Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-412

h-12. országos ülés 1912 össze is hívtuk volna e ezélból, annak a legjobb esetben az lett volna az eredménye, hogy talán más személyek jutottak volna bele a metropoliai egyházi tanácsba, de az irányzat, az egész tendenezia és törekvés mindig csak a régi maradt volna. (Igaz ! Ugy van !) És igy mindezeket megfontolva, t. ház tényleg nem maradt más hátra, minthogy ezen 1871. évről származó zsinati szabályzatot, amely különben is csak ideiglenes szabályzat volt és az ideiglenesség minden hátrányát, hézagait és hiányait magán hordozta és amelynek egy végleges szabályzattal való elcserélésére 42 esztendő óta hiába törekedtünk : mondom, nem maradt más hátra, mint ezt a czélnak meg nem felelő szabályzatot egyszerűen hatályon kivül helyezni és visszaállítani a megelőző időben érvényben levő szabályzatot, amely a czélnak mindenesetre inkább megfelel. (Helyeslés.) Ezt tartottam kötelességemnek megjegyezni. Ezzel kapcsolatosan azonban kötelességének tartotta a kormány egy másik szabályzatot, az 1875-ben keletkezett kongresszusi szervezeti szabályzatot is hatályon kivül helyezni, amely kongresszusi szabályzatról meggyőződhetett mindenki, hogy az nemcsak nem felel meg czéljának. de tulaj donképen forrása mindazon bajoknak, amelyek az egyházi életben bekövetkeztek és azoknak a hatalmi túlkapásoknak, amelyek ott napirendre kerültek, valamint annak, hogy az egyház és az állam, nemkülönben a legfőbb felügyeleti jog gyakorlója között folytonos súrlódások és kellemetlenségek voltak. Ami a vagyonkezelést illeti, t. képviselőház, ez az államhatalomnak kétségtelenül egyik legfontosabb feladata, mert hiszen kétséget nem szenved, hogy minden közvagyonkezelést az államhatalom nemcsak jogositva, de kötelezve van ellenőrizni. Az egyházi vagyon kezelését azonban teljesen illuzóriussá tették a szabályzat hiányai és hézagai; az a törekvés, hogy ezek a hiányok lehetőleg kihasználtassanak, azt eredményezte, hogy a vagyonkezelés ellenőrzése az államhatalom részéről majdnem teljesen illuzóriussá vált, mert az illető autonóm közegek lépten-nyomon a legnagyobb akadályokat görditették az állam jogának érvényesülése elé. (ügy van!) Ugyanezen szabályzatra vezethető vissza az, hogy az illető autonóm közegeknek és hatóságoknak a legfelsőbb királyi elhatározásokkal szemben való folytonos re nitencziá jávai találkoztunk, amennyiben ők mindegyre visszautasitották a legfelsőbb elhatározásokat, azok kihirdetését és végrehajtását megtagadták. Sőt előfordult egy eset arra is, hogy egy előző kongresszus által szabályszerűen megalkotott és Ö felsége által helybenhagyott szabályzatot visszautasítottak, illetve ennek kihirdetését és életbeléptetését megtagadták. Ennek indokai különösen jellemzők az ottani körök felfogására nézve. Arról volt t. i. szó, hogy szabályzat alkottassák a büntető ítéletek következményeinek megszűnésére és állapittassék meg, hogy az egyházi életben ki birhat aktiv és passzív választói november 27-én, szerdán. 125 joggal és ki fosztandó meg az általa elkövetett bűncselekmények következtében ettől a jogtól ? A szabályzat a bűntetteknek csak két csoportját jelölte meg, mint olyant, amely az illetőt aktive és passzive képtelenné teszi a választói jog gyakorlatára : nevezetesen a haszonlesésből származó és a szemérem elleni bűntetteket. Midőn az akkori kormány ezt a szabályzatot legfelsőbb megerősítés végett Ö felsége elé terjesztette, javaslatba hozta, hogy a kizáró okok egészíttessenek ki más, súlyos bűncselekmények felsorolásával, nevezetesen mondassák ki, hogy azok is elvesztik választójogukat, akik hazaárulás, (Helyeslés.) felségsértés, az uralkodó család tagjai ellen, valamint az egyház ellen elkövetett büntetendő cselekmények miatt ítéltettek el. (Élénk helyeslés.) A kormány részéről tett és ö felsége által helyben hagyott ezen kiegészítés elegendő ok volt arra, hogy ezen határozat visszautasittassék, illetőleg hogy ennek kihirdetése és végrehajtása autonóm részről megtagadtassák. Ezek a tények bizonyítják azt, hogy ezen szabályzat érvénye alatt az autonómia teljesen kivetkőzött a maga lényegéből és valóságából. Méltóztatnak tudni, hogy a görög-keleti egyház autonómiája az 1848 : XX. t.-czikken alapszik és midőn az egyház két külön önálló egyháztartománynyá alakult, t. i. a görög-keleti szerb és görög-keleti román egyháztartománnyá, akkor ezek autonómiájának mikénti gyakorlását rendezte s továbbfej] esztetését megerősítette az 1868. évi IX. t.-czikk. De minden törvényes intézkedés az egyházat mint ilyet ruházta fel autonómiával. A hatálytalanított hiányos és helytelen szabályzatok folytán azonban bekövetkezett az az állapot, hogy kifejlődött a híveknek önálló, külön autonómiája az egyházzal és a hierarchiával szemben, ugy hogy az egyház nem egyszer jutott abba a kényszerhelyzetbe, hogy saját veszélyeztetett jogainak és érdekeinek védelmére az államkormányhoz forduljon segítségért, nem is említve azt az esetet, hogy az államkormány a hívek közti súrlódások elintézése végett folytonosan mint biró volt kénytelen szerepelni. Én azt hiszem, hogy ez az állapot az egyházi autonómiának javára nem válhatott (Ugy van ! Ugy van !) és ennek következtében azok a szabályok, melyek ezen állajjotot előidézték, okvetlenül hatályon kivül voltak helyezendők. (Helyeslés.) Volt még egy harmadik szabályzat is, t. ház, amelyet szintén hatályon kivül helyeztünk, és ez volt az 1872-ben keletkezett, a kongresszusi kéj)viselők választási rendjére vonatkozó szabályzat, amelyet hatályon kivül helyeztünk azért, mert meggyőződtünk arról, hogy mindaddig, amig ez a szabály érvényben van, az 1868 : IX. t.-czikk szellemének megfelelő tagokból álló kongresszust összehozni nem lehetséges. Az 1868. évi IX. t.-czikk ugyanis a kongresszus összealkotására nézve azt rendeli, hogy az a rég fenn: álló gyakorlat szerint, tehát rendi alapon szerveztessék, vagyis hogy abban a világiak és az egy-