Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-430
540 í30. országos ülés 1912 deczember 18-án, szerdán. óta, amióta a monarchia előbb Németországgal, majd Olaszországgal szövetségre lépett, az ország élvezte a béke áldásait és az emberek tudatából teljesen kiesett egy európai háború lehetőségének a képzete is. A Balkán-háború kitörése ugyan ezt a békés állapotot minálunk meg nem zavarta, mégis azt kell sajnálattal tapasztalnunk, hogy a monarchia mindkét államában, részint álhirek hatása alatt, részint hamis beállitás folytán a közönség egyes helyeken valósággal megostromolja a takarékpénztárakat, hogy betétjeit kivegye, készpénzzé tegye és otthon megőrizze. A vidéki pénzintézetek némelyike ezáltal kettős tüz közé szorult; egyfelől a megriadt betevők követelik vissza betétjeiket, másfelől az általános gazdasági válság nyomása alatt a visszleszámitoló intézetek kívánják meg, hogy lejárt tárczaváltóiknak egy részét készpénzben visszafizessék. A hazai pénzintézetek óriási többsége olyan jól van megalapozva, hogy ez a válság úgyszólván érintetlenül hagyja őket; azonban az ország közgazdaságának rendkivül nagy kárára van, hogy az ország hiteléletének ez a nagy és állandó tartaléka, ez a három és fél milliárd koronánál többet kitevő takarékbetétállomány épen olyan időben csorbittatik, amikor arra a legnagyobb szükség van. A t. pénzügyminister ur a minap egyik beszédében igen találóan jellemezte és kazanatlannak mondotta a vagyonos betevőknek azt az eljárását, hogy betéteiket és értékpapirletéteiket kiveszik és safe deposite-okba helyezik. Amilyen hazafiatlan a vagyonos közönségnek ez az eljárása, ép olyan oktalan a parasztnak az az eljárása, hogy pénzét harisnyába, a polgárnak az az eljárása, hogy pénzét a ládafiába rejti el. Ez az igazi sárga veszedelem, amikor a pénz elbújik épen azokról a helyekről, ahol használni lehet, óriási kárára az országnak és semmi előnyére azoknak, akik elvonják, mert hiszen ki állítja, vagy ki hiszi azt, hogy az a pénz otthon nagyobb biztonságban volna, mint azokban a jelzálog- vagy más kölcsönökben, amelyekben az intézetek a pénzt kihelyezik ? Az ország gazdasági közönségéről nem lehet talán feltételezni azt a gazdasági éretlenséget, hogy azt hiszi, hogy esetleges háború esetében akár a kormány, akár az állam rátenne kezét a nép takarékfilléreire. Hiszen nemzetközi jogszabály ma már az, hogy még a győztes félnek sincs joga a legyőzött ellenfél magántulajdonát bántani, és arra még nem fordult elő példa a kulturne.mzetek történetében, hogy valamely ország kormánya vagy valamely állam még szerenc-étlen háború esetében is rátette volna a kezét a takarékbetétekre. Az izgatottságnak van egy másik oka, amely arra a tájékozatlanságra, hogy ne mondjam, tudatlanságra vezethető vissza, amely az ország széles néprétegeiben az uj adótörvények körül tapasztalható. A vagyonosabb emberek mostanában, egyrészt talán némely bankok által serkentve is, kiveszik betéteiket és letéteiket a pénzintézetekből és safe-ekbe helyezik, mert azt hiszik, hogy az uj jövedelemadó alól ki tudnak bújni. Az ország különböző részeiből pedig leveleket kaptam, amelyekben jelzik, hogy egyes helyeken körjegyzők és más hatósági személyek arra biztatják a népet, hogy betéteit vegye ki, mert ezen betétek után az uj törvények szerint adót kell majd Szenti. Természetesen az ilyen híresztelések azután nem tévesztik el czéljukat és a legnagyobb kellemetlenségbe és a legnehezebb helyzetbe juttatják a pénzintézeteket és ezzel az ország közgazdasági életét. Mondanom sem kell, hogy az uj adótörvényeknek nincsen egyetlen egy olyan rendelkezése sem, amely rendelkezésnél fogva a pénzintézetek kénytelenek volnának, betevőinek, vagy a letevőknek lajstromába betekintést engedni a pénzügyi hatóságoknak, sőt a nyilvános számadásra kötelező vállalatok kereseti adójáról szóló törvény világosan kimondja, hogy a pénzintézeteknél esetleg megejthető könyvvizsgálat nem terjedhet ki az üzleti titokra ; már pedig minden külföldi államban, ahol ez a rendelkezés fennáll, üzleti titoknak elsősorban a pénzintézetek üzletfeleinek névsora, a betevők nevei tekintetnek. Miután azonban ugy látom, hogy az ország egyes részeiben ez iránt kételyek vannak és miután elsősorban az igen t. pénzügyminister ur van hivatva arra, hogy nyomatékos és határozott kijelentésével az aggályokat és a kételyeket eloszlassa és az országot megnyugtassa, bátorkodom az igen t. pénzügyminister úrhoz a következő kérdést intézni (Olvassa. Halljuk ! Halljuk !) 1. »Van-e tudomása a t. pénzügyminister urnak arról, hogy a külpolitikai bonyodalmak következtében egyes helyeken a takarékbetevők nagyobb mennyiségben mondják fel a pénzintézeteknél elhelyezett betéteiket ? 2. Van-e tudomása a t. pénzügyministernek arról, hogy egyes helyeken a hatósági közegek túlbuzgóságából az uj tőkekamatadótörvény végrehajtására való hivatkozással a betevőket betétjeik kivételére késztetik ? 3. Van-e tudomása a t. pénzügyministernek arról, hogy a közönség körében az a tévhit van elterjedve, mintha az adótörvények a pénzintézeteket arra kötelezné, hogy a betevő felek lajstromát, vagy a letétek jegyzékét a pénzügyi hatóságokkal közöljék 1 (Helyeslés.) Elnök: A pénzügymimster ur kivan szólni ! (Halljuk ! Halljuk !) Teleszky János pénzügyminister: T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy a Hantos képviselő ur által előadott interpelláczióra azonnal válaszoljak. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur interpellácziójának első pontjában azt kérdezi, van-e tudomásom arról, hogy a külpolitikai bonyodalmak következtében egyes helyeken a takarékbetevők nagyobb menynyiségben mondják fel a pénzintézeteknél elhelye-