Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.
Ülésnapok - 1910-465
M5. országos ülés 1913 hogy a vádiratra szavazás helyett kérdésfeltevést állapított meg, az esküdtek kérdésekre szavaztak és ezen kérdések alapján döntötték el a bűnösséget vagy a nem-bűnösséget. Az intézmény azután a napóleoni hóditó háborúk alatt Európa több államában, elsősorban a németországi rajnai tartományokban, majd Belgiumban és Olaszországban is meghonosult és minthogy az akkori nyomozó eljárással szemben feltétlenül fölényben volt, azzal szemben előnyökkel dicsekedhetett: átvétele könynyen ment. Néhány év alatt azonban, mindjárt a forradalmi évek alatt, Francziaországban nagy fogyatkozásai j elentkeztek. Első és legfőbb fogyatkozása az volt, hogy az esküdtek igen gyakran nem a törvény értelmében határoztak, amire pedig esküt is tesznek, a magyar jog kifejezett rendelkezése — a bűnvádi perrendtartás 349. szakasza — szerint is, hanem a törvény fölé helyezkedve, valamely hajlandóság, rokonszenv vagy ellenszenv, valami sugallat, valami nem indokolható, egyáltalában meg nem határozható belső impresszió, ahogy a franczia jog kifejezte : conviction intimé, belső meggyőződés alapján határoztak, nagyon gyakran olyan verdikteket hozva, amelyekre vonatkozólag ha az ember felveti a kérdést, hogy hát miért Ítélték el ezt az embert, vagy miért mentették fel ezt a vádlottat, csak azzal az egy felelettel lehet válaszolni, amelyet a franczia abszolút monarchia annak idején büszke öntudattal használt, de amely a mai demokratikus korba egyáltalán nem illik bele : »car tel est notre plaisir« — mert igy akarjuk. (Ugy van! Ugy van !) Ezenfelül felhozzák az esküdtbíróság intézménye ellen, hogy azon nehéz jogi kérdések megoldására, amelyekre hivatott, tagjai nem mindig rendelkeznek elegendő jogi képzettséggel és kellő magasabb intellektussal. Az esküdtek t. i. nem a ténykérdést döntik el. Egészen téves volt az ellenkező nézet már Montesquieunél is. Mert az esküdtek valójában a bűnösség kérdésének eldöntésével a jogkérdések egész nagy sorozatát döntik el. T. i. határoznak mindenekelőtt a büntetendő cselekmény tényálladéki ismérveinek, konstitutív elemeinek fenforgása vagy fenn nem forgása tárgyában, azután a beszámítást kizáró okok, vagy a bűnösséget csökkentő okok, vagy a büntetést kizáró okok egész sorozata fölött döntenek. Felhozták továbbá, az esküdtek ellen azt, hogy a büntetőjog uj irányaival szemben, amelyek a természettudományok tételeit vitték bele a büntető igazságszolgáltatás körébe, egyáltalában nem fogékonyak, már képzettségük hiánya folytán sem alkalmasak a szakértőnek, ma a büntetőbiró legelső munkatársának munkája megértésére és értékelésére. Ezt, különösen Magyarországon, a természettudomány munkásai, elsősorban az igazságügyi orvosi tanács tagjai, ismételten tudományosan is kifejtették. Utaltak azután egyéb fogyatkozásokra, mindenekelőtt arra a nagy hajlandóságra, hogy az esküdtek, minden ok és magyarázható körülmény október 8-án, szerdáú. 207 nélkül is általában hajlandók a felmentésekre. Mig a XVIII. század végén, mikor a kormányhatalmi üldözéssel szemben az egyéni szabadságnak kellett biztosítékot teremteni, megmagyarázható, hogy a törvényhozás is, elsősorban a franczia is, abból indult ki, hogy kedvezményezni kell a vádlottat, s hogy az egyszer már meghozott felmentő verdikttel szemben nincs jog és nincs mód perorvoslat használatára, addig ez az álláspont ma már nem tartható és veszedelmes. (Igaz! ügy van!) Ha akkor azt mondták: »l'autorité de la chose jugée est plus forte que la vérité méme.« ... a res judicata elve, az itélt dolog tekintélye kell, hogy még az igazságot is háttérbe szorítsa, azért, hogy a vádlottat ne lehessen újból és újból alaptalanul üldözni, addig ma, t. ház, amikor tudvalevőleg Európa minden államában —• sajnos, Magyarországon is — kivált a nagyvárosokban a hivatásszerű bűntettes osztályoknak egész nagy csoportjai fejlődtek ki; amikor a rakonczátlan és féktelen bandáknak — méltóztassék csak az automobilbanditáknak garázdálkodásaira gondolni — súlyos bűntettei terrorizálják a tisztességes polgárokat; amikor a tisztességes társadalom részére kell igen gyakran védelmet és hathatósabb oltalmat nyújtani a bűntettesekkel szemben: a vádlottaknak ez a kedvezményezése és mindig csak a terhelt felmentésének előtérbe állítása nem indokolt. (Ugy van ! Ugy van !) Ennek következtében az európai törvényhozások a XIX. század folyamán mindinkább iparkodtak — még az angol jog is a maga nagy konzervativizmusa mellett — perorvoslatokat állapítani meg. így az angol jog, az 1907-ben hozott »Criminal Appeal Acte«-ban megengedi az esküdtbiróságnak a jury ítéletei ellen a felebbezést a Criminal Appeal Courthoz. Lehetetlen volt azonban a magyar jog értelmében eddig hozzáférni némely felmentő Ítéletekhez, amelyek pedig a közvélemény szélesebb rétegeiben elégedetlenséget keltettek és zúgolódást idéztek elő. (Ugy van ! Ugy van !) Lehetetlen volt abból az egyszerű okból, mert az esküdtek, amikor a bűnösség kérdésében egyszerű nemmel feleltek, ezáltal elvonták az esküdtbirósági Ítéletet a felülvizsgálhatás elől. A nemleges verdiktben t. i. két momentum rejlett: az egyik lehetett az is, hogy nem forog fenn büntetendő cselekmény, illetve, hogy a bűncselekmény nincsen bizonyítva, a másik pedig, hogy a vádlott, ha elkövette is a bűncselekményt, nem bűnös, jogos védelem, beszámithatatlanság okából, vagy más okokból. A Curia, amikor a semmisségi panaszt, amely az esküdtbíróság ítélete ellen adatott be, felülvizsgálta, csak annyit látott, hogy az esküdtek nemmel feleltek verdiktjükben, ennek folytán a Curia nem nyúlhatott az ügyhöz, az az ő felülvizsgálata elől elvonatott. A fennebb vázolt visszásságok az utolsó évtizedekben — meg kell hogy valljam — Európa több államában ismét megerősítették azt a tenden*
