Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.
Ülésnapok - 1910-438
54 438. országos ülés 1913 február 28-án, pénteken. tekét és azt mondotta, hogy az összes úrbéresektől szerezzünk be meghatalmazást. A szervezetlenségből keletkeztek ezek a szomorú állapotok és ezek indítottak bennünket arra, hogy, amikor az 1908: VII., XXXIX. és XLIII. t.-czikkeket tárgyaltuk, folytonosan sürgettük, hogy juttassák egyszer dűlőre a szerencsétlen úrbéresek helyzetét, ruházzák fel azokat jogi személyiséggel. Természetes, hogy a koalicziós kormány erről az oldalról jött felszólítást nem vett figyelembe, ámbár sokan belátták annak czélszerüségét. Minden indítványomat visszavetették, ííagy örömömre szolgált tehát, amikor ő nagyméltósága tárczájának tárgyalása alkalmával egy indítványomra kijelentette, hogy ezt elfogadja. Az az indítvány egyebet sem tartalmazott, mint azt, hogy a volt úrbéresek és zsellérek egyeteme, valamint az osztatlan állapotban levő közbirtokosság jogi személyiséggel ruháztassák fel. Ez a kérelmem különben egészen természetes is volt, mert, ha egy társaság felszámol, akkor ott vannak a felszámolók, akik az illető társaságot hatóságok és bíróság előtt képviselik; annál inkább szükség van tehát ilynemű rendezésre, olyan közösségnél, amely évszázadok fejlődésének az eredménye. Azonban nagy meglepetésemre ez a törvényjavaslat engem csalódásban részesített, mert ennek a rendelkezése közül több olyan van, amely egyenesen aggályokat támaszt. A törvénytervezet jellegére vonatkozólag kifogásolom azt, hogy ez kizárólag a közösségben maradt legelőkre vonatkozik, és teljesen figyelmen kivül hagyja a'nádlási ós különösen az erdő-illetményeket, mert ezekre nézve abszolúte semmiféle joghatálylyal nem bír. Szerintem ez a kérdés csak egységesen, csak egyöntetűen oldható meg ugy, hogy közmegelégedést keltsen ós hogy ne kapjunk egymásután ellentmondó törvényeket és olyan végrehajtási rendeleteket, amelyek*— különösen az alsóbb hatóságoknál — zavart idéznek elő, már csak az ilyen rendeleteket végrehajtó közegek alacsony intclligencziájánál fogva is. Az én szerény véleményem tehát az lett volna, hogy az összes úrbéri minőségű ügyekre, vagyis az u. n. úrbéresek és zsellérek egyetemének összes ilyen közös tulajdonaira mondassák ki a jogképesség és ennek alapján foganatosíttassák a szerződés. Nem kell, t. képviselőház, külön magyarázgatnom azoknak, akik hegyvidékeken laknak, hogy az erdők és legelők fogalma ilyen helyeken csaknem teljesen összeforrott. Tudjuk, hogy ugyanannak, akinek legelőilletménye van, feltétlenül van erdőilletménye is. Ugyanazok tehát, akik a legelőilletményt' kapják,"-" igényt támaszthatnak az erdők iránt is. Most már épen a földmivelésügyi kormány intézkedése folytán nagyon gyakran megtörténik — majdnem mindennapos dolog —, hogy legtanácsosabb lenne az erdőt eladni és helyette venni valahol annak megfelelő legelőt. Sokszor tehát ki kellene cserélni a kettőt, mert pl. egy kopár terület, amely eddig legeltetés céljaira szolgált, arra már többé nem alkalmas, azt át kellene utalni erdőterületnek és annak megfelelő területet kellene ismét szerezni a legelőnek. Ellenvetik — és ezt talán jogosan lehet mondani, — hogy ezek a kicserélések megtörténhetnek. Megengedem, hogy ez igy van, azonban az elidegenítés semmi körülmények között sem történhetik meg, mert az 1898: XIX. t.-cz. 30. §-a a közgyűléstől elvette ezt a jogot és az elidegenítést meg kormányhatósági jóváhagyás mellett sem engedi meg. Hogy azután ennek milyen visszahatása, milyen következménye van, azt saját magam és igen sok ismerősöm tapasztalásából tudom. Ha tehát 5—7 esztendő után végre megszületett ez a törvényjavaslat, akkor nagyon helyes lenne — és a czélnak is igy felelne meg leginkább — ha egységesen oldatnék meg a kérdés, olyan értelemben, hogy kihatással legyen az nemcsak a legelőkre, hanem az erdőkre is. T. kéj)viselőház! Mindettől eltekintve, a javaslat két nagy jelentőségű intézkedést tartalmaz. Az egyik az, hogy a 20. §. értelmében a közös, osztatlan iegelő tulajdonosaként meghagyja az egyeseket, vagyis megmarad tulajdonosnak az az úrbéres közönség, illetőleg egyed, a kinek hányadrésze a hányadokban ki is van tüntetve magában a telekkönyvben. A 23. §. értelmében azonban azok, — és ezek is egy igen tekintélyes számot képviselnek, mert, amint méltóztatnak a javaslatból látni, körülbelül 2226 a számuk — akiknek illetőségei egyénenkint nincs kitüntetve, ezen szakasz intézkedése alá fognak esni, ennek értelmében tulajdonjogukat elvesztik és az átmegy a társulatra, ami által mintegy mozgó tőkévé válik. Bármint szépítsük a dolgot; bármennyire mondjuk azt, hogy igenis az úrbéresek használati joga be lesz kebelezve, ennek daczára ez már azáltal, hogy a társulat tulajdonába ment, kvázi mozgóvá lett, elvesztette a biztonságát. Én ezt az intézkedést ebből a szempontból erősen kifogásolom, mert ha a földmivelésügyi kormány épen gyámolítani, segíteni akarja a gyámoltalanokat, akkor helyesebben teszi, ha egységesen szervezi ezt az akcziót, és valamennyit a 20. §. intézkedései alá vonja. És ha azt a czélt akarja elérni, amely a jelzáloggal való terhelésre vonatkozik, ezt elérheti, ha a szervezeti alapszabályokban kimondja, hogy azon időponttól fogva, midőn a társulat alakulása be lesz fejezve, csak olyan bekebelezések birnak joghatálylyal, amelyek a társulat által kötött szerződéseken alapulnak. Ezt a czélt tehát elérheti, és ezt a nagy czélt szerény véleményem szerint még a 20. §. szerinti alakulatra is kiterjesztheti. Igen nagy aggályaim vannak a 29., 30., 31. és 32. §-okra vonatkozólag, amelyek az átru-