Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-421

340 Í21. országos ülés 1912 deczember 7-én, szombaton. olyan fejlődést mutathatni, mint eddigelé. Ezért tehát tartózkodni kell attól, hogy az általános igényeket fokozzuk. Kizárólag ezen részletkérdéssel óhajtok foglalkozni, mert itt valóban egy fonák helyzetet látok. Itt nem fizetésemelésről van szó, hanem kizárólag arról, hogy az állam, amidőn anyagi szolgáltatást kivan egy tisztviselői ágazattól, akkor az annak megfelelő egyenértékét is nyújtsa. Valóban szivemből beszélt — azt hiszem tegnapelőtt — a pénzügyminister ur, amidőn utalt arra, hogy midőn bizonyos tisztviselői karok az ő sj3ecziális érdemeikre hivatkozva külön privilégiumokat akarnak kieszközölni maguknak a kincstártól, olyankor elveszi tik a közvélemény szimpátiáját. Valóban én is mint a közvélemény apró szemecske] e, ilyenkor bizonyos antipátiával fordulok el azoktól, akik más tisztviselőkkel szemben privilégiumokat akarnak a maguk számára kizsarolni. De figyeljük meg, t. képviselőház, azt az eljárást és azt a módot, amelylyel az erdészikar az ő érdekeit tudomására hozta a földmivelésügyi kormánynak. Tiszteletteljes hang, (Ugy van! ügy van !) semmiféle agreszszivitás (Ügy van ! ügy van !) semmiféle sztrájkra való felbírjtás, szóval semmiféle olyan tünet, amely a mi antipátiánkat kiválthatná. Mindez őnáluk nem fordult elő. (ügy van !) Bár a tárgyalási idő vége felé közeledik, engedje meg a t. ház, hogy egy-két számadattal illusztráljam., hogy miért kívánatos ezen a téren, a lótartási kötelezettség terén az erdészeti kar helyzetét rendezni. (Halljuk ! Halljuk !) Nem általános igények fokozásáról van szó. csak egy kérdés rendezéséről. 127 erdőgondnokság van ; ezek közül 117 van lótartásra kötelezve. Nem képez tehát horribilis összeget, ha ezen kérdés rendezését a kormánytól kivánjuk. A mai viszonyok között, amidőn kineveztetik az az erdész az erdőgondnokság élére és fizetésén kivül lótartási általányképen 1200 koronát kap, méltóztassék megengedni, ki az, aki elhiheti, hogy ezen összegből képes legyen fedezni a kiadásokat. Csak egész röviden emlitem meg a következőket: a kocsis fizetése havonként 50 korona, az egy évre 600 korona; zab havonként 2 mázsa 24 koronájával, az 576 korona ; 50 mázsa széna 7 koronájával, jelenleg sokkal drágább, az 350 korona ; patkolási átalány 60 korona, szerszám, kocsijavitás 120 korona, azután jönnek még világitás, kenőcsök, olajok, tisztítószerek 100 korona, vagyis összesen felmegj^ 1800—1900 koronára, amelyre pedig a kincstár 1200 koronát ad. Tehát, t. ház, az illető erdész az utiátalányából vagy évi fizetéséből kénytelen egyszerűen készpénzben ráfizetni. De nemcsak ebben látom a legfőbb sérelmet, hanem abban is, hogy amikor a kincstár kinevezi az erdészt az erdőgondnokság élére, akkor megköveteli tőle, ha vagyonnal nem bir, szinte azt, hogy irja alá az első váltót, mert körülbelül 2500 korona beruházást kell tennie, ha egy pár lovat, szekeret stb. be akar szerezni. Ezt ingyen kívánni egyenesen ellenkezik az állam magyar méltóságával, és bármennyire is elvem az, hogy tartózkodni kell az igények fokozásától, de igenis ott, amidőn a magyar állam specziáüs anyagi terhet, anyagi szolgáltatást kíván, hogy azt a tisztviselő viselje, olyankor illő annak az egyenértékét is megadni. (Helyeslés.) Mintha hallanám ezzel szemben az eUenvetést, hogy azért nem kap az erdészi kar ellenértéket, hanem csak 1200 korona pausálét, mert földes failletménynyel bir, amelylyel más tisztviselők nem bírnak. Hát ezt azért bírja az a tisztviselőkar, mert gyakran az isten háta megetti falvakban vagy erdőségekben kénytelen élni, és anyagi helyzeténél fogva öt kilós csomagokban nem hozathatja a tescheni vajat Budapestről, de kéirytelen baromfit, tehenet, disznót tartani, szóval élelmiczikkekről gondoskodni, ugy hogy ez a gazdálkodás nem hasznot hajt neki. De ha igy is volna, tudjuk, hogy 5—10 holdas gazdálkodás mellett, amikor nem mint az a törpegazda önmaga és családtagjai végzik a munkát, hanem munkásokkal kénytelen dolgoztatni, valóban kevés jövedelemmel járhatna. A fára pedig megjegyzem, hogy igenis' ezt azért kapják, mert meglehetősen nagy kincstári lakásuk, hivatalos helyiségük van, aminek kifütéséről természetesen a kincstár gondoskodik. Pár esztendővel ezelőtt — gondolom hét éve — a földmivelésügyi tárcza tárgyalása alkalmává] a volt földmivelésügyi minister ur, báró Tallián Béla t. képviselőtársam, utalt azon különös érdemekre, amelyeket az erdészeti kar a magyar állameszme szolgálatában szerzett. Ennek az intellektuális erőkben szegény vidékeken működő karnak számos olyan nobile officiumot kell a községi élet és a megyei administraczó terén teljesítenie, amely az illetőre nézve kiadásokkal jár, amikért azonban remunerácziót soha nem kap. A magam részéről, t. ház, ezt csak azért hozom fel. mert nézetem szerint itt alkalom kínálkozik bizonyos külön igények támasztására, amiket én korántsem akarok felébreszteni, mert ha az emiitettek működése a szoros értelemben vett szakműködésen kivül esik is, meggyőződésem szerint ez mégis, ha nem is hivatali, de honpolgári kötelessége az illetőknek. Én tehát az ő számukra nem remunerácziót kívánok, mert meg vagyok győződve arról, hogy az ilyen elhagyatott, szegény vidék lakossága között más tisztviselői kar is megtenné a maga kötelességét az ilyen nobile officziumok elvállalásával, a magyar állameszme szolgálatában, ha ebből semmi külön anyagi előny nem háramlanék is rá, hanem csak azt kérem, hogy amint külföldön is, például Poroszországban is megvan, ugy nálunk is, ha az állam lótartást kivan egy ilyen tisztviselőtől, akkor megfelelő egyenértéket is adjon azért. Arra kérem tehát a t. földmivelésügyi minister urat, hogy egyrészt méltóztassék a már elavult 1200 koronás pausálét, lótartási segélyt, felemelni 1800—1900 koronára, ami megfelelne a mai árak-