Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-440

HO. országos ülés 1913 márczius 3-án, hétfőn. m a köztudatból kell a maga erejét merítenie. Minden törvény tulaj donképen a múltból fejlődött, valami kell hogy legyen, ka a ma igényeinek, követelményeinek meg akar felelni, és ennélfogva már magában hordozza további fejlődésének csiráját. Az a törvény ér valamit, amely ezzel a fejlődőképességgel bir. Bismarck azt mondta valamikor, hogy »Gesetze sind wie Arzneien ; sie sind gewöhnlich nur Heilung einer Krankheit dureh eine geringere oder vorübergehende Krankheit<<. Eszerint tehát a törvény nem hozna teljes gyógyulást magával, hanem mintegy csülapitja egy magasabb fokú láznak pusztítását, és igy akarja a szervezetet erősiteni. Ha nem is lehet minden törvény olyan, amely nem tudom hány évtizedre vagy évszázadra kikatólag megnyugtatást eredményez, mégis minden törvénynek meg kell hogy legyen a maga csillapító hatása. (Helyeslés.) Azt akarom kérdezni ezek után, hogy vájjon ezek a mi törvényjavaslataink teljes mértékben birnak-e ezzel a kellékkel ? (Halljuk ! Halljuk!) Az igen tisztelt igazságügyminister ur az iménti beszédében kifejtette — és én azt teljesen elfogadom, — hogy, ha jól értettem, a 33.000 tanitó között van talán 300Ö, aki mintegy lázadásszerű hangulatban vanjés hogy a többi csendesen folytatja munkáját. Épen azért, ennek a 30.000 tanitónak kedvéért, aki bár érzi a nap hevét és súlyát, mégis csendesen teljesíti munkáját, e 30.000 tanitó kedvéért érdemes a dologgal foglalkozni s érdemes számukra oly törvényjavaslatot készíteni, amely őket is kielégíti, nyugalmat, békét hoz nekik és reményt a jövő számára. (Fellááltások : Ez az ! Itt van !) Azt mondja a görög rege, hogy Eiréné, Thémis leánya, azaz a béke az igazságosság leánya. És e mítoszban van pszichológiai igazság. Ha az igazságot eltaláljuk, akkor a békét is fogjuk biztosítani a társadalomnak ; és ha oly törvényjavaslatot hozunk a tanítók anyagi helyzete ügyében, mely a mai körülményekhez képest igazságos, akkor nyugalmat hozunk a tantestületbe, azt a nyugalmat, amely szükséges arra, hogy a nemzeti élet fejlődésére olyannyira szükséges tevékenységet folytathassák és fejleszthessék. De midőn e törvényjavaslatot vizsgálom, be kell vallanom, hogy mindazon jóakarat mellett, amely kétségkívül nyilvánul e törvényjavaslatokban, mégis meg kell állapitanom oly pontokat, amelyek nem felelnek meg az igazság és a méltányosság követelményeinek. És talán épen ez az oka annak, hogy megnyugtatókig e törvényjavaslatok nem hatnak a tanítók egész testületére, bár vannak tanítók, akiknek helyzete ezáltal jelentékenyen fog gyarapodni. De fel tudom fogni azt ä szolidaritást, amely az egész testületben van és midőn, a fiatalok, akik aránytalanul jobban járnak e törvényjavaslatok által, együtt sirnak az öregekkel, akik hátra vannak állítva, — én ebben bizonyos tiszteletreméltó dolgot látok. Méltánytalanság és igazságtalanság e törvényjavaslatokban az öregebb tanítók mellőzése, hátratolása. így nevezetesen a 9. §-ban az 1893 előtti működés jóformán ki van nullázva. Igaz, történt javítás a közoktatásügyi és a pénzügyi bzottság átformált javaslataiban, de nekem határozottan állást kell foglalnom azon kijelentés ellen, mintha ez ajándék volna a tanítóknak. (Mozgás és ellenmondás. Egy hang : A régi rosszabb volt!) Az nem menti ennek a törvénynek a fogyatékosságát. Én nem pledirozok a régi törvény mellett, csak a jelenlegiről beszélek és különösen az ajándék szó ellen és azon feltevés ellen teszek kifogást, mintha nem volna meg a jog. Kérem, summum jus summa injuria. Igaz, szerződésileg nem lehet kimutatni, hogy azok a tanítók, akik részére annak idején 600 korona minimumot állapított meg a törvény, most ne állanának jobban. Mindenkinek többje van, mint 600 korona. De itt nem tiszta bérszerződésről van szó. Sőt hozzáteszem, a bérszerződés sem örökre szól. A bérszerződésnek is mindig implicite benne foglalt értelme az, hogy »a jelen gazdasági viszonyok közt.« (Mozgás.) Ámde azóta 20 év telt el, és mindnyájan tudjuk, hogy az a' 20 év mennyit jelent a gazdasági életben, mennyit jelent az élelmiszerek és egyáltalán az életviszonyok drágulása szempontjából. Nem lehet tehát hivatkozni arra, hogy nektek megvan az, amire vállalkoztatok, mert akkor nem arra a 600 koronára vállalkoztak, hanem arra, hogy ez a magyar nemzet, melynek én dolgozom, ha nem is fog dúsan javadalmazni, de legalább egy szerény javadalmazást fog adni nekem, melyből családommal együtt öreg napjaimra nyugodtan megélhetek. Tessék továbbá figyelembe venni azt a körülményt, hogy épen ezek a tanitók,kik 20—25—30 éve szolgálnak, érzik legsúlyosabban a mostani életnek drágasági viszonyait. Mert nekik, akik most ebben a korban vannak, egy-két fiút kell taníttatni, és ami talán még érzékenyebben érinti a zsebet, egy-két leányt kell férjhez adniok, s igy ők tényleg olyan helyzetben vannak, hogy azt sem merem róluk állítani, hogy szerényen vannak javadalmazva. Ha általánosságban meg áll is az, amit a bizottság a maga jelentésében és amit az előadó ur az imént hangoztatott, hogy a tanítóknál, habár szerény javadalmuk van, de ezután nem lehet éhbérről beszélni, ha ezt a jövőre nézve teljesen elfogadom is, de azokról a régi tanítókról bizony el lehet mondani, hogy ott akárhány még abba a kategóriába tartozik hogy éhbérért dolgoznak. Egy másik méltánytalanság a tanítók és tanítónők közti különbségtétel. A minister ur említette azt a körülményt, mely különben ismeretes, hogy a tanítónők amúgy is rendszerint kénytelenek nálunk egy-két esztendőt várni, mig álláshoz jutnak. Annál méltánytalanabb az az indokolás, hogy a tanitó esetleg katona is lesz. Mert mikor lesz katona ? Akkor, amikor már állása van és a fizetését húzza ; s igy ez nem hátráltatja előmenetelében, ez az év neki nem veszteség.