Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-422

358 432. országos ülés 1912 deczember 9rén, hétfőn. különösen Erdélyről kívánok néhány perczig megemlékezni. (Halljuh! Halljuk!) Erdélyben a földművelésügyi ministerium telepítési alapjának megfelelő birtokok állanak rendelkezésére. Ezeket a birtokokat á mmisterium átadta az altruista banknak azzal, hogy megfelelő középbirtokosoknak lehető kedvező fizetési feltételek mellett adja azokat el ugy, hogy ezek ott a középbirtokosok kezébe jutván, azoknak eladhatatlansága is előjegyeztessék a telekkönyvben. Ez a mostani kedvezőtlen pénzviszonyok miatt nem sikerült, mert nincs olyan középbirtokos, aki a mostani viszonyok mellett is csak némi kis tőkét tudna előteremteni ezen birtokok megvételére. De remélem, hogy mihelyt a viszonyok megváltoznak, ezeket a birtokokat illetékes kezek fogják megkapni. Az ebből befolyó összegeket azután ismét közéj>birtokok beszerzésére fogják fordítani, azokat megint tovább fogjuk adni, ugy hogy képesek leszünk Erdélyben megfelelő középbirtokos-osztályt kreálni. Ami másrészt Erdély gazdasági politikáját illeti, ebben nekem a következő határozott nézetem van. (Halljuk! Halljuk!) ígéretét birom a pénzügyminister urnak, hogy mihelyt egyszer a viszonyok javulni fognak és meglesz a kibocsátási lehetőség, ő megfelelő összeget fog rendelkezésemre bocsátani abból a czélból, hogy Erdély megfelelő vidékein kopár területeket vagy még fennálló erdőségeket nagy mennyiségben vehessek. (Helyeslés.) Másként Erdély gazdasági politikája nem képzelhető, mint ha ott megfelelő nagy birtoktestek vétetnek, mert ennek szocziális, nemzeti és gazdasági szempontból is nagy kihatása van (Ugy van!) Az illető nagy testeket az állam megszerezvén, magánosok is telepíthetnek melléjük erdőbirtokokat. Nekem az a meggzöződésem, hogyha az államnak ott megfelelő nagy birtoktestei lesznek, igen szívesen fognak akár városok, akár káptalanok, akár püspökök, akár nagy erdőbirtokosok vállalkozni arra, hogy az állami nagy erdőtestek mellett megfelelő kisebb erdőbirtokot is vegyenek. És igy el fogjuk érni azt, amit én szocziális és különösen gazdasági szempontból mindig szem előtt tartottam és amit nem tudok eléggé hangsúlyozni, hogy az erdők fix és erős kezekbe jussanak, mert ez klimatikus, gazdasági és szocziális szempontból egyaránt nagy fontosságú. (Ugy van! Ugy van!) Ezzel röviden végeztem a birtokpolitikával. Hiszen lehetne erről még igen sokat beszélni, de a mai viszonyok nem alkalmasak erre. Most áttérek beszédem második részére és itt méltóztassanak megengedni, nem saját személyem előtérbe tolása, de — azt hiszem — a helyzetnek előbb-utóbb aktuális volta miatt ezt a témát meg kell említenem. Több oldalról kérdést is intéztek hozzám e tekintetben, ugy hogy a közvélemény és különösen gazdasági közvélemény joggal követelhet felvilágosítást arra, miféle álláspontot fog elfoglalni a földmivelésügyi kormány a követendő vám tárgyalások alkalmával. (Halljuk! Halljuk!) Hiszen 1915 január 1-én, illetőleg 1914 deczember 31-ikén el kell kezdeni a tárgyalásokat a kiegyezés iránt. A ministeriumok megkreálták saját kebelükben az illetékes osztályokat, s e tárgyról itt is szó esett, ott is szó esett, a német birodalmi gyűlésen is beszéltek róla, Ausztriában is, hogy milyenek lesznek azok a vámpolitikai szempontok, amelyek a közel jövőben érvényesülni fognak. T. ház! A történelem azt bizonyítja, hogy a vámtételek mindig bizonyos progresszív vagy degresszív irányban haladnak. Ezek a változások sose voltak, vagy legalább is ritkán voltak ugrásszerüék és rendesen a progresszivitás törvényeit követték. A német birodalmi gyűlésben is szóbahozták a múltkor, hogy milyen vámpolitika fog bekövetkezni a közel jövőben. Amérvadó faktorok nyilatkozata után ott körülbelül az a vélemény jegeczesedett ki, hogy a vámpolitika konzervatív alapon fog állani, illetve, hogy a mostani vámviszonyok alig vagy keveset fognak változni. Nekem alkalmam volt a nyáron is, most ősszel is több mérvadó osztrák és német államférfival beszélni s a velük való beszélgetésből szintén azt a véleményt szűrtem le magamnak, hogy a vámj3olitikába,n ha lesz is változás, az csak olyan változás lesz, amely Magyarország termelésének hasznára lesz. Mint méltóztatnak látni, Németországban erélyes felszólalások történtek az iránt, — különösen a hatalmas Hansabund részéről, amely valamikor politikai, most inkább tisztán gazdasági és társadalmi egyesülés — hogy bizonyos vámtételek csökkentessenek, elsősorban az élelmiczikkek vámtételei. Én ebből a szempontból Magyarország részére csak azt prognosztizálhatom, hogy a magyar mezőgazdaság érdekeit megtudjuk és meg fogjuk védeni s Magyarországnak a jövő vámtárgyalások alkalmával nem lesz kedvezőtlen helyzete, ha a termelés szempontjából fogja fel saját érdekét, mert ha a német vámtótelek éppen a fogyasztási czikkekre némileg enyhülni fognak, akkor bizonyosan két irányban nyílik meg az export lehetősége: az egyik Ausztriába, a másik Németországba. Ebből azt kell deriválnunk, hogy termelésünket, ami a gazdaságot és gazdasági ipart illeti, abban az irányban kell tökéletesítenünk, fejlesztenünk, amely ennek a német importnak, illetve exportnak valószínűség szempontjából megfelel. A mi heterogén termelési viszonyaink mellett, feltéve, ha a szerződéses vámterület — a korrigálandók korrektúrája mellett — megmarad, amiben, azt hiszem, Magyarország a mai viszonyok között megtalálja megélhetését: a főkérdés az lesz, hogy milyen állapotban leszünk a homogén termelési viszonyok között levő országokkal, tehát a Balkánnal. (Halljuk! Halljuk !) Méltóztassanak megengedni, hogy itt egy