Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-441

112 Ul. országos ülés 1913 ismerő és a népoktatás ügyét a maga érdeme szerint mérlegelő férfi hozzáfűzhet. Ugyanis a javaslat csak a 2, §-ban vesz fel olyan rendelkezést, amely a segédtanitók működését egy évre korlátozza és mintegy kilátásba helyezi, amint az indokolásból világosan kitetszik, hogy ez helyettestanitói intézmény majd hatályon kivül helyezendő és annak mostani létét csak a tanitók hiánya okolja meg. Én, t. ház, részemről épen a segédtanitói állás intézményes rendszeresítése mellett vagyok, mert a tanitónak is van szüksége gyakorlati évekre, annál is inkább, mert ő két irányban kell, hogy működjék : az oktatás és a nevelés irányában. Amikor az iskola padjait elhagyja, még csak 19 éves és anélkül, hogy gyakorlatot folytatna, egyszerre mint az oktatás és nevelés önálló vezetője kell, hogy működjék. Tudni való és általánosságban tény, hogy mindenféle foglalkozásnál szükség van gyarkorlatra, annál inkább az ilyen nehéz hivatásnál. Ezzel egyrészt szolgálnánk a tanügynek, másrészt pedig megtakarításokat lehetne eszközölni, ami éjDen a mostani viszonyok között fontos és ezekkel a megtakarításokkal tudnánk az iskolákon segíteni. Hogy az ilyen gyakorlatra minden pályán szükség van, hogy erre szükség van az igazgatásnak minden ágazatában, az kétségtelen. Látjuk, hogy a tanintézetekben, fel egészen az egyetemig, ott is, ahol, amint tudva van, a minősítés titkosan történik, csak ritka esetekben történik meg az, hogy valaki olyan szerencsés legyen, hogy egy év múlva rendes tanárrá lesz. A törvényjavaslat többi szakasza kizárólag csak a tanitók illetményeinek rendezésével foglalkozik, de a czélba vett rendezést se valósítja meg egységesen, mivel nem azonos az állami tanitóékkal. De ezen kívül az állami tanítóval egyazon időben, még a fizetési fokozatokba sem jutnak a nem állami tanitók, azután még a minősítéstől tételeztetik fel a szabályos időkben is az egyes osztályokba való átlépés, köteles lévén az illető két tüzpróbát is kiállani, még pedig az egyház és állam itélő bírája előtt, hogy szert tegyen arra az érdemességre, amelynek segítségével aztán az egyes osztályokba felléphet. De, t. ház, emellett van a törvényjavaslatnak még egy másik nagy hátránya is, és ez az, hogy a tanitók szabadságának korlátozása mellett nagyon korlátozza az egyháznak a törvényekben biztosított autonómiai jogát is. Ez a megszorítás a tanító és az egyház szabadságára nézve különösen a 7., 10., 11., 15., 26. és 28. §§-okban domborodik ki. Ismeretes lévén a népoktatás nagy hordereje, ugy az individuum, mint az ország sorsának jobb irányba való terelésére nézve és ismeretesek lévén azok a nagy akadályok, amelyeket az 1907. évi XXVII. t.-cz. ez irányban támaszt, módosításokat kellett volna felvenni a törvényjavaslatba olyanformán, hogy annak alapvető intézkedéseit változtassák meg. Az eddigi tapasztalat ugyanis elég márczius 4-en, kedden. példát nyújt arra, hogy az eredeti törvényjavaslat, ahelyett, hogy a haladást előbbrevinné, visszaesést eredményezett. Én sok példát hoztam fel erre más alkalommal, most tehát csak azt az egy adatot hangsúlyozom, hogy a törvény öt év előtti életbeléptetése óta az iskolák száma apadt. Jóllehet, az állam ezen idő alatt közel hétezer iskolát emelt, mégis az 1910—11. év végével az iskolák száma az 1906—07. évekkel szemben néhánynyal, négy-öttel kevesebb. Persze, az állami iskolák szaporodásával szemben apadt a felekezeti iskolák száma, apadt háromnegyedre és ha a törvény tovább is érvényben marad, akkor tíz év nem telik bele és felekezeti iskola még talán magnak sem marad. Ezért nem is volt szükség Antal Géza t. képviselőtársam biztatására, hogy igyekezzék a kormány a gyenge felekezeti iskolákat beszüntetni és ahol nagyobb összegű segélylyel járul hozzá az állam a felekezeti tanitók fizetéséhez, azokat államosítsa. Hiszen, amint ez adatokból kitetszik, nagyon is folyik az államosítás. Tehát tisztán kitetszik, hogy az érvényben lévő 1907 : XXVII. t.-cz. visszaesést okozott és épen most, a jelen politikai viszonyok között, amikor a legfőbb polgári jog elnyerésének alapjává az olvasást és az irást teszi a törvény, épen most háramlik a kormányra és a házra az a kötelesség, hogy hozzájáruljon az iskolák számának nem fogyásához, hanem szaporodásához. Hiszen gondolom -500.000-re megy az iskolázatlan tanuló gyermekek száma, tehát még 4—5000 iskolára volna szükség, hogy az általános tankötelezettség életbeléptethető legyen. Most ránk háramlik az a nagy kötelesség, hogy azok a nemzedékek, amelyek az 500.000 iskolázatlan gyermekből kikerülnek, legfőbb politikai joguktól meg ne fosztassanak. Az államnak, intéző közegeinek hogyan lehetne ebből a szomorú állapotból kivergődni ? Csak ugy, ha az iskolák számát valóban szaporítjuk. És hogyan lehetne az adott viszonyok közt, mikor az állam anyagi viszonyai ezt nem engedik meg, az iskolák számát szaporítani ? Ugy, hogy egészen szakitsunk az iskolai törvény megszorító rendelkezéseivel és ne tendáljunk oda, hogy a felekezeti iskolákat megszüntessük, hanem segélyezzük az egyházakat, amelyek ugy anyagi, mint személyi eszközökkel közreműködnek az iskolák fentartásában. El kell vonnunk a közigazgatási és állami közegektől a hatalmi önkényeskedés lehetőségét, hogy az iskolákat tetszésük szerint ne zárathassák be és az államsegélyeket szintén ne engedélyezhessék, visszautasíthassák tetszésük szerint; végét kell vetnünk a felekezeti iskolák ellen irányuló agitácziónak. Igen számos esetet hoztam már fel itt a ház előtt, anélkül, hogy annak foganatja lett volna. Az állami közegek ma is agitálnak a képviselőtestületek gyűlésein a felekezeti iskolák megszüntetése érdekében. Most csak egy esetet említek meg. Felső-Lunkoj községben a képviselőtestület ülésén a tanfelügyelő javaslatba hozott egy községi