Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-424
424 ii L lk. országos ülés 1912 deczembet li-én, szerdán. Ők szereznek vakkit az Országos Kaszinóban, aki 20—24 éves fiatalembereket szállít tömegesen és borzasztó boldogok, mikor az illetők kegyesen letegezik őket. (Derültség.) Ez egy társadalmi furcsaság, de ha összeköttetésbe hozzuk mindazzal, ami nálunk van, azt kell kérdeznünk, hogy mi vigye a fiatalságot a kulturális életben való érvényesülésre ? Mert mit lát az a fiatalság ? Látja az egyik oldalon, a társadalmi oldalon ezt, látja a másik oldalon viszont azt, hogy azok a tanárok, akik 60 esztendőt töltenek el komoly tudományos munkában, ha valamilyen tudományos szakmunkát irnak, a sajtó tudomást sem vesz, vagy négy sorban emlékszik meg róluk, ellenben ha valaki, aki még nem régen együtt volt vele az egyetemen, 24—25 éves korában a rendőrfelügyelőnek egy inzultust mond az immunitás védelme alatt, akkor ez olyan közéleti tevékenység, amelyről hasábokat irnak, amelyet dőlt betűkkel szednek, amely komoly és igen fontos közéleti munkálkodás gyanánt jön számba. [Derültség.) Hogyan kivánjuk a fiataloktól, hogy kulturális pályára menjenek, hogy mint tanárok, mint tudósok, mint írók és művészek dolgozzanak, amikor sem a társadalom, sem a közélet nem adja meg az illő megbecsülést, ellenben mindannak, amit könnyen, felületesen el lehet intézni, megad minden külső diszt és tiszteletet ? Én itt látom kulturális elégületlenségünknek nagy és fontos faktorát : a magyar társadalomnak abban a felfogásában, amely a kultúrát csak toasztokban ünnepli. (Ügy van!) W> Mert, méltóztassék elhinni, amikor van valahol egy kulturális ünnepély, akkor a toasztok nem hiányzanak, toasztokban ünneplik az illetőket, de mihelyt a toasztok hangja elszállt, akkor az ünneplők hazatérnek és a kultúrát megint ép oly kevéssé veszik komolyan, mint azelőtt. Majdnem azt merném mondani, hogy a mi társadalmunkban bizonyos farizeusság van, mást mond, mint amit gondol és érez. Kifelé, mikor alkalomadtán nyilatkozni kell a dolgokról, akkor megad minden diszt és minden tiszteletet, mert egy beszéd és toaszt erejéig ez megvan benne, de a gondolkodásban, a mindennajű életben, a mindennapi érintkezésben ezeket a szempontokat nemcsak hogy meg nem tartja, hanem ép az ellenkezőjét követi. És ne tessék hinni, hogy az a mély elégülefclenség, amely például a tanárokban megvan, nem találja meg ebben az indokát. Jól tudom, hogy itt a házban nem népszerű munkára vállalkozom, amikor a tanárok szempontját próbálom magamévá tenni, de méltóztassék meghinni, hogy a tanárok a nemzet kulturális munkájában nemcsak az iskolai tanítást végzik el, hanem méltóztassék bármely vidéki városba menni és meg méltóztatik látni, hogy ott a szabad oktatásnak, a kultúrának minden ágát száz eset közül 90-ben a tanár végzi el, (ügy van!) akit ezen ellenszolgáltatás fejében nagyon udvariasan letanáruráznak, amivel a magyar társadalom mindig azt akarja kifejezni, hogy az illetőt nem tartja egészen urnak. (Derültség.) T. ház ! A szabad oktatás kérdéséről szerettem volna meglehetősen behatóan beszélni, azonban két óra van és nem élhetek vissza a ház- türelmével. (Halljuk I Halljuk!) Mégis néhány szempontot a minister ur figyelmébe akarok ajánlani. (Halljuk !) A szabadoktatás kérdése szerény nézetem szerint ma az a kérdés, amely talán egész kulturális működésünkben a legfontosabb. A t. ház talán nem fogja elhinni, ha azt mondom, hogy a társadalom minden rétegében milyen óriási tudásvágy fejlődött ki, amelyet sem a középiskola, sem az egyetem nem elégítenek ki és amely mind oda tódul, ahol a szabad oktatás szervei végzik működésüket. Azonban ezen érdeklődéssel kapcsolatban a szabadoktatás kérdésében mindenféle irányú túlzások fejlődtek ki. Az egyik oldalon szabadoktatás czimén próbálnak munkásokat vallásos és hazafias világnézetre nevelni, ami meddő, ami teljesen hiábavaló munka, mertfaz a szabad oktatás, amely a priori odaáll azzal, hogy bizonyos tendencziákat szolgál, épen azokra a rétegekre, amelyekre számit, soha sem fogja a maga hatását megtenni. A másik oldalon épen a mi polgári társadalmunknak teljes eszmei zűrzavara folytán, a polgári szabad tanítási szervezetek a legkülönösebb, a legsajátosabb és legdiametrálisabb ellentétes túlzásokban és sajátosságokban exezellálnak és a szabadoktatás iránt feléledő érdeklődést egészen sajátságos dolgokra próbálják fordítani. Nem tudom, méltóztattak-e látni ilyen szabadoktatási plakátot, Ott a legfurcsább tantárgyak vannak : a halál szocziológiája, a magántisztviselők dinamikája, (Derültség.) csupa olyan dolog, amely arra alkalmas, hogy félmüveit, de műveltségre vágyó emberekben olyan képzeteket ébresszen, mely őket rendkivül műveltekké teszi. Talán nem untatom a t. házat, (Halljuk! Halljuk!) ha elmondok egy beszélgetést, amelyet a nyáron a villamoson hallottam, ahol két fiatal, czvikkeres, láthatólag igen komoly, igen tudományos dolgokkal foglalkozó fiúcska beszélgetett egymással és ahol az egyik — ez történt a Jánoskórház és a fogaskerekű között — azt mondja a másiknak; ön összetéveszti a fogalmakat; ez a magántisztviselők dinamikai kérdése és nem statikai kérdés. (Derültség.) A másik roppant megijedt, de szerencsére eszébe jutottneki is egy megfelelő szó és aztmondta: Pardon, pardon, monista-e ön vagy nem ? Erre a másik ijedt meg, mert tudta, hogy egy fiatal embernek illik monistának lenni. Erre azt mondta, hogy az. A másik erre azt válaszolta : Nos hát, akkor ne csinálja az eszméknek ilyen bifurkáczióját, hanem maradjon meg a monizmus alapján. Ezután leszálltak. Remélem, hogy megmaradt mind a kettő a monizmus alapján. De méltóztassék elhinni, hogy a mi szabad oktatásunkat ezek a rétegek a legnagyobb előszeretettel keresik fel, és minél műveltebbnek hangzó, minél sajátságosabb és minél
