktatva (olvassa): »A gondolatok és vélemények szabad közlése egyike az emberi jogok legbecsesebbikének. Minden polgár beszélhet, irhát, nyomtathat szabadon azon hozzáadással, hogy e szabadsággal űzött visszaélés miatt a törvény által megállapított felelősséggel tartozik.« A minister ur azonban a konstitucziónak harmadik czikkelyét nem olvasta, pedig ez a legfontosabb és ez azt mondja: (olvassa): »Az alkotmány mindenkinek biztosítja az írás szabadságát, valamint azt, hogy gondolatait kinyomtathassa és terjeszthesse anélkül, hogy az, amit irt, bármiféle czenzurának vagy előzetes láttamozásnak volna alávetve közlése előtt«. Ez a döntő szempont: a czenzura és az inspection. A törvényjavaslatot ezen szempontból kell mérlegelni és ezen szempontból kell a törvényjavaslatnak intézkedéseit összehasonlítani ennek a deklarácziónak tartalmával, hogy meggyőződjünk, hogy a mélyen t. minister urnak törvényjavaslata messzebb áll a deklaráczióban foglalt sajtószabadságtól mint áll az 1789-ik év összes eseményeit együttvéve, az 1913-ik évtől. Bátor leszek e törvényjavaslat szavaival beigazolni, amit különben az ellenzék soraiból igen számosan nagy tudással bebizonyítottak, hogy nálunk nemcsak az az inspetion, vagyis a láttamozás, a bejelentés, a tudomásulvétel, hanem maga a czenzura is be van vezetve. Mielőtt ezt tenném, legyen szabad némileg nekem a történelemben eltölteni néhány perczet, amely történelem az egyedüli vigasz, amely népünknek megmaradt, s ami nekünk megmaradt. Mert mi, a nemzetiségi párt képviselői és a mi népünk a sajtószabadságból még mit sem élveztünk. Az a mi népünk előtt tiltott gyümölcs, ő a szabadsajtó oltárán eddig csak áldozott és remélve reméli, hogy elérkezik majd az idő, amidőn neki is lesz ennek a tüneményes nagy intézménynek gazdagságában valami kis részecskéje. T. Képviselőház! A XIX. század nagy vívmányai talán el sem képzelhetők a sajtó nélkül. Olyan sajtót azonban, amely soha semmiféle erőhatalomtól nem félt, amely mindig kizárólag az igazságot reprezentálta, amely kizárólag csak az elnyomottak és jogtalanok szolgálatában állt, olyan ideális sajtót nem igen találunk. Mindazonáltal bátor vagyok említeni, — és majd példával is igazolom. — hogy a franczia sajtó, mint mindenben, e téren is vezette, túlszárnyalta a világ összes sajtóit, és méltó társként csatlakozik hozzá a nagy német birodalom sajtója, amely igen kritikus perczekben, igen kritikus epizódok idején jelét adta legnagyobb függetlenségének és igazságszeretetének. A franczia sajtó készítette elő a 48-as eseményeket, a német sajtó pedig a legnagyobb szimpátiával és a legélénkebb közreműködéssel kísérte a görögök szabadságharczát 1820-tól 1829-ig, és ami csodák csodája, a lengyelek felkelését is, jóllehet Lengyelországnak igen tekintélyes része porosz birtokállomány volt. Az igazi sajtó nem riadt vissza attól, hogy a jogtalanok, az üldözöttek pártjára álljon. Megható volt, t. képviselőház, a német sajtó magatartása a búr háborúban, amikor a túlhatalommal szemben el kellett buknia egy igen művelt, derék népnek. íme, akkor találkozott egy sajtó, amely a császárral szemben merészelt fellépni és a császár tényeit merészelte dezavuálni. Ilyen volt, t. képviselőház, itt-ott a sajtó. De kérdem a mi sajtónktól, hol volt és mit tett akkor, amidőn mi vérzettünk? Hiszen az alkotmányos éra a nemzetiségekre, de különösen a románokra, akik leginkább áhítoztak kultúra után és akik leginkább voltak szószólói a sajtószabadságnak, igen-igen sok áldozatot rótt és tőlük igen-igen nagy áldozatot követelt. És hol volt vájjon akkor a magyar sajtó ? Falk Miksa, a Pester Lloyd hasábjain azt üzente nekünk, hogy: »Biegen oder Brechen!«, vagy megtörni, vagy meghajolni. A szimpátia szavai nem hallatszottak a magyar sajtó hasábjairól akkor, amidőn egy egész szerkesztőséget lakat alá tettek, mert mindenki eleve, a tényállás tudta vagy ismerete nélkül pálczát tört felettük, már eleve kimondotta az elitélő szót, hogy feltétlenül bűnösök vagyunk. Ez az a szomorú pont a sajtónak, a sajtó egyetemének működésében Magyarországon, hogy nem tudott arra a magasztos álláspontra emelkedni, amelyre az igazi sajtónak emelkednie kell és amelyen megtalálhatja a maga létének a jogosultságát: az emberi jogok piedesztáljára. Ha a sajtó, amint nagyon remélem, erre az álláspontra fog helyezkedni, akkor e hazában is rövid időn belül meg fognak látszani működésének áldásos következményei. Az igazi sajtópereket a politikai vonatkozásoktól nem lehet elválasztani. Hiszen ezek a mozgató elemek az államban; az igazi sajtó többnyire ezekkel, a politika nagy eseményeivel és nagy problémáival foglalkozik; azok a pornografikus hirdetések, vagy nem tudom, miféle kis becsületsértések elenyészőek a sajtónak azon