Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-415
188 415. országos ülés 1912 november 30-án, szombaton. ez a javaslat s mennyire értenek hozzá azok, akik csinálták. (Élénk derültség.) Ezeket a tényeket nem lehet letagadni. Énnekem nincs módomban azt felmutatni, de Írásban megvan s nem hiszem, hogy megtagadnák. De mikor egy esztendőn keresztül van erkölcsi bátorságuk az általános választói joggal az ország, a parlament rendjét felforgatni s akkor jönni az ellenfelükhöz, hogy ő csinálja meg nekik azt a javaslatot, amiért obstruálnak, ez olyan történelmi tény, amely sehol a világon semmiféle párt részéről soha elő nem fordult. (Igaz f Vgy van ! Skandalum !) Én nem fogok olyan akczióhoz, amelynek alapját előre nem ismerem, ki nem dolgoztam, melyre nézve lelkiismeretemet meg nem nyugtattam. Amikor próbálta a kormány, amikor próbálták ezen az oldalon, mindig visszautasították és soha sem csinálták meg, és ha bármely javaslat beterjesztetett, a válasz mindig az : nekünk nem kell, nekünk olyan kell, amit mi csinálunk magunknak. (Derültség.) És amikor azt kérdeztem: ki az a »magunk«, akkor mindegyik frakczió azt mondta: Csak nekünk magunknak. (Élénk derültség.) T. ház ! Én nem bízom ma sem egészen abban, hogy itt létrejön egy megfelelő választói reform; nem is adok rá ígéretet, sem szavazatot előre. De egyet biztosan tudok, azt, hogy ezen az oldalon soha a választói jog nem lesz megalkotva, és az is tökéletesen biztos, hogy azok, alak szekerüket ehhez kötötték, ezzel a szekérrel ott maradnak, ahol ma vannak. (Derültség.) Egyébként and a választói jog kérdését illeti, csodálatosképen sikerült bel- és külföldön hangulatot csinálni a választói jog ügyében. Hát azt kérdezem én : ezen fordul meg a parlament, ez az összes, ebből áll a reform ? Hiszen azt mondtam ezen az oldalon ülő képviselőknek, hogy írjanak le nekem akármilyen választói jogot, akármityen szűk, vagy akármilyen széles keretben, akárhány szóval, én azt olvasatlanul aláírom; és csinálok nektek olyan választói rendszert belőle, amilyent én akarok és amiből ti nem fogtok kérni. (Élénk tetszés.) A választói reform dolga — csak egész röviden megjelölve — négy nagy kérdésen fordul meg; a választói jogon, a kerületek beosztásán, illetve a megyék rendezésén, a választási eljáráson és a választási bíráskodáson. Ez a négy együtt képez egy szerves egészet, és hiába adok én választói jogot mindenkinek, ha az eljárást ugy csinálom meg, hogy az ne érvényesülhessen. (Ugy van! ügy van!) Hát lehet-e ilyen körülmények között egy ország egész közéletének félforgatására alkalmas az, hogy azt mondja az egyik oldalon ülő képviselő, mint kisebbség, aki mint többség nem csinálta azt, amit most mint kisebbség akar, hogy ő kétszázezer emberrel többnek akar adni választói jogot ? Bocsánatot kérek, nekem nem garanczia az, ha ez a kormány, ép ugy mint Krístóffy, 2,700.000 embernek igér választói jogot, nem garanczia az, ha négy millió és nem tudom hány százezer embernek — mint Andrássy Gyula sokszorozva és elosztva az embereket (Derültség) — akar választójogot adni. Mert az egész választási reform egy organikus egész, amely egymagában el nem bírálható, a miért egymagában háborút indítani lehetetlen, a miért egymagában okos ember nem megy ki a csatatérre, hanem teljes egészében bírálja azt meg. (Élénk helyeslés.) Mondhatom önöknek, igen t. képviselő urak, hogy a vármegyei közigazgatás reformja, a vármegyéknek a nemzeti élet mai követelményeihez való uj területi beosztása, a kerületek rendezése : ez egy honalapító nagy nemzeti feladat, amely évszázadokra teszi a nemzetet erőssé és alapítja azt meg újból. A többi mind semmit sem ér, mert ameddig a választói jog kérdése — ezt mondom mindannyiszor a szoczialistáknak is, akik lelkesedésből foglalják el a maguk álláspontját — ennek a rendszernek kezében marad és ilyen rendszer szerint választatnak a képviselők, addig akár több, akár kevesebb lesz kétszázezer emberrel a választók száma, képviselő mindig csak az lesz, akit a megyék beszállítanak. Ez olyan őszinte i| g, hogy épen ezért azt hiszem, hogy a választójog kérdése olyan dolog, amely felett józanul, okosan, — ugy a mint azt boldogult Hieronymi Károly is tette — még hivatása területén kivül is kell mindenkinek dolgoznia, kell mindenkinek tanulni, kell a maga vármegyéjének érdekeit, ép ugy, mint az országét megfontolni és szem előtt tartani, ebben a kérdésben lehet összejönni, lehet egyesülni, lehet nagy nemzeti feladatot megoldani, de késsel egymásnak menni, egymást lehazaárulózni, azért, hogy Magyarországon a kitaszított jogtalanokból a grófok vezetése alatt a latifundium szabadságharczának uj korszakában (Derültség) Isten tudja hány emberrel több kapjon választói jogot, amelyet azután az eljárás során elkonfiskálhatnak : ezért ezt a nagy zene-bonát megcsinálni nem szabad. (Élénk tetszés és derültség.) És ha így volna is, hát azt kérdem, hogy a demokratikus irány, a szoczializmus, a függetlenségi politika, a szabad-gondolkozók politikája, meg nem tudom mi minden egyéb, amiről itt szó van, mióta tette zászlóvivőjévé és százlózartójává a mágnásoknak egy olyan csoportját, amelyben a legősibb családok nevének viselői képviselve vannak, gróf Apponyi Albert, gróf Andrássy Gyula, gróf Károlyi Mihály, gróf Zichy Aladár, gróf Batthyány Tivadar, ugy hogy én ezen csodálkozva, azt mondottam : ííem a vagyontalanoknak van itt a szabadságságharcza, azok békésen ülnek vagy kivándorolnak, vagy tönkremennek, vagy éheznek, azok nem mozognak, hanem csak a latifundiumok érdekében folyik itt szabadságharcz. (Derültség.) Mert itt a közképviselők, a nemvezérek sajnálják ezt az állapotot, épugy, mint az ország maga. Azok nem békétlenkednek, csak a nagy vezérek békétlenkednek, csak a nagy uradalmak békétlenkednek, mert csak ezeknek nincsen joguk, csak ezek fizetnek