Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-371
180 371. országos ülés 1912 május 6-án, hétfőn. szíves figyelmébe különösen ama tisztelt ellenzéki képviselőtársaimnak, akik ebben a támadásban bizonyos magatartásukkal szintén résztvenni voltak szívesek — a végleges vérierőtörvénynek mostani keresztülengedésével teljes tiz esztendőre esünk el attól, bogy ennek a nemzetnek és ennek a parlamentnek alkalma legyen azokért a nemzeti követelésekért újból harczba szállani, (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) amely nemzeti követeléseket, higyjék el nekünk, mi ma is ép oly lelkesedéssel tartunk fenn, mint a milyennel azokért eddig barczoltunk. (ügy van! a szélsobáloldálon. Mozgás a jobboldalon.) Hisz ép az imént volt szerencsénk hallani gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamtól, hogy a vederőjavaslat 43. §-ának tárgyalásánál kell, hogy felújuljanak természetszerűen mindazok az ellentétek, amelyek az u. n. rezoluczió kérdésével állottak elő. Hogyan válik lehetségessé az, hogy a mai helyzet legveszedelmesebb móreganyagát kiküszöböljük? Csak ugy, ha a katonai kérdéseknek provizórikus megoldására gondolunk. Ezzel elérhetjük azt, hogy a hadsereg hozzájut azokhoz a szükségleteihez, amelyeket a veszedelmesnek festett külügyi helyzetben mi sem tagadhatunk meg, ha szavazatunkkal egyébként nem járulunk is hozzá elvi álláspontunknál fogva. A hadsereg szempontjából tehát a nyugvópont elérhető lesz, a parlament munkaképességének szempontjából pedig senki sem vonhatja kétségbe szavaimnak igazságát, hogy épen igy teszszük legbiztosabban szabaddá az utat ahhoz, hogy egymást megértve, a választói jog reformját az általános, egyenlő és titkos szavazás' alapján megvalósítva, megteremthessük ennek a nemzetnek a béke tartós munkájának lehetőségét. (Ugy van! a szélsobáloldálon.) A parlament munkaképességének helyreállításához tartozik az a kérdés, amelyet a t. ministerelnök ur programmbeszédjében érinteni és tárgyalni szintén szükségesnek tartott, t. i. a házszabályrevizió kérdése. A t. ministerelnök ur e kérdés tárgyalásánál hivatkozott gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársamnak egy korábbi nyilatkozatára, amelynek az értelme az volt, hogy amilyen mértékben meg tudja valósítani a t. kormány és a t. többség a választói jognak demokratikus reformját, olyan reformját, hogy mennél kevesebb kétség férjen ahhoz, hogy a választásból kikerülő parlament a nemzet igazi akaratát képviselje, (Ugy van! a szélsobáloldálon.) — abban a mértékben hajlandók vagyunk mi a házszabályoknak olyan szigorításához hozzájárulni, hogy az igy valóban tisztán megnyilatkozó igazi nemzeti többségi akarat érvényesülése elől az akadályok elh ári tt ass anak. Mi gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársamnak ezt a nyilatkozatát ma is álljuk. Mi a választói jog reformját készséggel kötjük össze a- házszabályok revíziójával, mert rólunk elvégre egyénileg se tételezze fel senki azt, hogy legszentebb ambicziónk az, hogy itt a rombolás és az akadályozás művét végezzük; hiszen, azt hiszem, tettünk elég tanúságot és a függetlenségi jDárt is tett elég tanúságot a múltban egész fennállása óta arról, hogy minden olyan reformot, minden olyan munkát, amelyről meggyőződése szerint a nemzet erőgyarapodását remélheti, szívesen lát, sőt támogat a maga pozitív hozzájárulásával is. A legnagyobb történelemhamisitás tehát és a pártelfogultságnak valóságos gyűlölködő túlzása rólunk annak a feltételezése és hangoztatása, hogy a mi harezunkat egy romboló, mindent megakadályozó tendenczia vezeti. (Igaz! Ugy van! a szélsobáloldálon.) Csakhogy, amikor a magunk készségét nyilvánítom a házszabályreviziónak a választójog reformjával való összekötésére, ajánlom a t. ministerelnök ur figyelmébe azt, hogy ez csak egyetlen módon lehetséges: a teljes alkotmányosság minden formájának megtartásával. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A t. többség hareziasabb buzgóságu tagjai ne feledjék el azt, hogy a házszabályrevizió kérdésében már volt egyszer alkalma a nemzetnek dönteni. (Igaz ! Ugy van! a szélsobáloldálon.) Mikor 0 felsége 1905 január elején az akkori országgyűlés feloszlatására határozta el magát, ennek indokául egyenesen azokat a kontroverziákat hozta fel, melyek a házszabályrevizió kérdésében az akkori parlament kebelében előállottak. Ezen kontroverziákat bocsátotta 0 felsége a ház feloszlatását kimondó legmagasabb elhatározásával a nemzet ítélete elé s a nemzet akkor, amikor erőszakosabb befolyások nélkül volt alkalma a maga akaratát nyilvánítani, azoknak úgyszólván teljes megsemmisítésével, akik a házszabályreviziót nem törvényes eszközökkel akarták keresztülvinni, nyilvánította, a maga elitélő akaratát, mikor relatív többséget adott 1905-ben a függetlenségi és 48-as pártnak, mely akkor is azon az alapon állott, hogy a véderő kérdéseinek végleges megoldása csak az általános és egyenlő választójog megvalósításából kikerült népparlament feladata lehet. (Igaz ! Ugy van! a szélsobáloldálon.) Én akkor, mikor a pártom által rámbizott feladatot teljesíteni igyekeztem, azt hiszem, tanúbizonyságát adtam annak, hogy ettől a párttól távol van az, hogy a helyzetet rontsa. Mikor ezt megállapítom, — és a ki szives volt igénytelen fejtegetéseimet figyelmével megajándékozni, szintén megállapíthatta ezt rólunk — akkor azt hiszem, hogy a magam felelőssége tudatában ajánlhatom a mélyen t. többségnek a miénknél mindenesetre fokozottabb mértékű saját felelősségének átérzését, melynek átérzésóből azt a tanulságot kell levonnia, hogy ha már mi tartózkodunk a helyzet rontásától, nekik is kötelességük, a haza iránti kötelességük, minden párthatalmi szempontot félretéve, messzire
