Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-375
375. országos ülés 1912 működésével szemben azután egy kisebbségnek erőszakos ellentállása lehetetlenné válik és előbbutóbb megszűnik. Hát, t. ház, meg kell állapitanom sine ira et studio, hogy a t. kormány és a t. többség az erkölcsi erőnek azon tényezőivel, amelyek a sikernek a zálogát magukban rejtenék, nem rendelkezik, (Ugy van! balfel.51. Zaj és ellenmondások jokhfelól. Elnök csenget.) nem rendelkezik és ha rendelkezett volna is, amit ezúttal bírálni nem akarok, mondom, ha rendelkezett volna is eredetileg ezen tényezőkkel, nem rendelkezik ma, az utolsó időknek eseményei folytán. Nem akarom rekapitulálni azokat, amiket már egy nemrég e házban történt felszólalásomban fejtegettem mindazokról a tényekről, amelyek mélyen megrendítették a t. többség erőpoziczióját. Nem akarom azokat rekapitulálni. amelyekre nézve az igen t. ministerelnök úrtól utolsó felszólalásában bizonyos pontig kielégitő felvilágosítást nyertem. Mert én elismerem példának okáért, bogy az a nyilatkozat, amellyel a ministerelnök ur az osztrák ministerelnök urnak a magyar szent korona belügyeibe való illetéktelen beavatkozását visszautasította, megfelelt a magyar kormány tekintélyének és hogy egy kis jóakarattal mi ezt az ügyet a magunk részéről elintézettnek vehetjük. Ámbár normális állapotnak nem ismerhetem el azt, hogy ilyen sérelmek, ilyen sértő beavatkozási kísérletek után, amelyek a nem egy és ugyanazon uralkodó alatt álló államok között mindaddig, amig teljes elégtétel nem nyujtátik, legalább is a diplomácziai összeköttetések megszakítását vonnák maguk után, mondom, nem ismerem el normális állapotnak, bogy megelégedjünk azzal, ha mindegyik ministerelnök a maga ellentétes álláspontját erélyesen kifejezésre hozza és azután folytatják a jó viszonyt, folytatják a tárgyalásokat, folytatják a politikai érintkezést egymással, mintha semmi sem történt volna. Azért mondom, hogy egy jó kis jóakarattal és én nem kis, hanem nagy jóakarattal akarok eljárni, midőn azt mondom, legyen ugy, ez az egyik sérelme a többségnek és az országnak elintézést nyert a parlamentben. De az igen t. ministerelnök ur utolsó beszédében, melyben az általam felhozottakra válaszolt és' azokat á felbőket akarta eloszlatni, amelyek a t. többség hatalmi pozicziójának napját elhomályosítják, teljesen megfeledkezett érinteni azt a sajátságos helyzetet, amelyben a kormány és a többség a közös badügyministerrel szemben van, (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) a közös badügyministerrel szemben, aki magának a többségnek megállapítása szerint az ő alkotmányos hatáskörének túllépésével beleavatkozott olyan ügyekbe, melyek tisztán a magyar törvényhozás ügyei. És mégis, sem a t. többség részéről nem hallottuk azt, hogy tévedett, midőn ezt megállapította, sem a hadügyminister úrtól nem hallottuk, hogy ez a tény téves, bogy ez az állítás helytelen, sőt hallottunk tőle egy olyan nyüatkozatot, mely eljárásának nem igazolását — mert még ezt sem kísérelte május 17-én, pénteken. 239 meg — hanem, hogy ugy mondjam, inkább az azzal valódi csekvést tartalmazta, semmint annak mentését. (Ugy van ! a baloldalon.) Ez a helyzet a t. többség és a t. kormány részéről egy szóval sem tisztáztatott. Ép igy nem tisztáztatott semmiképen a véderőtörvéiry tartalmának egy igen aggályos része, t. i. az a bizonyos 43. §., amely az 1888 : XVIII. törvény megismétlését tartalmazza. Nem akarom ennek az ügynek egész történetét rekapitulálni. Mi épen abból a szempontból, hogy elősegítsük a bonyolódott helyzetből való kibontakozást, hajlandók lettünk volna eüsmerni a t. kormánynak és a többségnek jogosultságát, hogy igénybe vegye és érvényesítse azt az erkölcsi erőt, amellyel rendelkeznie kell, hogy ha legalább kiküszöbölte volna a javaslatokból azokat a pozitív sérelmeket, amelyek nemcsak a létező törvényekkel, de azoknak eddigi, alkotmányos időkben mindig alkalmazott magyarázatával szemben is fennállanak. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) Megállapodás jött létre e tekintetben, de bogy ez kielégitő-e vagy sem, efelett most nem vitatkozhatunk, ha nem volt kielégitő, lehetett volna kielégítőbbé tenni — mondom, megállapodás jött létre ezzel az intenczióval s ez a megáüapodás széttöretett. Mikor előállott ez a helyzet, akkor én, hogy ugy mondjam, utolsó mentő deszkául odakínáltam a t. ministerelnök urnak azt a gondolatot, hogy hagyjuk tehát ki ezt a 43. §-t a törvényből. A kihagyás, elismerem, semmi egyéb nem lett volna, mint egy bizonyos formai elégtétel, mely a magyar parlamentnek nyújtatott volna, hogy ha már megállapították az 1888 : XVIII. t.-cz. törvénymagyarázata tekintetében az ellentétet a törvényhozás két tényezőjének, az országgyűlésnek és a királynak felfogása közt, s ha ezt az ellentétet nem sikerült megoldani, akkor legalább ne kívánják az ur«2ággyüléstől, bogy újból törvénybe iktasson valamit, amire nézve meg van állapítva, bogy azt az országgyűlés igy, a király pedig amúgy érti. (Igaz ! Ugy van! a baloldalon.) Ez tisztán csak egy formai elégtétel volt, hogy ne legyen az országgyűlés kitéve annak a megaláztatásnak, (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) hogy újból törvénybe iktasson valamit, amiről tudja, bogy a végrehajtó hatalom letéteményese, a király, azt másképen értelmezi, mint az országgyűlés. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Es íme, még ettől a pusztán formai szatiszfakcziótól is elüttettünk, még pedig olyan indokolással, melyet én helytállónak el nem fogadhatok. (Halljuk ! HaU/juk ! baljelől.) A t. ministerelnök ur ugyanis azt mondja, először, hogy amennyiben a közös hadseregről van szó, ez a törvényjavaslat és annak egyes részletei nem kizárólag a mi rendelkezésünktől függenek, hanem, mivel ez egyezményes törvény, annak minden módosítása bizonyos ellenhatásokat támaszt az osztrák parlamentben és az osztrák politikai körökben is.
