Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-429

520 42.9. országos ülés 1912 deczember 17-én, kedden. ezt a kérdést a legbehatóbb meggondolás tárgyává tegyék és amint azt az idő és az alkalom engedi, ide vonatkozólag az országgyűlés elé törvényjavaslatot terjesszenek. (Helyeslés.) Ezek előrebocsátása után, t. ház, én a magam részéről is hozzájárulok a pénzügyi bizottság javaslatához és az előterjesztett javaslatot elfogadom. (Élénk éljenzés.) Elnök: Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A pénzügyminister ur kivan szólani! Teleszky János pénzügyminister: T. képviselőház ! Méltóztassanak megengedni, hogy az idő előrehaladott voltára való tekintettel csak egészen röviden reflektáljak az előttem szólottak egyes megjegyzéseire. (Halljuk ! Halljuk!) Én beismerem, hogy igaza van talán Sándor Pál t. képviselőtársamnak abban, hogy nem \ oltana politikus akkor, amikor annak a küldöttségnek, amely először jelent meg nálam az adóreformtörvények életbeléptetésének elhalasztása érdekében, olyan kategorikusan megmondtam, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezeknek a törvényeknek életbelépését elhalásszam, mert őszintén megvallva, azt, hogy ez a hirtelen és egészen ötletszerűen támadt kivánalom, amely három éven át egyáltalában el sem hangzott, amelynek senki tolmácsa és szószólója nem volt a nyáron, amikor a törvények novelláját tárgyaltuk és amikor igazán ideje és helye lett volna annak, hogy ezek a kívánalmak megnyilvánuljanak, mondom, őszintén bevallom, hogy mikor ez a kivánalom először felhangzott előttem, nem gondoltam és igazán nem is gondolhattam, hogy ennek a kívánalomnak nem teljesítése, vagy nem teljesithetése, ilyen nagy hullámokat fog felverni. Ez természetesen nem jelenti azt, t. ház, hogy ha gondoltam volna, más álláspontot foglaltam volna el, mert hiszen nem ezek a szempontok, hanem objektív szempontok voltak azok, amelyek állásfoglalásomat irányították és irányítják. Beismerem, azonban, hogy politikailag talán nem helyesen ítéltem meg a szituácziót, amikor megmondtam a küldöttségnek az igazat. (Derültség.) Én azonban azt hiszem, t. ház, hogy ha alkalmam lesz még hosszabb ideig ezen a helyen lenni, talán sikerülni fog nekem a t. házat és az ország közvéleményét is meggyőznöm arról, hogy egy pénzügyminister részéről mégis a leghelyesebb politika az, ha mindig az igazat mondja. (Igaz! TJgy van! Élénk helyeslés és taps.) És én a magam részéről mindenesetre mindig is azt fogom mondani, amit igaznak tartok. (Élénk helyeslés.) Ami a felmerült különböző kérdéseket illeti, mindenesetre Sándor Pál t. képviselőtársam beszéde az, amelylyel hosszabban szándékozom foglalkozni, mert ő beszédében felvetette ismét az egész adóreform kérdését és bírálta az adóreformtörvények összes hatását, ugy állítván oda a dolgot, hogy ezek az adótörvények a koaliczió művei, annak a koalieziónak alkotásai, amely ellensége volt a városoknak és amely tisztán pártérdekekből, azért, hogy a városi közönséget sújtsa, azért csinálta ezeket a törvényeket. Én nem akarok vitatkozásba bocsátkozni t. képviselőtársammal a felett, hogy tényleg városellenes volt-e a koaliczió vagy sem, egyet azonban ne méltóztassék elfelejteni, t. képviselőtársam, nevezetesen azt, hogy ezeket az adótörvényeket Wekerle Sándor csinálta, Wekerle Sándornak politikai nézetei tekintetében pedig bárki bárminő véleményen lehet, két dologról azonban magyar ember sohasem feledhezhetik meg; az egyik az, hogy utóvégre Wekerle Sándor Magyarország legelső közgazdasági és pénzügyi kapaczitásai közé tartozik — ha nem a legelső — a másik pedig az, hogy Wekerle Sándornak semmi esetre sem volt a városi közönség iránt az az ellenszenve, amelyet t. képviselőtársam joggal vagy jog nélkül a koalieziónak imputál. És annál különösebb épen a főváros részéről ez az erős állásfoglalás ezekkel az adótörvényekkel mint olyanokkal szemben, amelyek állítólag a főváros kárára szolgálnak, mert hiszen épen Wekerle Sándor, aki ezeket az adótörvényeket csinálta, a főváros érdekében annyit tett, (Ugy van! ügy van!) mint talán soha egyetlen más kormányférfi sem 1867 óta. (Élénk helyeslés.) Nem lehet tehát azt állítani, hogy az, aki ezeket a törvényeket csinálta, azzal az intenczióval csinálta volna ezeket, hogy a városi lakosságnak és nevezetesen a főváros közönségének kárára és veszedelmére legyenek. Valamint azt sem lehet állítani, hogy az, aki ezeket a törvényeket csinálta, az ipart és a kereskedelmet akarta tönkre tenni. (Ugy van! Ugy van!) Viszont azt sem lehet Wekerle Sándorról feltételezni, hogy olyan törvényeket csinált volna, amelyek annyira homlokegyenest ellenkező hatást érnének el, mint aminőt ő ezekkel elérni akart. (Ugy van!) Azt a thézist tehát, hogy ezek az adótörvények a magyar ipart és kereskedelmet és a magyar városi lakosság érdekeit komolyan veszélyeztetik és tönkre teszik, el nem fogadhatom. (Élénk helyeslés.) Nem fogadhatom el azokból a szubjektív indokokból, (Helyeslés.) amelyeket előbb emiitettem, és azokból az objektív indokokból, amelyeket már a múltkor volt szerencsém előadni, és azokból az indokokból, amelyeket épen a Sándor Pál t. képviselő ur által előadottaknak részbeni, czáfolatára még elő fogok adni. (Halljuk ! Halljuk !) Az egyes adókat illetőleg a t. képviselő ur, czáfolni akarván azt az állitásomat, hogy ez az adóreform kevesebb bevételt fog jelenteni a kincstár számára, mint az eddigi adórendszer, azt mondja, hogy a házadóból feltétlenül több bevétel fog befolyni. Ez kétségtelenül igy is van. Ha t. képviselőtársam figyelmére méltatta volna a budgetet, akkor méltóztatott volna látni, hogy 4,200.000 K-val többet is irányoztam elő házadó czimén az 1913. évre, mint amennyi az 1912. évre elő volt irányozva. Épen itt egy sajátságos jelenséggel állunk szemben. Az az adónem, amely túkryomó részben a városokat terheli, és amelyből a reform értelmében határozottan több bevétel