Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-365

06 365. országos ülés 1912 szaggatni, a melyekre irt Mába keresek, (Mozgás jóbbjdől.) csak röviden jelzem, hogy a legfelsőbb királyi kéziratnak ezen tartalma az alkotmányos élet iránt aggódó magyar ember előtt nem egészen fedi a történelmi multat. Mert ennek az uralkodásnak időpontjába mindenesetre beleesik a chlopy-i parancscsal kapcsolatosan ismeretes konfliktus, beleesik . . . Egry Béla: A katonák bevonulása a parlamentbe ! Polónyi Géza: ... az ujonczok illegális besorozásának ténye, belesik az országgyűlésnek karhatalommal való feloszlatása, a melyeket talán minden ellenvetés nélkül szabad olyanok gyanánt megjelölnöm, amelyek mindnyájunk meggyőződése szerint talán mégsem egészen a zavartalan alkotmányos életnek képezhetik bizonyitékát. (Igaz! ügy van ! a széllsöbaloldalon.) De, mondom, ezeknek szellőztetésétől, bővebb fejtegetésétől én, talán egy magasabb közérdek szempontjából is, szívesen tartózkodom. A mennyiben azonban ez a királyi kézirat idevonatkozó tartalmában mostani politikai helyzetünket is lényegesen érinti, kénytelen vagyok a felvetendő kérdéseknek egész tömkelegével, bár telhetőleg rövidre vonva, foglalkozni. Az a kérdés, hogy a nemzet zavartalanul birtokában van-e az egész alkotmányos életnek és speczialiter az ujonczmegajánlási jognak birtokában van-e, kell, hogy mindnyájunkat komolyan érdekeljen. Annál inkább szükséges ezzel a kérdéssel foglalkoznunk, mert a mint a legutóbbi múlt eseményei előttünk igazolták, volt egy világos időköze a magyar közélet mostani korszakának, a mikor örömmel lehetett konstatálni, hogy a képviselőház pártjai közt nincs véleményeltérés a tekintetben, hogy az drága ereklyéje a magyar alkotmánynak, amely szerint a nemzet az ujonczmegajánlási jogot csak maga gyakorolhatja. Nagyon értékes volt ez a közmegegyezés kifelé is és nem titkolom, hogy nemcsak a nemzet széles rétegeiben, de még magamban is, a ki különben meglehetős bizalmatlansággal szoktam — és pedig nem ok nélkül —- kisérni a t. kormányelnök ur lépéseit, még bennem is azt az érzetet ébresztette, hogy az a viselkedése, a melylyel ő a közte és a függetlenségi pártnak Kossuth Ferencz vezérlete alatt álló része közt létrejött megegyezéshez ragaszkodva, férfias elhatározással volt készen arra, hogy ezért helyt álljon, mondom, ez bennem is oly gondolatokat ébresztett, a melyek — csak egyénileg mondom — bizonyos emlékeim expiálására talán alkalmasak lehettek volna. (Mozgás a jobboldalon.) Annál fájdalmasabban érintett azonban, hogy e pillanatnyi felhevülésemben eltértem a bizalmatlanság jogosult álláspontjától és csalódnom kellett akkor, a mikor jobbat feltételeztem a t. ministerelnök úrról, mint a mit megérdemel. Ez utóvégre is individuális kérdés és az országra nézve talán nem is bir oly nagy fontossággal. Nagyobb fontossággal bir azonban az, hogy április 13-án, szombaton. megvilágítani szándékozom e királyi kéziratnak alkotmányos életünkre és különösen nemzetközi politikai helyzetünkre való kihatását. T. képviselőház ! Akkor, a mikor márczius 31-ről Ö felsége kiadta királyi kéziratát, a melyben hangsúlyozza, hogy a nemzet zavartalan birtokában van egész alkotmányos jogának és ezek közt különösen az ujonczmegajánlási jogának, akkor mivel kell találkoznunk e területen ? Elsősorban foglalkozom e kérdés Horvátország területére vonatkozó részével. Már márczius 30-án keltezve, tehát egy nappal a királyi kézirat kibocsátása után, április 4-én megjelent a hivatalos közlönyben egy egy-kétsoros közlemény, a mely szerint ö felsége Cuvaj urat Horvátország területére királyi biztosul nevezte ki. Bevezetésül szükséges megemlítenem és kötelességszerűig hangsúlyoznom, hogy mit elmondandó leszek, azt minden körülmények közt és minden pontjában ugy méltóztassék aestimálni, hogy tőlem áll legtávolabb bármily csekély mértékben szolgálatot tenni akarni oly horvát propagandának, melyet magam és velem együtt elvtársaim két éven át folytatott itteni küzdelmünkben szüntelenül elitéltünk. Epén mi voltunk azok, kik a képviselőházat ennek a propagandának veszélyes voltára annyiszor és ugy figyelmeztettük, hogy utóvégre már a kapott ministeri letagadások, majd lemosolygások után odáig jutottunk, hogy nem is vették már számba, a miket adatokra támaszkodva a háznak tudomására hoztunk, midőn ismételten figyelmeztettük a kormányt és a képviselőházat arra, hogy az állam területi épsége és a kiegyezési törvény ellen milyen veszedelmes propagandát űznek Horvátországban, sőt Ausztria területén is a magyar állam ellen.' Csak azért említem ezt fel, hogy senki se szupponálja épen rólam azt, hogy épen én akarnék ennek a propagandának bármiféle tekintetben szolgálatot tenni, mert ellenkezőleg, azt a legnagyobb mértékben elitéltem és elitélem s hajlandó volnék, ha az ott történtek tényállása előttünk megfelelő módon kiderittetik, minden alkotmányos eszközt és fegyvert a kormánynak rendelkezésére bocsátani, hogy ezt a veszedelmes propagandát megfelelő törvényes eszközökkel letörni igyekezzék. Ha mégis kénytelen vagyok már bevezetésül is hangoztatni, hogy a választott eszköz meggyőződésem szerint nem alkotmányos, nem törvényes, nem czélravezető és nem megfelelő eszköz, akkor nekem arra súlyos indokaimnak kell lenni, hogy épen ebben a pillanatban ezt mégis érvényesítem. T. képviselőház ! Mindenekelőtt méltóztassanak néhány pillanatra félretenni a pártszenvedélyeknek minden, egyébként jogosult érzékenykedését és engedjék meg, hogy én a történelmi pillanathoz mérten egészen objektíve figyelmeztessem a magyar képviselőházat arra, hogy mi következett be, mióta Horvátország területén ez a királyi biztosság proklamáltatott és inauguráltntott.