Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-478
128 Í78. országos ütés 1913 van a lapok között, hogy öli meg a lapokat a sok költség — hogy ez nem fontos kérdés, mert akinek nincs ötvenezer koronája, az nem alapit lapot, ahhoz sokkal több pénz kell, szóval a vállalkozás szempontjából ennek az összegnek nagy jelentősége nincs. Bocsánatot kérek, ha van is valakinek pénze, az nem arra kell, hogy az állampénztárba tegye le törvényes kamatozás mellett. Ha valakinek pénze van üzleti vállalkozáshoz, amilyen a hirlapkiadás is, az illető pénzét sokkal jobban tudja értékesíteni Azonban azok, akik ebből a szempontból birálják el a kérdést, igen helytelen szempontból fogják azt fel. Nevezetesen nemcsak a politikai napilapok, hanem a heti- és a szaklapok is kötelesek húszezer, illetőleg a vidéken tízezer koronát letenni. Ugyebár, odáig fejlődött a birói gyakorlat, hogy körülbelül megállapíthatjuk, hogy mindenki, aki közérdekű kérdésekkel foglalkozik, az politizál. Ha a törvény és a birói gyakorlat szellemében akarunk eljárni, nincs az a szaklap, nincs az a vidéki hetilapocska, amelyre rá ne lehetne fogni azt, hogy politizál, amelyre, ha a szükség, a kormány vagy a hatóság érdeke kivánja, rá ne lehetne fogni, hogy politizál, tehát kauczióköteles. Hogy mennyire igazam van, mivel nem kívánom, hogy az é'i véleményemet méltóztassék helyesnek akczeptálni, én imponáló véleményekkel fogom igazolni álláspontomat. Ezért bátor vagyok rámutatni arra, hogy a Curiának évek óta tartó állandó gyakorlata ugyanazon a felfogáson van, mint amelyet jelezni bátor voltam, hogy t. i. politizálásnak tekint minden olyan czikket, minden olyan közleményt, amely közérdekű kérdésekkel foglalkozik, Már most, a legszűkebb keretekben mozgó szaklapnál, vagy a legkisebb községben megjelenő hetilapnál sem lehet elképzelni azt, hogy közérdekű kérdésekkel ne foglalkozzék. Ma ezt nem veszik túlságos szigorúan, de a törvény szerint lehet szigorúan is venni és nem tudok elképzelni olyan lapot, amelyet e törvényjavaslat alapján ne lehetne kényszeríteni arra, hogy kaueziót tegyen le. Ha ebből a szempontból nézzük a kérdést, nem pedig a nagy tőkét igénylő politikai lapvállalatok szempontjából, akkor már nem alárendelt jelentőségű még vagyoni és gazdasági szempontból sem, a kauezió kérdése és akkor igazán oly nagy igazságtalanság, amelyet nálunk a vállalkozó tőkére e tekintetben szabunk, amelyet semmiképen sem indokol a mi gazdasági helyzetünk. Mert ha nem kerül fáradságba, erőbe és megerőltetésbe a kauezió letétele más országokban, nálunk abba kerül és ha meg volna is mindenütt másutt a kauezió, nálunk akkor is egy indok ez arra, hogy eltörüljék. De egyáltalában nem találok indokot arra, hogy mikor mindenütt el van törülve, nálunk nemcsak fentartják a kaueziót, hanem még fel is emelik, (Ugy van ! balfelöl.) Hogy lássuk, mi a Curia álláspontja e tekintetben, csak három rövid rendelkezését olvasom fel a kúriai ítéleteknek. (Halljuk! Halljuk! balnovember 2í-én, hétfőn. felől.) így az 1905. évi 936. számú kúriai ítélet megállapítja azt, a törvényhozási és közigazgatási kérdésekkel foglalkozó czikk, tekintet nélkül a czélzatra, politikai tartalmúnak minősítendő.« Azt hiszem, nincs olyan szaklap, nincs olyan szűk keretekben mozgó lap, amely königazgatási kérdésekkel egyik vagy másik irányban ne foglalkoznék. Azt mondja egy másik Ítélet (olvassa) : »Az ország törvényhozási vagy kormányzati kérdéseit érdeklő minden közlemény politikának minősítendő.« Azt mondja továbbá az 1905. évi 42520. számú Ítélet (olvassa) : »Aki a sztrájk ügyében tett intézkedéseket tette bírálat tárgyává, óvadék nélküli politizálásért felelősségre vonandó.* Amikor ez a közfelfogás és ez a birói gyakorlat, — bár megengedem, hogy ma e tekintetben enyhébb a hatóságoknak felfogása, ma nem üldözik a kauczióval nem biró, de szintén politizáló lapokat — de ha a törvényben fentartjuk ezt az álláspontot, igen rövidesen csak a kormányhatóságoktól függ majd az, hogy mikor következzék be idő, amikor nem jelenhetik meg időszaki lap akár hetenkint, akár havonkint Magyarországon, amelynek kaueziója ne volna. Bocsánatot kérek, tudom azt, hogy az államkincstár meglehetős üres, tudom azt, hogy jó volna azt megtölteni, de hogy ilyenformán töltsük meg az államkincstárt : ez, azt hiszem, még sem helyes. Ezek a példák fényesen igazolják ugy az előadó urnak, mint Kenedi Géza képviselőtársamnak azt az erélyes hangú álláspontját, hogy igenis, ez a javaslat üldözi és háttérbe szorítja a sajtó terén élő. uralkodó kapitalizmust. Hogy mennyire kiküszöböl és kiüldöz az időszaki sajtó területéről és birodalmából a javaslat mindenkit, aki tőkével, még pedig igen nagy tőkével, nem rendelkezik, erre megint csak klasszikus példa a törvényjavaslat 39. és 40. §-a, amely nemcsak a pénzbüntetésért, hanem mindennemű és minden rangú kártérítésért felelőssé teszi nemcsak a szerzőt, hanem a lapbiztositékot is vagyonilag és végső eredményben a nyomdát is, ugy, hogy tulajdonképen ne méltóztassék azt képzelni, hogy ezen kártérítési felelősségnek törvénybe iktatása folytán csak egyféle kauezió lesz ezentúl, mert ez teljesen lehetetlen. Ha logikusan akarnak berendezkedni a sajtóvállalatok és ha meg akarják magukat óvni a teljes tönkremenéstől és tönkretételtől, akkor kénytelen lesz vagy kénytelen lenne a lapbiztositékot adó kiadó kaueziót kérni a szerkesztőségtől és a munkatársaktól, hogy azután az ő vagyoni kára megtérüljön (ügy van ! balfelől.) és kénytelen különösen — és ez egészen bizonyosan be fog következni — kaueziót kérni a lapkiadótól a nyomdász, hogy őt vagyonától egészen ártatlanul meg ne foszszák. Ne méltóztassék hinni, hogy ez vicez és hogy ezt nem lehet keresztülvinni, mert azt megengedem, hogy a szerkesztőség tagjaitól a hírlapkiadó hiába kér kaueziót, — mert ahol nincs, onnan nem vehet — azonban a nyomdász igenis