Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-420

308 V20. országos ülés 1912 deczember 6-án, pénteken. megalkotásakor szükségessé tette, Hogy a kisiparosok lehetőleg kiméltessenek, ma sem változott meg annyira, hogy ettől a szemponttól el kellene térni. (Ugy van!) Nagy örömmel láttam volna, ha az országos pénztár, ezt méltányolva, a kisiparosok terheit ezzel az 1%-os felemeléssel nem fokozza, de ki kell jelentenem, hogy ez törvényen alapszik, amennyiben a törvény azt mondja, hogy az országos pénztárnak joga van szabályrendeletileg ezt az összeget megállapítani és nekem nincs módomban kényszerrel befolyni e tekintetben. Igyekezem a dolgot az országos pénztárral ugy rendezni, hogy lehetőleg méltányos legyen, de amint t. barátom rámutatott, az ügy elintézése már csak a törvény ide vonatkozó intézkedéseinek módosításával történhetik. Erre is szívesen volnék hajlandó a magam részéről, épen arra a körülményre való tekintettel, hogy a kisiparosok helyzete ma is kíméletet igényel. De nem gondolnám, hogy helyes volna, ha ezt az egyetlen tételt szakítanám ki ós hoznám a t. ház elé. De minthoey, amint már jeleztem, e törvénynek egyes hiányai a törvény rendszeres módosításáig is, novelláris utón való orvoslást igényelnek, ugy fogom a kérdést megoldani, hogy amikor majd tisztán látok a tekintetben, hogy mely pontok azok, amelyek sürgősen módositandók, és amelyek közé már most is kijelentem, hogy ezt a tételt is bevonom, akkor leszek bátor a t. ház szíves elhatározását kikérni. Most már, t. ház áttérek, Lengyel Zoltán t. képviselő ur igen érdekes fejtegetéseire. Előrebocsátott szavai után, amelyekkel foglalkozni nem kívánok, a tárczámat közel érdeklő kérdések közül több kérdést fejtegetett, melyek közül különösen érdekelnek az anyagbeszerzés nehézségeiről és hátrányairól mondottak, amely nehézségek és hátrányok a magyar államvasutaknál ma tényleg megvannak. Ebben a tekintetben — azt hiszem, ő maga is megmondta — bizonyos javulás, előhaladás észlelhető. Nem csinálok belőle titkot, t. ház, hogy az anyagbeszerzés állapota mindenesetre olyan, amely a hivatott tényezők komoly gondolkozásának kell, hogy tárgyát képezze, mert mindenesetre olyan nagy intézmény, aminő a magyar államvasutak, szükségessé teszi, hogy az ilyen kérdésekben lehetőleg gyorsan és egyöntetűen lehessen intézkedni. A mai szervezet mellett ennek tényleg megvannak a hátrányai, mert ma az államvasutak intézkednek ugyan a beszerzések dolgában, de egyfelől a vasúti ós hajózási főfelügyelőség felülvizsgálja a dolgokat, a fontosabb kérdések, a nagyobb kiadások pedig ministeri jóváhagyásnak vannak fentartva. Ez a körülmény is mutatja, hogy üzleti munkánál, amelynek gyorsan, az üzleti konjunktúrák kihasználásával kell történnie, mondom, már maga ez a nehézség is, a sok retorta szereplése is mutatja, hogy mennyire meg van nehezítve a helyzet. Ismétlem, hogy foglalkozom, sőt talán mondhatom, foglalkoztam máris e kérdéssel, és azt szeretném, ha mindenkép oly irányban indíttatnék meg a dolog, hogy a felelősség lefelé határozottan megjelöltessék, de oly módon, hogy az üzleti életben szükséges gyorsaság minél kevésbbé akadályoztassák. De, t. ház, azt tapasztalom, hogy az a helyzet, hogy az államvasutak anyagbeszerzése bizonyos tekintetben hátrányban van, két körülménynek is tudható be. Az egyik az az általános észlelet, hogy minden állami üzem nehézkes és nem oly könnyed, mint a magánüzlet: ez az állami üzem természetével vele jár. A másik körülmény pedig, amelynek tekintetében az államvasuti beszerzések körül nehézségek vannak, az, hogy az államvasuti beszerzéseknél lehetetlen egészen eltekinteni attól a bizonyos iparpártolási akcziótól, amelyet Magyarországon a kereskedelemügyi ministernek minden körülmények közt szem előtt kell tartania. Mert tényleg bizonyos tekintetben komolyan szemére vethetnék a kereskedelemügyi ministernek, akinek az ország törvényei és rendelkezései az iparpártolást kötelességévé teszik, ha egyes nagyobb anyagszállításoknál az iparpártolás szempontját egészen figyelmen kívül hagynák. Arra kérem tehát a t. házat, hogy ha ily eseteket méltóztatik látni, aminőre most t. barátom, Lengyel Zoltán hivatkozott s melyekkel szemben egyes magánüzemek kedvezőbb képzetben vannak, méltóztassék azt annak betudni, hogy a magyar államvasutak igazgatása és a magyar kereskedelemügyi minister ebben a tekintetben bizonyos feszélyezett helyzetben vannak. Ami magát a konkrét kérdést illeti, a szénbeszerzést, erre vonatkozólag legyen szabad megjegyeznem, hogy ebben a tekintetben már a legutóbbi időben megkötött szerződés az eddigivel szemben bizonyos tekintetben javítást okozott, mert az idén megkötött szerződésben már precziziroztuk, hogy mik értendők az u. n. üzemi költségek alatt, tehát ezeknek milyen arányú fokozása az, amit honorálnunk kell. A másik az, hogy mivel eddig szerződésekkel meg voltunk kötve, nem tudtunk e tekintetben oly szabadon eljárni, mint ahogy pl. az általa hivatkozott Délivasut e kérdésben eljárt. Azt mondtam, hogy az iparpártolás bizo, nyos tekintetben kötelessége a kereskedelmi ministernek. Legyen szabad ezt mindjárt kapcsolatba hoznom azon felvetett eszmével, hogy t. barátom a kereskedelmi ministeriumot egy közlekedési és egy par excellence kereskedelmi ministeriumra akarná osztani. Tagadhatatlan, hogy a nagy munkaanyag ezt kívánatossá tenné, de azt hiszem, hogy mikor ezt a kérdést el akarjuk bírálni, azt a két körülményt nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy a kereskedelmi ministernek egyfelől az iparpártolást kell szem előtt tartania, másfelől a kereskedelem támogatásánál szükség van arra, hogy a tarifakérdés, mely a kereskedelem fejlődésének igen