Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-462

í@á, országos ülés 1913 június 19-én, csütörtökön. 191 dig osztozkodást keresett á Balkánon az ott érdekelt nagyhatalmak között. A mi szívós, kitartó működésünkkel sikerült érvényt szerezni ennek az elvnek az egész európai köztudatban, ugy hogy már huzamosabb idő óta ezt az elvet, a Balkán államok valódi, teljes függetlenségének elvét, mint a balkáni politika végczélját ismerte el és fogadta el minden európai nagyhatalom. (Ugy van! Ugy van!) Már most, ha ezen az elvi alapon állunk, akkor természetszerűleg a status quo alapjára kellett helyezkednünk és a balkáni viszonyok mindenféle megzavarását meg kellett akadályoznunk mindaddig, amig az a nagy történelmi proczesszus, amely ott erjedésben volt, természetesen, organikusan, az ottani erők belső fejlődéséből kifejlőleg alakulhatott ki, amig megérett a szituáczió a balkáni államok függetlensége számára, ugy hogy ezt a függetlenséget ők saját, erejüknek köszönhessék, saját erejükből vívhassák ki és ne egy vagy több nagyhatalom gyámkodó beavatkozásából kapják ajándékul. (Ugy van! Ugy van !) Ebben rejlett egyedüli valódi záloga a Balkán-államok tartós függetlenségének. (Ugy van

f Ugy van!) Ezért kellett a status quo álláspontjára helyezkednünk és ugyanezért kellett a status quo álláspontját mint túlhaladott álláspontot felhagynunk, abban a perczben, amint kiviláglott, hogy igenis, megérett a szituáczió, hogy igenis, a Balkán-államok képesek voltak saját erejükkel megoldani a feladatot, hogy az ő saját erejükkel kivívott győzelmeik ma már biztos alajsot nyújtanak az összes balkán népek szabad és független fejlődésén felépülő uj rend behozatalának. (Ugy van! Ugy van!) Mi tehát ellentétbe jöttünk volna saját, évtizedek óta hirdetett politikánk vezérelveivel és ellentétbe jöttünk volna a monarchia jól felfogott létérdekeivel, ha akkor, amikor beállott ez a proczesszus, amelynek számára fenn akartuk a kérdés megoldását tartani, mi ez ellen fordultunk volna, ahelyett, hogy teljes jóhiszeműséggel, minden hátsó gondolat nélkül elismerjük a kivívott győzelmek által elért eredményeket és igyekezzünk azok gyümölcseit a balkán népek számára biztosítani. Az az uj rend, t. ház, mely ott most kialakulóban van, az az uj rend a mi politikánknak tulajdonképeni érvényesülését jelenti. (Igaz! Ugy van!) És szerintem nem volna fonákabb dolog, mint kishitüséggel, csüggedéssel, pesszimizmussal nézni ezt az átalakulást. (Helyeslés.) Hiszen, amint t. barátom igen helyesen reá mutatott, az a tény, hogy most már a Balkánnépek az egész területet elfoglalhatták a maguk számára, amelyen a maguk független, szabad állami léte kifejlődhetik, sok tekintetben egyszerűsíti a helyzetet. Megszünteti azt a nehézséget, amelynek folytán ami status quo-politikánkban ellenséges érzületet láttak a Balkánon nagyon sokan, éjjen akkor, amikor tulajdonképen az ő jól felfogott érdekeiknek tettük a legnagyobb szolgálatot. (Igaz! Ugy van!) Ma már megszűnt ez a komplikáczió; ma már teljesen naj^fényre tör az az igazság, hogy mi a magunk hivatását és érdekeit a Balkánnépek függetlenségének előmozdításában keressük, és én azt hiszem, hogy amint egyszer hozzáláthatnak a békés fejlődés kultiválásához a Balkánnépek, meg fognak győződni az egész vonalon arról, hogy minálunk csak a legteljesebb jóaka! rattal találkoznak. (Helyeslés. Ugy van! Ugy van !)

r Épen ezért nagyon helyesen és politikájának alapgondolatával konzekvensen járt el a monarchia külképviselete, a midőn mindjárt az első győzelmek után megértő rokonszenvvel fogadta a Balkánnépek törekvéseit és csak a monarchia érdekei által követelt korlátokat állította azokkal szembe. Tulajdonképen főleg két ilyen korlátot lehet felsorolni, amelyek benső összeköttetésben is állnak egymással. Kifogást tettünk Szerbiának az Adria partján, más népek által lakott, tehát reánézve idegen területen való katonai állásfoglalása ellen, és ami ezzel belső kapcsolatban áll, követeltük az albán nép független állami létének biztosítását. (Élénk helyeslés.) Amikor e két követelést felállítottuk, ezekben is épen azt az etnográfiai princzipiumot emeltük érvényre, amely a Balkán valódi szabad fejlődésének alapelve és régóta hirdetett jelszava. E két korlátot felállítottuk, mindjárt kezdetben ; világosan körvonalaztunk ezt a követelést, és azután kellő nyugalommal és SZÍVÓS kitartással érvényre is emeltük és általános elismertetést szereztünk azok számára, ugy hogy e tekintetben a monarchia külügyi akcziója teljes sikerrel járt. Ez akczió közben, a felmerült különböző | inczidensekkel szemben, egész eljárásunkat oly i messzemenő béketűrés jellemezte, (Ugy van! \ Ugy van!/ amely sok tekintetben igazán példátlanul áll a történelemben. (Igaz! Ügy van!) Tanúsítottuk e példátlan türelmet déli szomszédjaink lelki állapotának kellő megértéséből. Hiszen nem lehetett azon csodálkozni, hogy azok az óriási győzelmek, amelyek talán az ő legmesszebbmenő álmaikat is túlhaladták, bizonyos exaltált lelkiállapotba sodorták szomszédainkat és hogy e győzelmi mámor itt-ott féktelen és meggondolatlan cselekedetre ragadta őket. Ezekkel szemben abból indult ki a monarchia külügyi vezetése, hogy az erősebb jó barát béketürését tanúsíthatja és erejének tudatában elkerülhet olyan súrlódásokat, amelyek e népek saját érdekeinek sérelmére kiszámíthatatlan, tartós következményekkel járó ellentéteket idézhettek volna fel. Végzetes tévedést követne el azonban az, aki félremagyarázná ezt a béketűrést (Igaz!