Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-424
408 'I2 ! I. országos ülés 19Í2 deczember ll-én, szerdán. száraz dolognak tartják a mathematikát, ám ennek épugy lehet jellemfejlesztő hatása. Nagyon jól mondja egyik kiváló pedagógusunk, Förster tanár : »Logisches Denken setzt Charakter voraus.« Mert a jellem a cselekvésben nyilvánul és ott mutatja a következetességet, a logika pedig a gondolkozásban való következetességet mutatja. Ahol nincs a cselekvésekben következetesség, ott nem várhatunk következetességet a gondolkozásban. És a nagy német természettudós, a modern kémia atyja, Liebig, azt mondja : »Die Ethische Leidenschaft für die Wahrheit ist zur Förderung der Wissen-chaft nothwendig.« A tudományokat nem vihetjük előre, hacsak nem lakozik bennük az igazság keresésének etikai szenvedélye. Azért óhajtom én, hogy a mi magyar oktatás- és nevelésügyünkön minél inkább kidomborodjék ennek a jellemképzésnek szükségessége, hogy a mi tanítóképzőinkbe vétessék fel a jellemképzés mint külön tantárgy, mert én e tekintetben nem tartom elegendőnek azt, hogy csak általánosságban kimondjuk, hogy a nevelés valláserkölcsi bázison legyen. Igazi tapintat, helyes módszer szükséges, hogy ezeket a jellemképző szempontokat mindenüvé be tudjuk vinni. Én nem tartom elegendőnek azt, amit néhányan gondolnak, hogy ezt az erkölcsi nevelést a hittantanitással kapcsolatban vigyük keresztül. Amint ép az emiitett Förster pedagógus mondotta : »Ein etisches Durchdringen des ganzen Lehrstoffes« szükséges : az egész tanitási, oktatási anyagot át kell hatnia az etikai felfogásnak. Legyen szabad ebből a szempontból rámutatnom az Amerikában kezdett praktikus módszerre, a school city-kre, vagy pedig, amint máskép mondják : a selfgovernment school city, ahol t. i. maguk az iskolák, hogy ugy fejezzem ki magam, kisded respublikát alkotnak, és a gyermekek között, a tanár vagy tanító felügyelete alatt, olyan közszellem fejlődik ki, hogy a bűnös önmaga adja fel magát. Nem spiczíi-rendszerrel árulják be e a bűnösöket, hanem becsülettudásuk akkora, hogy aki a fegyelem ellen vétett, maga becsületbeli kötelességének tartja ezt bemondani. Az Ítéletet is maguk a gyermekek mondják ki — a testi büntetés, természetesen, ki lévén zárva. Megvallom, midőn ezt a témát tanulmányoztam, nevezetesen ezt az amerikai redszert, hogy hogyan vált be Amerikában és Európa egyes államaiban, és amidőn olvastam, hogy New-York perifériáján is nagyszerűen bevált, az amerikai, Chikágóban is, — t. i. pesti értelemben vévén Ckikágót — és hogy az ott lakó szedett-vetett népség közö t az elhagyatott fiatalságban ép e .rendszer folytán bizonyos becsületérzés honosodott meg, akkor azt gondoltam magamban: Ez mind szép dolog, de azt hiszem, Magyarországon nem alkalmazható, örömmel értesültem azonban arról, hogy igenis. Magyarországon is alkalmazzák már szép sikerrel. ! A többi között tudomásul birok arról, hogy a pápai katholikus főgimnáziumban igen szép sikerrel honosították ezt meg és ezért vagyok bátor ezt; a körülményt a t. minister ur különös figyelmébe ajánlani, hogy máshol is bátorítólag hasson oda, hogy a nevelésnek ezen módszerével neveljük ifjúságunkban az erkölcsi érzést, ezzel együtt fejlesszük az igazi nemzeti demokráczia szellemét, hogy ilyen módon az igazi nemzeti egység útját egyengessük. (Helyeslés.) A népiskolákba is be kell vinni ezt a szellemet, ezt a gondolkozást, az erkölcsi érzés fejlesztését. Ebből a szempontból szükségesnek tartom, hogy tanító és növendékek között, de amellett tanító és szülők között minél intimebb viszony fejlődjék. Ebből a szempontból én igenis, kiemelem a szükségességét annak, hogy itt érvényesüljön az 1868. évi 44. t.-czikk szelleme. Én azt óhajtom, hogy a magyar nyék/ ismerete terjedjen el minálunk is minél tovább, hassa át a magyar állam minden polgárát, de hogy egyszersmind tiszteletben tartassék mindenütt a nemzetiségieknek a nyelve és adassék mód arra, hogy mindenki a saját anyanyelvében is kellőkép művelhesse magát. Ebből a szempontból fölötte szükségesnek tartom azt, hogy a tanítók és egyéb intellektuelljeink érintkezni tudjanak azzal a néppel. Tegyünk meg minden lehetőt a magyar nyelv terjesztésére, de egyszersmind hassunk oda, hogy a hazánkban használt nemzetiségi nyelvek is kellő művelésben részesüljenek és hogy a mi intellektuelljeink is abba a módba jussanak, hogy egyet-kettőt ezen nyelvek közül megtanulhassanak, hogy akár mint papok, akár mint orvosok, akár különösen mint tanítók a nép bizalmát teljesen meg tudják nyerni. (Elénk helyeslés.) Igenis, a népnevelésnek egyik főfaktora az, hogy a nemzetiségek közt a békét és az igazi testvériség szellemét megteremtse. Én nem akarok hazabeszélni, de azt hiszem, a közhaza szempontjából teszem azt, ha felemiitek egyes tüneteket, amelyeket saját választókerületemben tapasztaltam. Az én választókerületein lakosainak legnagyobb része azokhoz a jó, igazán hazafias szellemű németekhez, vagy amint mondják svábokhoz tartozik, akik a törvényes intézkedések előtt is igazi buzgalommal tanulták a magyar nyelvet, daczára annak, hogy a nyugati határon laknak, direkt összeköttetésben Ausztria németjeivel. Ott pl. vannak korosabb emberek, akik a régi jóidőben azt a jó szokást követték, amely ma már, sajnos, kiveszőfélben van, talán épen az iskolák mostani módszere miatt, hogy csereviszonyban voltak a magyarokkal, ami bizonyos intimitást hozott magával. Nagyon szép dolog az, amikor az ember hallja egy ilyen meglett ember szájából, az én magyar apám, az én magyar anyám, az én magyar testvérem, viszont a magyar gyerek beszél a német apjáról, ime, ez egész lelkirokonságot teremtett meg, amely igazi alapja a testvériség továbbfejlődésének, ugy hogy valóban kivánatos volna, hogy ezt a szellemet továbbra is ápoljuk, De én az utóbbi időben egyik-másik községben panaszokat hallottam. Szép iskolájuk van, magam
