Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.
Ülésnapok - 1910-468
któber 30-án, csütörtökön. 263 íöS. országos ülés 1913 o mint a különböző hevenybetegségek, a legegészségesebb szervezetet is megtámadják, de az egészséges szervezet azokat legyőzi és frissebb erővel kel föl a beteg az ágyból. Hogy a hasonlatot folytassam, ily körülmények között az orvosnak a beteggel szemben a feladata nem az, bogy mesterséges eszközökkel elfojtsa a betegséget, óvakodnia kell, nehogy a fejét veszítse, vagy idegeskedjék; nincs egyéb feladata, mint roboráló eszközökkel erősíteni a szervezetnek ellentálló kéjjességét, hogy az maga küzdje le a bajt és maga álljon talpra. Ennek az orvosnak a szerepe jut a mai viszonyok között a kormánynak. És a kormány, amint eddig a rendelkezésére álló eszközökkel mindent megtett a szervezet roborálása érdekében, meg fogja ezt tenni a jövőben is s remélem, hogy mielőbb be fognak következni kedvezőbb idők, amelyek uj alkotásokra teret és időt engednek. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a jobbóldalon.) Tisztelettel kérem a t. képviselőházat, hogy az 1914. év első felében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslatot szétosztatni és tárgyalás és jelentéstétel végett a pénzügyi bizottsághoz utasítani méltóztassék. (Hosszantartó éljenzés és taps a jobboldalon.) E!nök: A beterjesztett törvényjavaslat az 1914. év első felében viselendő közterhekről és állami kiadásokról szét fog osztatni és tárgyalás és jelentéstétel végett a pénzügyi bizottsághoz utasittatik. Következik a napirend : a legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. Erre vonatkozólag voltam bátor már jelezni az október 25-ikén megtartott ülésben, hogy azt javasolnám a t. háznak, miként november 4-ikén méltóztassék az érdemleges tárgyalás sorát megkezdeni. Napirendül javaslom tehát, hogy a ház a legközelebbi ülését kedden, november 4-ikón, délelőtt 10 órakor tartsa, annak napirendjére kitűzetnók: Elsősorban a konzuli bíráskodás szabályozásáról szóló 1891 : XXXI. t.-cz. hatályának ujabb meghosszabbítása tárgyában az igazságügyminister törvényjavaslata. Másodszor: Az egységes bírói és ügyvédi vizsgáról az igazságügyminister törvényjavaslata. Harmadszor: az esküdtbíróság előtti eljárásra és a semmisségi panaszra vonatkozó rendelkezések módosításáról az igazságügyminister törvényjavaslata. (Helyeslés a jobboldalon.) Kivan valaki szólni? Szepesházy Imre jegyző: Rakovszky István! Rakovszky István: T. ház! (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon,) Legnagyobb sajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy az elnök ur előterjesztett napirendjavaslatához hozzájáruljak. Azt hiszem, hogy addig, amig a margitszigeti panama véglegesen elintézve nincs, (Mozgás a jobboldalon.) a t. ház más tárgy tárgyalásába bele nem mehet. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) De, ha a t. ház el is térne ettől, annál a bizalmatlanságnál fogva, amelylyel, sajnos, a t. elnök ur irányában viseltetem, nekem lehetetlen egy oly indítványt felkarolnom, amelyet a t. ház elnöke tett. (Mozgás a jobbolodalon.) Azt hiszem, hogy a t. elnök ur helytelenül járt el akkor, amikor a szabályszerűen beadott kérvénynek, amelyet 60-nál több képviselő aláirt, eleget nem tett, hanem azt indítványozta a háznak, hogy a kérvény a ház irattárába helyeztessék. (Mozgás.) Elnök: Kérem, ebben a kérdésben a ház már határozott. Rakovszky István: Nem a ház határozata ellen . . . Gr. Tisza István ministerelnök: Halljuk az elnököt! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. Zaj és derültség a bal- és a szélsöbaloldalon.) Lovászy Márton: Halljuk a szónokot! Elnök: Csendet kérek! Méltóztassék csendben lenni! Ez elintézett kérdés, méltóztassék a napirendhez szólni! Rakovszky István: En a.napirendhez szólok és indokolom, hogy miért nem vagyok képes az elnök ur indítványához hozzájárulni. Amidőn az elnök urnak ténykedéséhez egész tisztelettel és parlamentáris formák megtartásával hozzászólok, azt teszem, amihez minden egyes képviselőnek joga van. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Parlamentáris formában, azzal a kellő tisztelettel, amelylyel mindenki a t. elnök ur irányában tartozik, (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) — én az elnök ur irányában is mondom — és amely parlamentáris formát én is megkívánok tartani, és ugy kívánok szólni a tárgyhoz, de ahhoz az. elnök urnak joga nincs, hogy amikor egyik ténykedését e formák megtartásánál, indokolásomnak illusztrácziójaképen fel akarom használni, mondom, ahhoz az elnök urnak joga nincs, hogy engem abban meggátoljon. (Igaz! Ugy van! Taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) A t. elnök úrhoz beadatott ez a kérvény másodszor, és kicsinyes ürügyek által kijátszatott az ellenzék azon joga, amelyet, azt hiszem, a házszabályok biztosítanak. Köztem és a t. házelnök ur közt lehetetlen, hogy különbség legyen a nézetekben a tekintetben, hogy ez egy jog, mely az ellenzéket megilleti. Ha ez áll, akkor meg is kell adni a lehetőséget arra, hogy az ellenzék ezzel a jogával élhessen. (Helyeslés a baloldalon.) Ha a t. elnök ur azt látná magas állásából kifolyólag, hogy itt ténykedések vannak, melyek ezen jogot csorbítani akarják, akkor a t. elnök ur ennek az ellenzéknek az oltalmára kellene, hogy siessen. (Helyeslés a baloldalon. Felkiáltások jobbfelöl: A napirendhez !) Mert t. képviselőház, az elnök ép ugy rászorul a kisebbség bizalmára, mint a többség bizalmára és a házszabályok nemcsak arra vannak teremtve, hogy a tárgya-