Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-421
4Í'S1. országos ülés 1912 deczember 7-én, szombaton. 32? Ezzel igyekeztem előadni azokat a főbb kivételes intézkedéseket, amelyeket e törvényjavaslat, kontemplál, s amikor tiszteletteljes előadásomat befejezem, még csak egyetlenegy körülményre kívánok utalni. (Halljuk! Halljuk!) A kérdés, amely megoldandó, az, hogy akkor, amikor háború veszedelme fenyeget, amikor a hadi előkészületek megtörténnek, adassék-e mód arra nézve, hogy a kormány vasmarokkal tartsa kezében mindazokat a hatalmakat, amelyek arra szolgálhatnak, hogyha bent az országban az állam integritása ellen, az ország közbiztonsága ellen oly merényletek történnek, amelyeknek lefegyverzése az állampolgároknak és az államnak eminens feladata, ezeket leigázhassa. Az én meggyőződésem szerint a legnagyobb mulasztás volna, ha a közszabadságok védelmének ürügye alatt lehetségessé tennők, hogy a kormányhatalom az ily belső tüz, az ily belső ellenségeskedés, belső pártütés ellenében tehetetlenül, fegyver és felhatalmazás nélkül álljon. (Ugy van ! Ugy van !) Amidőn a láthatár elborult és talán olyan események előtt is állunk, hogy a háború veszélyeinek villámai fognak czikázni, szerény meggyőződésem szerint nem a, törvényalkotás esztétikájának, nem a jogászi skrupulózitásnak kicsinyes fegyvereivel és felfogásával kell az ilyen kérdésekhez nyúlni, hanem azzal az erős elhatározással, azzal a komoly tudattal, hogy akkor, mikor gyermekeink és testvéreink esetleg életük feláldozásával az állam érdekét szolgálják a felvonulásnál és a háborúnál, gondoskodjunk arról, hogy akik itt benn maradtunk és akik az állam érdekeit ittbenn védjük, megtaláljuk eszközeit annak is, hogy a belbékét biztosithassuk, a kívülről jövő izgatásokat, minden néven nevezendő betolakodását idegen érdekeknek és idegen felfogásoknak erővel, hazafias akarattal és megfelelő meghatalmazással legyőzhessük. (Élénk helyeslés.) Megengedem, hogy kodifikatórius szempontból és — mint mondám — a törvényhozási esztétika szempontjából lehetett volna egyet-mást javitani. De nagyon jól tudom azt is, hogy a külföldi jogokban mindenütt ugyanaz az elv dominál, amely ebben a törvényjavaslatban jut kifejezésre. És ha felhozom Francziaország példáját, felhozom Németország példáját, felhozom — ugy, ' amint beszédem elej én tettem — az egész kérdésnek történeti fejlődését, akkor még azzal a szemrehányással is szembenállók, hogy ime a nagy és a törhetetlen angol alkotmányjogban ilyen intézkedésekről nem lehet szó. Nem akarom a t. ház türelmét tovább igénybevenni, (Halljuk ! Halljuk !) csak annak puszta jelzésére szorítkozom, hogy aki az angol alkotmányjognak idevonatkozó kérdéseivel foglalkozott, bölcsen tudja, hogy az u. n. hadijog a maga legnagyobb erejével és a maga legnagyobb súlyával Angliában is exisztál, még pedig azon jognál fogva, amely a belbéke fentartására a legmesszebbmenő hatalmat adja a kormány és a jiarlament kezébe. Én tehát azt mondom, hogy vétkezik és hibát követ el, aki ezt a javaslatot pusztán politikai bizalom vagy bizalmatlanság kérdésének tekinti (Ugy van ! ügy van !) és aki retrográd intézkedéseket olvas bele egy olyan javaslatba, amely szükségtörvény, kivételes törvény. Én nyugodt lelkiismerettel ajánlom a t. háznak : méltóztassék ezt a javaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Élínk helyeslés, éljenzés és taps.) Einök : Ki következik ? Mihályi Péter jegyző: Giesswein Sándor! (Halljuk ! Halljuk !) Giesswein Sándor : T. képviselőház ! Az előttünk fekvő törvényjavaslat ujabb bizonyítéka annak az igazságnak, amelyet Bismarck kimondott, hogy az államtudománynak vagy helyesebben, amint ő mondja, az államművészetnek —• die Staatskunst — vagyis az államtudomány gyakorlati alkalmazásának fontosabb, nemesebb feladata nem lehet, mint a béke biztosítása és a háború elhárítása. Én, t. képviselőház, a paczifizmus szempontjából ezt a törvényjavaslatot szinte örömmel üdvözölhetném, azért, mert e törvényjavaslatból is megtanuljuk azt, hogy a háborúban milyen nagy, szellemi és anyagi javak vannak koczkára téve. A háborúnak, t. képviselőház, tényleg rendkívüli intézkedései vannak, a háború tényleg megbontja a rendes társadalmi és gazdi sági viszonyokat, sőt azt mondhatnám, hogy a háborúnak mintegji' külön etikája van is és azért a mi fokozódó műveltségünk, az életnek mindmkább gyarapodó komplikáczióival, mindinkább arra -is törekszik, hogy a háborút elhárítsa, mert minél komplikáltabb az a társadalmi szervezet, annál nagyobb zavart idézhet elő benne a háború. Míg primitív társadalmaknál a háború a mindennapi dolgokhoz tartozott, addig, ott, ahol minél jobban megyünk előre a társadalmi evoluczióban, annál nagyobbak azok a zavarok és komplikácziók, amelyeket egy háború előidézhet. De tudva ezt, t. képviselőhöz, a legnagyobb könnyelműségnek tartanám azt, hogy ha valaki a béke iránt való szeretetből nem számolna a háború eshetőségeivel is. Mert én azt hiszem, hogy az ilyen nemtörődömség és közömbösség legjobban fokozhatja a háború veszélyeit. Azon védekezések között, a melyeket a háború ellen teszünk, a legelső helyen áll az, amit én Lübeck városának kapuján egy rövid, lapidáris latin mondatban olvastam, hogy : Concordia domi, pax foris. Idebenn az egyetértés, odakünn a béke. Minél jobban tudjuk mi a hazai, a politikai társadalmi életünkben az együttérzést, a concordiát és egyetértést fokozni, annál jobban biztosithajtuk kifelé a békét. Elismerem, t. ház, azt, hogy háború esetén a rendes alkotmányos élet mintegy pihen, mintegy alszik. Amit az előadó ur mondott a jus necessitatisról, az minden időben megvolt. A háború olyan előre nem látott szükségleteket teremt napról-napra, az események ugy haladnak előre,