Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-426
426. országos ülés 1912 deczember 13-án, pénteken. 453 álló állapot teljesen tűrhetetlen. Épen a napokban volt kezemben Vargha Gyula tanulmánya a népszámlálásról, amelyben elmondja, hogy a görög-katholikus és görög-keleti egyház mai állapota legjobban hozzájárul ahhoz, hogy a magyarság folyton vérveszteségeket szenved. Konstatálja azt, hos;y még a legmagyarabb érzelmű népszámlálási biztosok is az egyházmegyei hovátartozandóság révén igen sokszor tözsgyökeres magyar embereket nemzetiségieknek irnak be. Nem egy teljesen hazafias érzelmű magyar nyelvű ember panaszkodott nekem is, hogy mikor családot alapított, gyermekei ugy nőttek fel, hogy a család körében soha egyáltalában nem hallatszott más szó, mint a magyar, de a hittant mégis kénytelenek voltak nemzetiségi nyelven tanulni, illetőleg azért, hogy hittant tanulhassanak, kénytelenek voltak szerbül megtanulni. Én t. ház, a szerb egyháznak ama hiveit, akik ragaszkodnak egyházuk szerb nemzetiségi jellegéhez, egyáltalán nem akarom megbántani ; hanem tény az, hogy vannak ezren és ezren, akik már semmi lelki közösségben nem érzik magákat ' avval a szerb liturgiával, amelyet a templomban kell hallaniok és tény az, hogy talán 40—45.000-re tehető azoknak a keleti vallásuaknak száma, akik teljesen megmagyarosodtak és akik a templomban görög istentiszteletet kénytelenek hallgatni, amelyet kiküszöbölni óhajtanak. Azt hiszem, még mindig áll Széchenyi mondása, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmeznünk, mert oly kevesen vagyunk. Nem szabad tehát évtizedeken át pusztulni hagynunk ezeket a kétségtelenül magyar nyelvű görög-keletieket, hanem gondoskodnunk kell egyházi szükségleteikről is. Ez a kérdés egyrészről könnyebb, mint a görög katholikusok kérdése, másrészről nehezebb. Könnyebb annyiban, mert a pápának ebbe beleszólása nincs; igy teljesen önállóan járhatunk el. De viszont nehezebb azért, mert ezek a görög keletiek el vannak szórva ebben az országban, nincsenek szervezve, nem tudnak egymásról, semmiféle operátum, amely hitelességre tarthatna számot, e tekintetben nem létezik. Azért mondom, hogy ez a kérdés ebben a tekintetben nehezebb, mint a másik, mert a görög keleti katholikusoknál évtizedek óta volt egy szervezet; tudtuk a kereteket, amelyek közt ezt meg lehet és meg kell oldani. Én tehát arra kérem a minister urat, hogy ne egyedül az általam teljesen elismert és méltányolt bürokráczia kereteibe terelje ezt a kérdést, hanem igyekezzék társadalmi összeköttetések utján szert tenni azokra az adatokra és eszközökre, amelyek e czélból szükségesek. (Helyeslés.) Mindenesetre arra kérem, vegye sürgősen kezébe ezt a kérdést, mert tapasztalatom szerint igen sok szomorú jelenség áll fenn e téren, mert azok a magukra hagyatott görögkeletiek lassanként felszivatnak a többi vallásfelekezetek által és igy mi elesünk attól, hogy felállíthassuk a görög keleti egyház magyar ágát, amelyre pedig okvetlenül szükségünk van, ha alkalmat akarunk adni azoknak, akik a magyarsághoz kivannak csatlakozni, hogy ezt egyházi téren is megtehessék. Egyébként a költségvetést, bizalommal a kormány iránt, elfogadom. (Helyeslés és taps.) Elnök : Szólásra következik ? Mihályi Péter jegyző: Pál Alfréd! Pál Alfréd: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Bár a jelen vita során a görögkatholikus ügyek a szokottnál már amúgy is nagyobb teret foglaltak el, legyen szabad nekem is Cserny Károly t. képviselőtársamnak a magyar görög-katholikus egyház ügyeire vonatkozó érdekes fejtegetései után megemlékeznem egy, a görög-katholiczizmust érdeklő igen fontos kérdésről, amely nemcsak az egyház, hanem az állam szempontjából is messzemenő jelentőséggel bir. (Halljuk! Halljuk!) Kevés kérdés kötötte le oly intenziven és huzamosan a magyar nemzeti közvélemény figyelmét, mint a vallásfelekezeteknek egymáshoz való viszonya. A reform áczió horszaka óta egészen napjainkig, hosszú századokon át, előbb véres harezok, utóbb elkeseredett parlamenti küzdelmek folytak ezen kérdés rendezése érdekében. Nemzeti multunk legdicsőségesebb emlékei közé sorolhatjuk azt, hogy oly időben, amidőn Nyugateurópában a vallási toleranczia még teljesen ismeretlen volt, (Ugy van! Ugy van!) Magyarszágon, Tordán, már proklamálták a vallásszabadság nemes eszméjét. De amilyen büszke önérzettel vallom, hogy hazánk Európa azon országai közé tartozik, amelyekben a valásszabadság a legtökéletesebben érvényesül, (Ugy van ! Ugy van!) ép oly őszinte sajnálattal és mély szégyenérzettel kell megemlékeznem arról, hogy hazánkban akadnak lelketlen izgatók, akik vallási térités leple alatt a magyar nemzeti állam egysége ellen törnek. (Ugy van!) Súlyos, főbenjáró vád ez, de nem könnyelműen, nem megfontolatlanul hangoztatom, teljes erejű, döntő bizonyítékoknak vagyok birtokában. Legyen szabad ezek között egészen röviden csak egy tényre hivatkoznom, (Halljuk!) nevezetesen arra, hogy az ország legfőbb bírósága, a magyar kir. Curia, amelynek elfogulatlanságában kételkedni sem okunk, sem jogunk, az izai schizmatikusok ellen lefolytatott bünpörben kimondta, hogy törekvésük arra irányul, hogy Rákóczinak gens fidelissimáját, a magyar állameszme iránti hagyományos hűségétől eltántorítsák; kimondotta továbbá, hogy leplezett, titkos törekvésük nem egyéb, mint a magyar állam területi épségének megcsorbítása. Ilyen körülmények között, azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy minden jó magyar hazafinak kötelessége ezeket az üzelmeket leleplezni, kötelessége itt, az ország szine előtt keresni azokat az eszközöket, melyekkel ezen ve.szélyes mozgalomnak elejét lehetne venni. (Elénk helyeslés.)
