Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-479

176 479. országos ülés 1913 noüember 2o-én, kedden. kivéve már mindenütt el van törölve, még felemeli, sőt felemeli nemcsak Budapesten, hanem Budapest perifériáin is. Ily körülmények között igazán nevetséges dolog, hogy amidőn a kaucziót felemelik, hogy amidőn a felelősség elvét annyira túlhajtják, akkor azt mondja a t. minister ur, hogy ő itt tulajdonképen az újságírókat védelmezi. Hát elképzelhető-e az, hogy annak a felemelt kauczióval biró lap vállalatnak a tulajdonosa, aki még nem is tudja azt, mikor veszik elő valamely szerzőnek a hibája miatt, engedni fogja majd szabadon irni azt az újságírót'? Vagy az fog bekövetkezni, amit itt tegnap Pető t. képviselőtársam mondott, hogy a kiadó viszont kaucziót fog kérni a szerkesztőtől, a szerkesztő pedig az újságírótól, hogy ez szabadon írhasson, vagy pedig minden kissé erősebb kifejezést, minden kissé erősebb kitételt egyszerűen törölni fog, mert nem fogja engedni azt, hogy neki kauczióját folyton pótolnia, folyton emelnie, folyton nagyobbítania kelljen. A kaucziónak ez a felemelése legjobban jellemzi azt, hogy az igazságügyminister ur milyen liberális és milyen hberahzmust akar meghonosítani ott, ahol tulajdonképen a tőkéjéért rettegő kiadó rabszolgájává teszi az újságírás összes tényezőit, a szerzőt épen ugy, mint a felelős szerkesztőt. A törvényjavaslatnak a büntetésről szóló részei szerint az ötödik fejezet azt mondja : »vétséget követ el . . . az, aki fenyegető vagy tolakodó magatartással a maga vagy más részére bárkitől pénzt vagy más előnyt kér, vagy kieszközöl azért, hogy a sajtóban valamit elhallgat, helyreigazit, vagy az ellenértékkel arányban nem álló dijért egyébként valamit közzétesz«. Ez felesleges kitágítása a zsarolásról szóló törvénynek, amely úgyis megbüntette azt a hírlapírót, aki tevékenységének felhasználása vagy fel nem használása miatt pénzt fogadott el. Az »ellenértékkel arányban nem álló dij« pedig igazán érthetetlen kifejezés, mert ezt nem lehet majd preczizen megállapítani. Utóvégre mindenki maga tudja, mit ér az ő irói munkája. Senkit sem lehet kényszeríteni, hogy ezért írjon, vagy ne írjon valamit. Ugy látszik, az ellenértékkel arányban nem álló dijnál az igazságügjTninister urnak Lipscher ur működése jutott eszébe, mert ez az ur irt olyan közleményeket, amelyek az ellenértékkel arányban nem állottak. (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) Zlinszky István : Itt van a barátja eredetiben, keret nélkül! Elnök : Kérem Zlinszky képviselő urat, méltóztassék tartózkodni a közbeszólásoktól. Zlinszky István : Be akartam mutatni a barátját keret nélkül! Elnök : Zlinszky István képviselő urat rendreutasítom. Ivánka Imre: A helyreigazítás kötelezettségét mindenki helyeselni fogja. Egyes részek azonban pótlásra szorulnának. Nincs meghatározva pl., hogyha valaki helyreigazító közleményt közöl, és ő azt tartja, hogy csak egy ilyen hosszabb közleményben tudja a tényállást előadni, ezért tartozik-e valamit fizetni. Ott lehetnek ugyanis olyan tényállások, amelyek a lajmak egy-két oldalát veszik igénybe. Ezt mind ingyen kell a lapnak közölni. Továbbá semmi korlátja sincs annak, hogy a hatóság mennyit irhát meg. A hatóság egy rövid megjegyzést akár egész oldalon igazithat helyre, ugy, hogy abba a lapba már mindenki fog Írhatni, csak maga a szerkesztő nem, annál kevésbbé, mert ő megjegyzést se fűzhet a helyreigazító közleményhez. Megtörténhetik pl., hogy valaki egy vezérczikk valamely passzusa következtében sértve érzi magát és erre aztán az a lap köteles egy helyreigazító czikket a vezérczikk helyén közreadni, ahhoz azonban még megjegyzést sem fűzhet hozzá, ugy hogy az a lap aznap vezérczikk nélkül lesz kénytelen megjelenni. A törvény 39. és 40. §-a keltett a legtágabb körökben nyugtalanságot; emiatt az igazságügyminister ur is azon kellemetlen helyzetbe került, mert nem tudott a szoczialistáknak felvilágosítást adni. A 39. §. fogalmazásával nem is lehet valakit megnyugtatni, de azt meg lehetett volna magyarázni azoknak a szoczialistáknak, hogy igenis az ő lapjaikat megfogják büntetni, ha azt irják, hogy ebben és ebben a gyárban ilyen és ilyen állapotok vannak, mondjuk, a munkafelügyelők rosszul bánnak a munkásokkal, vagy a levegőzés, fűtés, a világítás nem kielégítő, ugy, hogy ott a munkásnő a szemét rontja vagy gorombáskodásoknak van kitéve, vagy bármily ilyen hátrányban és nem igazságos elbánásban részesül. Ha ezt megírja az a szoczialista lap és hozzáteszi, hogy abba a gyárba pedig ne menjenek dolgozni vagy akár nem is teszi ezt hozzá, kártérítésre lesz kötelezve, mert a törvényjavaslat világosan mondja : hogy »a kártérítési követelés a sértettet akkor is megilleti, ha a sajtóbeli közlemény nem állapit meg bűncselekményt. Ebben az esetben a kártérítési igényt csak polgári utón lehet érvényesiteni«. Eszerint akkor is, ha ő nem rágalmaz, ha nem sérti becsületében az illetőt, hanem csak elmond egyszerűen egy tényt, még pedig egy igaz tényt, mert ha valótlanságot állítana, akkor meg lehet őt büntetni a 24. §. szerint, amely azt mondja, hogy vétséget követ el az, aki szándékosan valótlanságot ír és ezzel másnak kárt okoz — tehát mikor igazat állit sértés és támadás nélkül, akkor is kártérítésre lesz kötelezve. Krolopp képviselőtársam nagyon helyesen mondta, hogy mindenkinek, aki hírlapírással foglalkozik, ha a legtávolabb is áU a politikai hírlapirodalomtól, félnie kell, hogy kártéritési kötelezettségekért vagyonokat fog fizetnie, mert hiszen nemcsak a tényleg okozott kárt kell megtérítenie, hanem azt az ideális, a judikaturában aüg megállapítható kárt is, amelyet valakinek erkölcsileg vagy különben okoz. Vegyünk fel egy esetet. Valaki például megírja, hogy egy színházban a kijáratok nem elegendők. Közérdekből írja ezt meg, minden melléktekintet nélkül. A színház igazgatója erre egyszerűen perbe fogja őt azon