Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-363

363. országos ülés Í9Í2 április 3-án, szerdán. 55 Sümegi Vilmos: Tehát baleset! Helyes! Ez önbeismerés ! Ráth Endre: Ne tessék rossz néven venni, hogy mi ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, (Dehogy ! a jobboldalon.) de nekünk kötelességünk védekezni, a mikor annyiszor vetik a szemünkre, micsoda lehetetlen szerepre vállalkozunk, hogy hazaárulók vagyunk, hogy nem védjük a nemzeti érdeket, paktálunk Auffenberggel — csak azért, mert nem vagyunk önökkel egy véleményen ezekben a kérdésekben. A Magyar Hirlap márczius 7-ikén Válság czimen vezérczikket közölt. Ez a vezérczikk különösen akkor érdekes, ha összevetjük gróf Andrássy Gyula legutóbbi beszédével, a melyben a ministerelnök ur állásfoglalását helyeselte, magáévá tette és férfiasnak mondotta. Azt mondja a Magyar Hirlap, — valószínűleg gróf Andrássy Gyula nevében — hogy (olvassa) : »Ma már kitűnik, hogy az ujonczmegajánló jog körül való mai jogállapotnak hivatalos megállapítása nemcsak hogy nem felesleges, de feltétlenül szükséges. Ma már kitűnik, hogy az osztrák körök és a katonai körök az 1888 : XVIII. törvényczikket és a véderőj avaslat 43. §-ának második pontját olyan módon értelmezik, mely egyet jelent a magyar törvényhozás ujonczmegajánló joga foganatosságának megsemmisitésével. S e perczben még ugy fest, hogy ez elől az osztrák felfogás elől a király sem zárkózik el a limine.« Mélyen t. uraim ! Önök már akkor beállitották a király Ö felségét, már akkor mondották, hogy »e perczben ugy fest, hogy ez elől a király sem zárkózik el a limine«. S mikor ezt szupponálták, mit mondanak azután ? Azt mondja a vezérczikk tovább : »Ily körülmények között nem a kormány dolgáról, nem az ellenzék óhajtásáról, nem a pártközi megegyezésről, nem a békéről vagy az obstrukczióról van többé szó. Hanem szó van arról, hogy a mig Magyarországnak hiteles megnyugtatása nincs a felől, hogy ujonczmegajánló jogának foganatossága változatlanul megvan és elismertetik, addig nemcsak hogy véderőt nem erősitiink, vagy provizóriumot csinálunk vagy nem csinálunk, hanem egyáltalában semmi sem lesz, — addig itt békesség, rendes kormányzás, a monarchiának megnyugvása lehetetlen és elképzelhetetlen.« Ezt akkor hirdették, t. képviselőház, mikor önök szupponálták, hogy a király az osztrák felfogással azonositja magát. Ez az üzenet ö felségének, a magyar királynak szólt. S most előállnak azzal, hogy az uj kormányvállalást meglepetésszerüleg kellett hogy elfogadják, mert a király állásfoglalása ismeretlen volt önök előtt. »Ilyen élesen kellett felállitanunk a tételt, hogy nyilvánvaló legyen, mennyire nem lehet itt valami fordulatról szól.« »A nemzet nem követelő, — irja a Magyar Hirlap — hanem védekező állásponton van, arra van rászorítva. Olyasmit véd, a mi az övé és a miből egy hajszálnyit nem engedhet. S mivel azt, a mit véd és ebben talán legerősebb alkotmányos jogát és biztositékát csorbítani akarják, nem elégedhetik meg egyébbel, mint e jognak igen határozott, igen szabatos, világos és teljes megállapításával. A nemzetnek, mondjuk, mert ez nem lehet egyes államférfiak vagy egyes pártok dolga és már ebben a perczben is a parlamentnek és a nemzetnek elsöprően óriási többsége áll szemben olyan felfogással, mely e dologról máskép gondolkozhatik.« Jön azután ennél még érdekesebb rész is. (Olvassa) : »Ebből a helyzetből önként következik, hogy kormányválság, vagy kormányváltozás itt magában nem jelenthet megoldást. Sértenők a többséget, ha külön kiemelnők, hogy miként a nemzet vezetését vállalta, viszont ebben a dologban sem abdikál e vezetésről. Ez nem olyasmi, a miben engedni lehetne, vagy lefelé lehetne hezitálni. A válság ép ezért oly végeláthatatlan; ha a király áUáspontja csakugyan szembekerülne a nemzet egy sarkalatos alkotmányjogával, akkor nagyobb dologról van itt szó, mint puszta kormányválságról.* Majd tovább (olvassa): »Ha valaha magától értetődő volt, hogy kiki a maga helyét nyugodtan, rendületlenül, izgalom és félelem nélkül megállja, ugy most élünk ilyen napokat,« T. képviselőház ! Folytatom tézisemnek bizonyítását és 'én azt hiszem, hogy mikor a Budapesti Hírlapra hivatkozom, a mely ugyanazon napon egy igen nevezetes »A kormány lemondása« czimü vezérczikkel lepi meg a világot, az nem véletlenség, hogy itt is majdnem ugyanazokkal a gondolatokkal, ugyanazokkal a szavakkal találkozunk, mint az előbbiben ; mindegyik Bécsnek szól és a királynak visz üzeneteket, az egyik a kormánytól, a másik gróf Andrássytól. Azt mondja a Budapesti Hirlap (Olvassa) : »Itt egy tisztességes kormány, a mely kevesebbel beérné ama nagy áldozatok fejében, a melyeket a véderőj avaslat tőlünk követel, nem képzelhető.* Igazán időszerű lett volna, hogy ha a kormány nagy elfoglaltsága közepette is, igyekezett volna összhangba hozni az őt támogató czikkeket s egy kicsit ügyelni a lapjaikra, mert mégis csak kellemetlen, ha ilyen rövid idő alatt saját pártlapjuk tisztességes kormányról, vagy tisztességtelen kormányról emlékezik meg. Az ilyen támogatást én kikérném magamnak. (Ugy van! Derültség a szélsőbaloldalon,) Azt mondja továbbá a Budapesti Hirlap (Olvassa) : »Jogfeladást ne várjon tőlünk senki, mert erre becsületes, önérzetes magyar politikus férfiú nem kapható. Mi nem akarunk sem lopni, sem rabolni senkitől semmit. A király alkotmányos felségjogait tiszteljük; a király jogait nem csorbítja senki, legkevésbbé azok, a kiket Bécsben most vádolnak efféle merénylettel, mert hiszen nem szorult bizonyításra az, hogy gróf Héderváry Ö felsége leglojálisabb magyar alattvalói közül