Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-384

380 38b. országos ülés 1912 május 31-én, pénteken. sülések, de különösen a megbetegedések száma óriási mértékben fog emelkedni. Ami a hadseregnél az egészségügyet illeti, az igen sok kívánnivalót nagy még fenn. Elsősorban ott az orvosok helyzete nagyon nem kielégítő ; általában nincs elég orvosa a hadseregnek, eminek megint az az oka, hogy az orvosoknak nincs meg a keUő állása és tekintélye. (EUenmondások jobbfelöl.) Mi, akik szolgáltunk, ismerjük e tekintetben a viszonyokat; tudjuk, hogy az orvos ahhoz a képzettséghez képest, amellyel ma már a hadseregben helyet foglal — mert nem szabad őket összetéveszteni azokkal a régi jó kirurgusokkal vagy felcserekkel, akik már letűntek a hadseregben •— mondom, az orvos az ő nagy műveltségéhez, általános egyetemi képzettségéhez képest nem részesül a megfelelő elbánásban. Mi mindig éreztük azt a hátrányt, amelyben a többi tisztekkel szemben voltunk: láttuk, hogy nincs meg az orvosnak a kombattáns jellege, pedig a gyakorlatok alatt ép ugy, mint a háborúban az orvos kiveszi a maga részét'. Mikor marsiroztunk, mi nyeltük a legtöbb port, mert mi voltunk hátul. Ha valaki megbetegedett, vagy lefordult a lóról, utána kellett mennünk, ápolnunk kellett, de azért utói kellett érnünk a csapatot. Sokszor kétszer annyi marsot csináltunk lóháton, mint a többiek, mert mindenki miatt, akinek baja volt, el kellett maradnunk, azután pedig vissza kellett sietnünk a csapathoz. Háborúban pedig még nagyobb felelősség és fáradság hárul az orvosokra. Tudjuk a statisztikából, hogy háborúban igen sok orvos sérül meg. A segély-helyeken meg az ambulánczokon az orvos oly közel van az ellenséghez, a mai messzehordó fegyverek mellett, hogy igen gyakran ki van téve a megsebesülésnek. Ritka eset, hogy védett helyet lehet találni. Mikor jönnek a sebesül-_ tek egyre-másra, akkor nincs idő és alkalom, hogy az ember védett helyet keressen; a sebesülteket el kell látni, hisz azok véreznek, szenvednek, tehát rögtöni segélyre van szükségük. És van még egy dolog, — amit sokszor láttam é^ ami ma is előfordul — kell, hogy szakkérdésben nem szakember az orvost ne bírálhassa felül. Régebben megesett, hogy mikor az orvos azt mondta, hogy az a legény nem vonulhat ki, mert maródi, jött a századparancsnok és kijelentette, hogy az illető ki fog vonulni. Ha ilyeneket lát az orvos, természetesen elmegy a kedve a katonaságnál való szolgálattól, mert hogy legyen tekintélye, ha látja az az altiszt vagy az a katona, hogy az ezredorvos őt maródinak nyilvánította ugyan, de a százados azután kirukkoltatta a »svihák«-ot, vagy nem tudom, minek nevezik, a »szimulánst« ez a közönséges kifejezés. Akkor az orvosnak igazán elmegy a kedve, ha felülbírálják őt, aki a maga tudományát bocsátja a hadsereg rendelkezésére ; segédeszközökkel megvizsgálja a beteget, konstatálja, hogy baja van, nem vonulhat ki és akkor jön egy laikus ember, aki lehet jó katona, de ehhez a dologhoz nem ért és egyenesen azt mondja az illetőre, hogy szimuláns. (Ugy van! baljelől.) Igaz, hogy a következmények azután az orvosnak adnak igazat, az az ember kidől a sorból vagy komolyabb bajt kap'és bizony a szimulánsok néha meg is halnak; csakis a kstonáéknál ismerik ezt a különös esetet. Sokat tehetünk tehát az orvosok érdekében, ha helyzetüket ott javítjuk és ebből a közegészségügyre is jelentékeny előny származik. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Említettem volt, hogy békében is óriási számú megbetegedések fordulhatnak elő, de különösen háborúban nagy azok száma. Legyen szabad néhány adattal szolgálnom arra nézve, hogy milyen rendkívüli viszonyokat idézhet elő egy hadjárat. (Halljuk ! Halljuk !) Előttem van egy statisztikai adat. 1870-ben a francziáknál a 18-ik dandár olyan veszteségeket szenvedett, hogy 53 százaléka elesett és megsebesült. Sebesült volt egy harmad százalék és a többi, a nagy többség meghalt. A dandár félórai harcz alatt 74 tisztet, 2042 embert veszített és pedig a 16-ik ezredből 28 tiszt, 606 ember halt meg ; megsebesült 18 tiszt és 268 ember ; eltűnt 1 tiszt és 356 Némber. Az 56-ik ezredből meghalt 6 tiszt, 200 ember, megsebesült 19 tiszt, 224 ember, eltűnt 1 tiszt, 26 ember ; a hidászok közül megsebesült 1 tiszt és 8 ember. Ezek a számok mutatják, hogy a tisztek 80 százaléka és a legénység 45 százaléka harczképtelen lett. Ez történt abban az időben, amikor még nem voltak használatban a mostani gyorstüzelő és még több kárt tevő fegyverek, amelyeknek a lövege két-három emberen is keresztül megy; más ágyuk is voltak és mégis az embereknek ilyen nagy perczentje pusztult el. Még nagyobbak e számok — nagyobb hadsereg is volt — az orosz-japán háborúban. Itt szembekerült egymással 700.000 ember és pedig 380.000 ember orosz és 320.000 japán. A csata 150 kilométer vonal mentén folyt le és megfogyasztotta a küzdő feleket 200.000 emberrel és pedig 110.000 orosz, 90.000 japán. A vezénylő tábornok jelentése szerint az oroszok összvesztesége 115.000 ember, — a német attasé 105.000 embert számit ; a két adat körülbelül fedi egymást —- a japánok pedig 80—90.000 embert vesztettek el. Az ilyen óriási sebesülések és halálozások mellett rendkívül nagy feladat hárul az egészségügyi szolgálatra. Azonkívül látjuk egyes háborúkban, hogy nemcsak az ellenség részéről való megsérülés okoz óriási veszteségeket, hanem a megbetegedések is és különösen veszedelmesen pusztítanak a tífusz, a kolera és a vérhas. Ezek óriási számban fordulnak elő. Az északamerikai háborúban 93.669 embert veszítettek csatában és 186.842 esett el betegség következtében, tehát kétszer annyi lett harczképtelen betegség következtében, mint sebesülések folytán. Csak tífusz következtében 28.000 ember halt meg. 1870-ben a német háborúban a német hadseregnél 475.000 ember fordult meg a kórházakban