Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-413

136 ÍÍ3. országos ülés 1912 november 28-án, csütörtökön. hogy az a szegény ember nemcsak azért fizet adót, amit megeszik, amit testi erejének gyarapítására használ fel ,* hanem még azt a mérget is meg kell fizetnie, amely a mi magyar népünket szintén progresszív arányban mindinkább deczimálja, mindjobban elsatnyitja és nemzedékekre kitérj edőleg egyre gyengíti. Értem ez alatt a szesz megadóztatását. Nem azt akarom ezzel mondani, mintha szeszt nem lehetne esetleg még jobban megadóztatni, hanem, hogy az állam ne használja fel a szeszt olyan fontos jövedelmi forrásul, amelyről azt mondják, hogy »hja, ha ez nem volna meg, akkor be kellene csuknunk a boltot«. ' Amiket a szesznek, az alkoholizmusnak pusztításairól mondok, azok köztudomású dolgok széles Magyarországon. Parlamenti praxisomból tudom, hogy a törvényhatóságoknak, merem állítani, 75 vagy 80%-a kérvényekkel fordult az országgyűléshez, amely kérvényekben e baj orvoslását kérik. Köztudomású dolog és a kriminalisták mind igazat fognak nekem adni e tekintetben, hogy a hétfői napok a kriminálstatisztikának valósággal fekete napjai, ami főleg abból következik, hogy vasárnapokon nyitva vannak a korcsmák és igy vasárnap éjszaka egész hétfő virradtig vannak a legnagyobb verekedések. (Igaz ! Ugy van !) Hogy egyes helyeken ez nem igy van, az örvendetes dolog, csak az a sajnálatos, hogy ezek nagyon is kivételes helyek. A kór, a veszedelem ereje az egész országra kihat; a bajt megérzik mindenütt, és én eseteket tudok arra, hogy a vármegyéknek erre vonatkozó intézkedései felsőbb helyen nem találnak kellő támogatásra. Ezen számok között, t. ház, amelyek látszatra azt mutatják, hogy a magyar nép teherviselési képessége gyarapodott, mert hiszen több adót lehet kipréselni belőle, vannak, mint megannyi véres cseppek, bizonyos aggasztó jelenségek. Épen olyan dolog ez, mint amikor az u. n. rablógazdálkodással a földből nagyobb mennyiségű termést lehet két-három esztendőn át kihozni, de ezzel azután annyira kizsarolják azt a földet, hogy annak helyreállitásához évtizedek kellenek. A fogyasztási adók minálunk nagy mértékben gyarapodnak, százalékarányuk az egyenes adókkal szemben mindig növekedik és ez annak a következménye, hogy mi a szeszadó gyarapodása szempontjából elnézzük azt, hogy a pálinkamérések és korcsmák a falvakban vasárnapokon át nyitva maradjanak, elnézzük, hogy csak hadd legyenek azok a jövőben is az erkölcstelenség iskolái és gyengítsék továbbra is a mi népünket. Éz az érem másik oldala, amelyet figyelmen kívül hagynunk nem szabad, mert ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor ez a nemzetgazdaság terén azt a rablógazdálkodást jelenti, amely évrőlévre apasztja, fogyasztja népünk erejét és akármennyit áldozunk akkor véderőnkre, mégis gyenge nemzet, gyenge nép maradunk. (Igaz ! ügy van !) Egy másik dolog, amelyet kellő világításba akarok helyezni az, hogy bár jelentékeny gyarapodást látunk a különféle kisebb alkalmazottaknak, állami tisztviselőknek fizetésénél családi pótlék és más ilyen czimek alatt és különösen látom a közoktatásügyi tárczánál is, hogy a tanítók fizetésére jelentékeny összeg van felvéve, de mégis egy kérdést kell itt feltennem és ez az, hogy vájjon abban a fizetésemelésben mindenütt szem előtt tartották-e azon szocziális elvet, hogy egyenlő munkáért, egyenlő képesítés után egyenlő díjazást kell adni. Ugy vélem, hogy ez nincs meg, ugy látom, az eddigi tapasztalatok arra mutatnak — ezt csak általánosságban jelzem és külön szóvá akarom tenni az illető tárczáknál, — hogy ez a nagy szocziális elv, amely egyedül képes az igazi nyugalmat a társadalomba bevinni, nem jut kifejezésre p. o. a postai nőalkalmazottaknál és ugy veszem észre, a knltuszminister urnak eddigi kijelentéseiből, hogy nem fog teljes kifejezést nyerni a felekezeti és egyáltalában a nem állami tanítók fizetésénél sem. Ezt akartam csak most általánosságban jelezni; az illető tárczáknál szándékom lesz ez iránt egy külön határozati javaslatot is benyújtani, mert nekünk a mi tanítóinknak meg kell adnunk azt a lelkinyugalmat is, amely szükséges, hogy hivatásuknak megfeleljenek. Nem engedhetjük meg azt, hogy a tanítóknak egy részét második klasszisba helyezzék. Itt nemcsak arról a néhány száz koronáról, hanem az ő társadalmi pozicziójukról is van szó. Az iskolánál az állam és az egyházak érdekei összeforrnak ; itt arra kell törekednünk, hogy egyesült erővel végezzük ezt a nagy nemzeti munkát, amely hivatva van nemzetünknek jövőjét megalapozni. (Helyeslés.) És minél több itt a teendő, annál kevésbbé szabad az áldozatoktól visszariadnunk. (Helyeslés.) Itt meg kell találnunk a kellő érintkezési pontot az állam és az egyház között, hogy ki, mennyiben és hogyan járuljon hozzá az iskola fentartásához és emeléséhez. És itt megint egy akadályra találunk, amelynek megszüntetését nagyon szükségesnek tartanám, hogy épen mi katholikusok megtehessük azt, amit meg akarnánk tenni, t. i., hogy a mi egyházi javadalmaink a kellő mértékben ezekre a kulturális czélokra fordíttassanak (Élénk helyeslés és taps.) és kívánjuk, amit nekünk már évtizedek óta Ígértek és amire a királyi szó több izben is mintegy felszólította a kathoükusokat, t. i. egy katholikus autonómiának szervezését. (Élénk helyeslés.) És sajnálattal látom, hogy amint a választói jogra vonatkozó tervezet a homályban borong, ugy ennek a katholikus autonómiának ügye is olyan dolog, amelyre nézve mi tiszta, világos tervet nem kapunk, hanem csak Ígérgetéseket, amelyek mindig újból és újból megóvatoltatnak. Hát végre óhajtom, kívánom, hogy e téren is megtaláljuk azt, amit nekünk a mostani ministerium is megígért, a mikor hivatalát elfoglalta. T. képviselőház! Ezek az általam előadottak általánosságban elegendők, hogy kifejezést adhassak annak, hogy nem találok okot bizalomra a mostani kormány iránt és azért ezt a költségvetést nem tehetem magamévá. Amennyiben azonban általánosságban elfogadnák, az egyes tár-